A község, ahol éltek, két körzeti orvossal rendelkezett. ?k az id?sebb, tapasztaltabb doktorhoz tartoztak, aki a gyerekek nyelvén értve, mindig lelkiismeretesen vizsgálta és kezelte a pácienseit. A faluban közkedvelt volt, hittek neki és bíztak benne a betegei.
A sz?ke hajú kisfiú 4 éves, vidám, eleven kölyök volt. Most azonban letörten és szomorúan ült a vizsgálóasztalon. Az orvos alaposan megvizsgálta, szélesebb területen is, pedig a gyerek baja az volt, hogy a szájában különféle sebek keletkeztek, melyek fájtak és megnehezítették a táplálkozását. Valójában nem tudott rágni, híg ételek evett, illetve ivott, de még az is gondot okozott, mert az ételek irritálták a szájsebeit. Napok teltek el, de mert a sebek nem múltak, elmentek a doktorhoz.
Az orvos rámosolygott a gyerekre.
– No, Gabi, hát honnan szedted össze ezt a bajt?
– Nem tudom – felelte a fiú, kissé pityerg? hangon.
– Jól van, jól van, nem te vagy ezért hibás – nyugtatta az anyja.
– Hát persze, hogy nem. Tessék, itt a szokásos díszes üveged – nevetett a doktor és átadott egy cifra kis
üveget, amolyan különleges fiolafélét, amit minden alkalommal kapott a gyerek és otthon szeretett is velük játszani.
Az orvos az anyához fordult:
– Felírtam egy gyógyfolyadékot, ezzel kell naponta 3-4 alkalommal beecsetelni a gyerek száját. Ez fert?tlenít
és gyógyít is. Remélem, gyorsan hatni fog, mert elég kellemetlen ez a fert?zéses sebhalmaz a szájában. De azért hamarabb is eljöhettek volna!
Otthon az asszony rögtön nekiállt és a kiváltott szerrel beecsetelte a gyerek száját. Hát arra nem számított, ami bekövetkezett. A gyerek üvölteni kezdett, mert a kenet csípte a szájsebeit. Az anya megnézte a szer összetételét, jódos tartalmú gyógyanyag volt.
– Hát hogyne csípné, ha jódos! – mérgel?dött az asszony – Miért nem mondta ezt a doktor?
Délben újra megpróbálta, de csak némi er?szakkal tudta végrehajtani az ecsetelést, mert a gyerek rúgkapált. Ecsetelés után pedig percekig sírt, addig, amíg végre a csípés érzete enyhült a szájában.
Az asszony elkeseredett.
– Mi lesz ebb?l, én ezt nem bírom, hogy így kínozzam a gyereket! – mondta magában.
Felhívta az orvost a lakásán és elmondta, mi a gondja. Az orvos hümmögött, majd azt mondta, mindjárt visszahívja. Egy félóra múlva valóban jelentkezett és elmondta, hogy konzultált a közeli város kórházában dolgozó barátjával. ?ugyan a feln?tt fert?z? osztályt vezeti a kórházban, de felveszi a kisfiút, vigye be az anya másnap reggel.
– És addig tovább ecseteljem?
– Ne, mert ezek szerint más gyógymódot kell keresni – mondta ?szintén a háziorvos.
Másnap reggel a kórházban hamar felvették a gyereket, a f?orvos azonnal megvizsgálta és egy kétágyas szobába fektette. Az anya estig bent volt vele, de éjszakára a kórház nem engedélyezte a bent maradást. De másnap reggel „nyitáskor” már újra ott volt a gyerek mellett.
Az osztályon gyógyszerezték és injekciókat kapott a kis Gabi, és csodák csodájára, harmadik napra elmúltak a szájából a sebek, mintha ott sem lettek volna. Az asszony boldog volt, nem is akarta elhinni, ami történt.
– És a mi orvosunk meg ecseteltette valamiféle jódos folyadékkal – gondolt vissza, némi bíráló hangsúllyal az elmúlt napokra – Ezek szerint a mi doktor bácsink alaposan tévedett. Elszállt talán felette az id?, nem ismeri az újabb gyógyító eljárásokat? Lehet, hogy át kellene majd menni a fiatalabb másik körzeti orvoshoz, aki a községben rendel?
