kisslaki : A HIBBANT MOZIGÉPÉSZ

*

– Nattyon jó, nattyon jó, – motyogta közbe a főtisztek vitájába Kozma generális, mikor néha felriadt szunyókálásából. Atyailag bólogatott, majd csámcsogott egyet kettőt és visszaaludt ólomkatonái közé; most is, mikor a szomszéd hangyaboly elleni támadás részleteit tárgyalták egy fűcsomó tövében. A háború sajnos elkerülhetetlen, mert a másik nagycsalád elvitatta tőlük az elsőbbségi jogot az úton talált döglött hernyójukra.

Erős őrség vigyázta a tanácskozást, de azért az ügyeletes Suhayda zászlós felmászott egy fűszál legtetejibe madárveszélyt fürkészni, hogy még idejében riaszthassa lenn a vezérkart. A hintás kedvű hangya nagyon jól érezte magát ott fenn az őrhelyén, mert szabadon ringathatta magát a Baglyas felől a jó borszagot fújdogáló széllel. Arájára gondolt; csókos ajkára, karcsú derekára és a féltucat szép sz?rű formás lábára – közben csak lengett, és lengett.

Persze, hogy nem vette észre a kéthetes Pistit, aki a fészekből nyekkent ide a közeli bucogtúrásra. A madárgyerek csak gurult egyet, majd felfedező sétára indult. Suhayda még önfeledten hintázott, de ezalatt már a sárgacsőrű egyenként bögyébe számolta a vezérkart. Kozma generális biztosan nem mondta közben, hogy „nattyon jó.” Suhayda túlélte, mert Pistit irritálta a lengő fűszál, ezért mindig mellékapott, mert még kicsi volt és nem tanulta a hintázó hangyára való vadászást.

Az eddig mellettük némán hanyattfekvő Bodnár Pali bácsi, most megmozdította a kezét. A tollasgyerek arrébb rebbent volna ijedtében de még nem tudott, ezért szaladni kezdett mint a csibék a rohanó rovar után. Jól tette, mert ájultan esett volna össze Pali bácsi törkölyös leheletétől. Az öreg most hasára gördült, hogy jobban megnézze hová is veszi a menekülő madár az útját, de nem látott már semmit. A vezérkart nem kereste, tudta hogy a fióka megette az egész stábot.

évek óta már, hogy az öreg Bodnár agyában a pálinkától hülye gépész, már repedt tükörrel játssza vissza a világot. Ezerszeres látással éli újra a vetített mozaik képeket, amit talán átélt. Vannak órák, napok hónapok – mikor maga sem tudja, hogy valóság e az ami körülötte történik.

A három év börtönt biztos csak álmodta, de egy képsorban holtbiztos hogy az vele történt, mert még most is őrzi arcán a nyomát. A kórházban eszméletlen rohamában a kövön fetrengve, beverte a fejét az ágy szélébe. S igenis valóság volt Margit nővér simogatása, mikor később eloldozta a pántokat amivel az ágyhoz kötötték, és azt sem álmodta, hogy szánakozóan ránézett és megsimogatta az arcát, mint még soha senki.. Az is tény, hogy otthon a konyhaablakban ücsörögnek csapatban egymás vállát átkarolva a gyógyszeres skatulyák, s hetente a gondozóban jelentkeznie kell Hoffmann doktorúrnál.

– Vicces az a doki – múltkor mikor újságolta neki, hogy ősszel kirándulni megy az asszonnyal a Mátrába, azt válaszolta neki, hogy olcsó téli sapkát vásároljon, mert lehet, hogy már nem lesz rá szüksége, ha nem hagyja abba a pálinkaivást.

Mivel Pisti már messze járt – a szomszéd hangyabolynál számolta pittyegve a harcosokat – Bodnár bácsi feltápászkodott a fűről, ahol azelőtt a lova szokott szénázni déli harangszókor, mikor még megvolt. Bement a pincébe a jó hűvösbe, és megivott egy félvödör hideg fröccsöt. Elzsibbadt a gyöngyűségtől. Hirtelen felnevetett, mert elővillant előtte unokája, Imruska nevetgélő arca, ahogy akkor azon a bizonyos napon mellette ugrándozva, hatalmas fagylajtját nyalogatta a Lánchídon. Hatodik születésnapja volt a gyereknek, ezért is utazott fel Pestre egy demizsonnal. A vonaton alig ivott belőle, ezért is engedte meg fia, hogy elmehetnek együtt sétálni. Már a híd végén voltak, mikor megtörtént az a baj, amivel meghalt benne az értelem.

Az ugrándozó gyerek véletlenül nekinyomta fagylajtját egy hivatásos vécé-huszárnak, aki felsikított, majd keszkenőjével dörzsölgette nadrágján a málnafoltot. A kredenctestű kísérője egyszerűen a fagylajtot tölcsérével lefelé a gyerek fejére csapta. úgy nézett ki Imruska ott a hídon, mint egy rosszul sminkelt zokogó minibohóc, ahogy az arcáról lecsorgó málna, eper a könnyeivel egybefolyt. Józsi bácsi megdermedt, majd vadul a férfi felé rúgott. Aztán arra még emlékezett, hogy miután hatalmas ütés érte arcát, megvakulva a szemébe ömlő vértől – amit inkább az eltört okulárja okozott – őrjöngve a kését az előtte álló alakba szúrta. A penge véletlenül a nyomorult bérfiúcskát ölte meg.

 

A pincében Józsi bácsi a hokedlire roskadt. Maga előtt verejtékezve nézte a pergő képeket, majd minden átmenet nélkül csak az üres vásznat látta, mert a masinában megint filmszakadás történ, s míg agyában az a dilis új filmre cserél, elindult lefelé a Sári hegyről. Már látszott a Borsóház az országút szélén, mikor az öreg előre bukott és fekve maradt. Biztos az a hibbant gépész kicsapta a főbiztosítékot. Tényleg, mert a moziban sötét lett.

 

szerkesztette: Verő László – 2007. február 19., hétfő, 08:34

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 250 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de