dr Bige Szabolcs- : Kormos a kantinban

Kormos, a digó történetének harmadik része *

 

 

 

Nem hallatszott más hang, mint az evőeszközök és tányérok zörgése, ahogy kanalaztuk a híg leves a hosszú asztal körülülve. Mikor az evést befejeztük, és kenyér darabokkal ki is töröltük a tányért, az asztal végéről megszólalt egy rekedtes hang.

— Meséld már el, Kormos, hogy is volt az, amikor még gazdag ember voltál?

— Most is az vagyok, te lótetű!

Röhögés volt a válasz.

— Igenis, az vagyok!

— Akkor miért nem hozatsz magadnak külön kosztot?

Újabb röhögés.

— Mert itt vagyok veletek összezárva, okostojás.

— Kormos, ha kimegyünk, veszel nekem egy üveg rumot?

— Nekem egy bőrdzsekit vegyél, sok, sok zsebbel!

Kiabáltak, röhécseltek összevissza.

— Legyetek csendben, és elmondom, hogy kell segítségnyújtás közben zsebbe nyúlni.

— Letéped a táskát és rohansz, a társad meg fellöki a csajt — okoskodott a rekedt hangú.

— Eszednél vagy? Semmi idő alatt lebuksz!

— Miért te nem buktál le, nagy okos?

— Abban a Dr. Kovács György, a doktor juris volt a hibás. Meg Sajdi, a nyomozótiszt.

Kérlelni kezdtek, mondanám el, sokuk okulására, hogyan történt. Nem kellett sokat biztatni, mert mindig szívesen beszéltem saját ügyeimről. Ilyen szószátyár ember vagyok én, Kormos, a digó.

— Elmondtam már, hogy Sajdi kiszabadított a zsaruk markából, de magánál tartotta a tárcát az iratokkal, bankkártyákkal, belépővel, pénzzel együtt?

— Mondtad, mondtad. Azt is elmondtad már százszor, hogy valami népünnepélyen, vagy min gyűjtöttek be, és nem volt időd a szajrét elpasszolni időben, meg hogy végül a pasas belépőjén levő adatokkal vágtad ki magad.

— Na, igen, de pont ez okozta a bajt — mondtam nagyot sóhajtva.

Sajnáltam nagyon saját magam, az itt eltöltendő éveket, az elveszített szabad életet. Sajnáltam Gabikát is, a kedvest, aki eleinte hetente látogatott, de mostanában ritkán jött. Nagyon vigyázott magára, nehogy gyanúba keveredjen.

Elmerengtem az életemen, nem is hallottam a többiek, zajongását. Láttam magam előtt Gabika karcsú alakját, kedves mosolyát, és nehéz lett a szívem. Láttam aztán azt a nyári délutánt is, mikor megpillantottam Sajdi nyomozót.

Mindig igyekeztem óvatosnak lenni. Ennek köszönhettem, hogy előbb pillantottam meg őt, mielőtt még észrevett volna.

Eltűntem, de tudtam, el vagyok veszve. Ha most nem is látott meg, csak idő kérdése, hogy reám tegye a kezét.

Nem akartam, hogy még felfedezze a rejtekhelyemet, előbb mindenképpen biztosítani akartam a távolabbi jövőt. A széfben levő értékeimet, és a megszerzett vagyonkámat akartam biztonságban tudni. Senkiben nem bízhattam, még Gabikában sem. És ez fájt a legjobban, de nem tehettem róla. Előállhat olyan helyzet, hogy nem árulásból, vagy önzésből, de ki kell, adja a titkomat, és akkor minden összeomlik. Nem!

A széf bérleti díját kifizettem tíz évre előre, a pénzemet lekötöttem, és mindent, kulcsot, iratot eldugtam.

Másnap leültem a nyomozó mellé a cukrászdában, ahova kávézni járt. Nem akartam, hogy rám tegyék a bilincset. Önként jelentkeztem nála.

Bólintott és elmondta, hogy hogyan történtek a dolgok az ő térfelén.

Ezeken az eseményeken méláztam ott a kantinban, de akár milyen szószátyárnak is tartanak, erről nem akarok beszélni.

Elmondta a nyomozó, hogy a doktor jurist behívták az irataiért a kapitányságra, s mondták neki ott, találta valaki — egy becsületes megtaláló — a téren, és behozta. Itt van, vegye át, csak előbb igazolja, hogy valóban az övé. A pénz, a bankkártyák, a belépő, és a többi írat.

Azt mondja erre a doktor juris, hogy ő nem veszített el semmit, mert őtőle a tárcáját ellopták.

— Az úgy történt — mesélte az őt meghallgató rendőrnek —, hogy éreztem, amikor a zsebemből valaki kiemeli a tárcámat. Megperdültem gyorsan, és utána kaptam. De úgy látszik mégsem elég gyorsan, mert egy hölgy mellének ütköztem. Mire bocsánatkérésemet eldadogtam, a tolvaj elillant. Meg se tudtam nézni, ki volt, hogy nézett ki.

— Egyből megértettem — tette hozzá Sajdi nyomozó —, hogy te voltál a tettes.

Én is egyből megértettem, hogy vége a játéknak, mert mostanáig sohasem tegezett.

 

 

 

2007. február 20.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.