Anyám csillagfátylak között lebeg már,
éjjel róla álmodtam, kövér könnyek
görögtek elgyötört, ernyedt arcomon.
Esett a hó, csizmáink alá lapult
a fénye, s benne ült a ráncainkban,
e perc örökké tarthat, mi úgy hittük.
A szívverésünk csendesen dalolt még,
Istennek megköszöntük létezésünk,
s reánk hajolt a rezge éjnek bája.
Kegyetlenül eljött a hajnal, s széttört,
hulló álmom a Nap martaléka lett,
s feloldódott végtelen mélységébe.
Legutóbbi módosítás: 2017.08.30. @ 16:05 :: Nagygyörgy Erzsébet