Végre elmúlt az izgalom, a gyerek is jókedv?en játszott a szobájában, meg kint a kórház kertjében. Az egyik ápolón?t?l megtudta, lehet, hogy másnap kiengedik a gyereket a kórházból. Este otthon rendbe is tette a kisfiú szobáját, vett neki két új játékot is, hogy ha hazamegy, mihamarabb felejtse el a betegségét. Még a gyerek kedvenc ételét, a madártejet is elkészítette korán reggel, h?t?be tette, hogy hazaérve a gyerek rögtön megkóstolhassa.
Hamar beért a kórházba és rögtön kereste a f?orvost. Nem tudott vele beszélni, mert értekezletet tartott, de azt üzente, hogy a nagyvizit után keresse meg az asszony, mert beszélni akar vele.
Az asszony a hálapénzt már bekészítette egy borítékba, ott volt a kistáskájában, azt gondolta, a záró megbeszélés egyik célja a hálapénz átadása.
Aztán jött az ápolón?, hogy a f?orvos várja.
– Foglaljon helyet, kedves asszonyom – fogadta a f?orvos, kedvesen, de a n? mégis némi feszültséget érzett
az orvoson. Fáradt lehet – gondolta magában, hiába, nem könny? munkája van.
– Tanár úr – kezdte az asszony – köszönöm, amit a gyerekért tett, hihetetlen, milyen gyorsan elmulasztotta a
szájsebeit.
– Igen, azok elmúltak – mondta a doktor – de van más probléma, err?l akartam Önnel beszélni.
Az asszony megriadt. Más probléma? Megmarkolta a szék karfáját, úgy várta, mit mond a f?orvos.
– Számos vizsgálatot végeztünk a gyereken, és sok kedvez? megállapítást tettünk. Azonban találtunk egy
komoly gondot, amit ?szintén el kell mondanom Önnek. A véranalízis, a laboratóriumi eredmények szerint a kisfiú fehérvérsejt száma nagyon magasra szökött, a normális érték közel háromszorosára. Ezért úgy diagnosztizálom, hogy a fokozott limfocitaképzés következtében a gyerek fehérvér?ségben szenved.
– Leukémiás?
– Még nem egészen, de úgy t?nik, hogy arrafelé halad.
– És mik a kilátások?
– Nem köntörfalazok, kedves asszonyom, a gyerek el?re láthatóan nem éri meg a tíz éves életkort.
– Nem gyógyítható?
– Vannak próbálkozások, még részleges eredmények is, de ezt el?re nem lehet megmondani. Mindenesetre
meg kell keresni a specialistákat, akik nyilvánvalóan minden megtesznek majd a gyerek érdekében.
– Biztosak a diagnózisban?
– Nézze, konkrét, számszer? eredmények alapján áll e diagnózis, a vérelemzés nem lehet hibás.
Az asszony nem akarta érteni és felfogni a szavak értelmét. Fehérvér?ség? Vérrák? Az én fiamnál? Ledöbbent és
kiverte a veríték. Az orvos hozott egy pohár vizet, és egy tablettát, nyilvánvalóan valami er?s nyugtatót. A n? engedelmesen bevette. Félig magán kívül volt, átadta az el?re elkészített borítékot, halkan újólag megköszönte a f?orvos segítségét és kiment a szobából. Még látta a f?orvos szemében az együttérzés meleg fényeit.
Hazavitte a fiát, otthon igyekezett nem elrontani a gyerek vidám hangulatát, aki röpködött az örömt?l, hogy újra otthon van, a szobájában, a játékai között és már nem fáj a szája sem. Tetézte vidámságát a két új játék és a madártej, amit rögtön megkóstolt.
Amikor a fiú bement a szobájába játszani, felhívta a férjét. Nem bírta kivárni, amíg este hazajön, telefonon elmondta neki a helyzetet. Közben nem tudta megállni, hogy ne zokogjon, amíg beszélt. A férje a megdöbbenés után azt mondta, azonnal elindul haza.
Mikor hazaért, megebédeltek, a gyereket lefektették kis délutáni pihenésre és leültek, hogy megbeszéljék az elkerülhetetlen tennivalókat. Sokáig tanakodtak, keseregtek, majd úgy döntöttek, hogy felviszik Budapestre a kisfiúkat, egy klinikára, egy neves professzorhoz. A férfi telefonon felhívta a klinikát, elmondta, mir?l lenne szó és id?pontot kért. Szerencsére két nap múlva már fogadták is ?ket.
