Koosán Ildikó mintha látnám most is, gyengécske szóim az első buta kaland hevében miképpen diktálta tollba a vérem – fogást keresve a tudat mankóin – vallomásomat, hogy papírra vessem a lángot, mely egyre jobban égett; félredobva az illendő szemérmet, kimondtam nyíltan, a foglya lettem; egy bohém fiút kedveltem akkor épp; önkéntelen ha fogtam a kezét elárasztott egy furcsa remegés és arról tudom jól, nem én tehettem; éj leplén a csillagokat lestem nem hittem el, csak játék az egész. 2016. augusztus 15.