A professzor középkorú, szimpatikus, kissé ?szes hajú volt. Átnézte a kórházi zárójelentést, a laboratóriumi leleteket, kikérdezgette az anyát az el?zményekr?l, hogyan kezd?dött a kisfiú szájbetegsége, mennyi ideig tartott a kikezelése, hogyan viselte a gyerek ezt az id?szakot és számos más egyéb információt kért. Aztán azt mondta, itt kell hagyni a „srácot”, másnap jöjjenek vissza és megbeszélik a továbbiakat.
Nem volt könny? otthagyni a kis Gabikát, a gyerek pityergett is egy kicsit, de aztán az ápolón?k kedvessége enyhítette a gyerek szomorúságát. Még játszótársat is szereztek neki egy másik kórteremb?l. Így sikerült nagyobb konfliktus nélkül elköszönni.
Másnap délel?tt 10 órára kellett menni a professzorhoz, aki rögtön olyasmit közölt, amely boldogsággal töltötte el ?ket.
– A kisfiú vizsgálati eredményei itt is igazolják, hogy a fehérvérsejtek száma a normális mértéket meghaladja. Az én diagnózisom azonban nem a fehérvér?ség, hanem egy átmeneti limfocita túlburjánzás. A gyerek szervezetében több, mint egy hétig egy er?s szájfert?zéses gyulladási folyamat zajlott le. Gyulladások esetén a fehérvérsejt szám mindig megemelkedik. De a gyulladás elmúltával visszaáll a normális értékre. A gyerek esetében ez történt, már most alacsonyabb a fehérvérsejtek száma, mint, amit a hozott laboratóriumi leletekben látni lehet. Tehát szó sincs leukémiáról, a gyerek remélhet?leg hosszú életet fog megélni.
Az asszony váratlanul sírásban tört ki, de ezek a megkönnyebbülés könnyei voltak. Férje is könnyes szemmel ült ott, megfogta a asszony kezét. A professzor némi gyengédséggel a szemében nézte ?ket, látni lehetett rajta, hogy ? is mennyivel szívesebben közöl ilyen híreket, mint a fordítottját.
Aztán még egy prózai rész következett. A férfi megkérdezte, mennyivel tartoznak a vizsgálatért. A professzor mondott egy összeget, amire ismét lemerevedtek, mert ez a férfi havi keresetének 60 %-a volt. Aztán mégis szívesen fizették, ki, mert a professzor megnyugtató híre ennyit is megért, gondolták magukban.
Amikor hazafelé autóztak, az asszony megkérdezte a férjét:
– Szerinted miben és milyen mértékben szabad egy orvosnak tévednie?
– Mire gondolsz?
– Helyes volt-e, hogy a kórházi f?orvos egy olyan hibás diagnózist közölt velünk, amely alapvet? tévedés és
talán azt is mondhatom, hogy felületes értékelés alapján született, hiszen nem vette figyelembe a megel?z? gyulladási folyamat hatásait?
– Nyilván nem helyes, elhamarkodottságnak nevezném.
– Nem tudom, nem lehetne-e orvosi m?hibának nevezni!
– Fel akarod jelenteni?
– Nem, mert a szájsebeket meggyógyította. De túllépett a kötelez? orvosi mértéktartáson és óvatosságon.
Mégis, megtalálom a módját majd, hogy megmondjam neki a véleményemet.
Aztán még azzal zárták le, hogy tévedett a háziorvos, mert rossz szerrel és rossz módon kezeltette a beteg szájat. De javított, mert ? beszélte meg a kisfiú kórházba szállítását.
Tévedett a kórházi f?orvos is a hibás diagnózissal, és ennek nyers közlésével. De javított, mert megállította a gyulladási folyamatot és ? javasolta, hogy tovább kell vinni a gyereket egy specialistához.
És általában: meddig lehet elfogadni egy orvos tévedését? És az ?szinteség, vagy az alaposság az el?bbre való a gyógyító munkában?
Az asszonyban azonban váratlanul egy hatalmas kérd?jel is megfogalmazódott. A professzor most közölt egy felszabadító, boldogító hírt. De mi van, ha kés?bb kiderül, hogy a professzor is tévedett? Mi van, ha néhány év múlva kiderül, hogy mégsem így, hanem úgy? Ha két orvos hibázott három közül, mi a garancia arra, hogy a harmadik nem tévedett?
Aztán elhessegette a gondolatot, bár maga is tudta, hogy a félelem és a kétely kis csírája még ott marad a szívében.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:08 :: Bonifert Ádám