Standovár Ágota : Vendégek

Tibi bácsi és Ili néni terpeszkedett
a rekamién mikor hazaértem.
Tibi bácsi csokit hozott,
mint mindig, Ili néni is
épp úgy bökött, mint mindig,
Pisti meg már alig várt.
Én nem örültem. Végtelenített
szalag már, hogy ? mennyire
tökéletes gyerek…
Anyuék csak bólogattak.
Dühös voltam.
Be akartam menni a szobámba,
de inkább maradtam,
ne kelljen Pistit is magammal vinnem.
Én is bólogattam.
Apa meg töltögette a poharakat.
Tibi bácsi feje egyre vörösebb lett,
Ili néni meg csak mondta-mondta,
anya furcsán nézett apára, apa meg
úgy vigyorgott, mint a tejbetök.
Kés?bb apa kiment a fürd?szobába,
anyát meg mintha bolha csípte volna,
úgy ficergett a fotelben, Pisti meg
engem piszkált. Közben este lett, de senki
nem vette észre, hogy milyen sötét van.
A múltkor anya mesélte Csöpi néninek,
hogy nem szereti Ili néniéket, mert potyales?k.
Nem lehet ?ket kitenni a lakásból, amíg
van az üvegben. Még volt benne.
Közben apa visszajött, és kitöltötte
a maradékot. Ili néni azt mondta,
olyan jó nálatok kedves Terikém,
úgy el tudunk beszélgetni.
Erre anya elnézést kért, és most
? ment ki. Én a poharakat figyeltem,
és orrba vágtam Pistit.
Miért nem mondja már apa,
hogy kiürült a bárszekrény?

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Standovár Ágota
Szerző Standovár Ágota 24 Írás
Pécsett születtem, egy ősi hagyományt felrúgó házaspár egyetlen gyermekeként. Szüleim anyai nagyanyám homlokráncolgatását figyelmen kívül hagyva házasodtak össze. Apai ágon délszláv vér csörgedezik ereimben, édesanyám felvidéki kisnemesi család sarja. Amikor etnikai hovatartozásomat firtató kérdéseket tesznek fel, büszkén vállalom rackaságom. Vallom, arról szól az életünk, hogy ledöntögessük azokat a korlátokat, amiket magunk köré építettünk, építettek, természetesen mindezt okosan, hogy elkerülhessük az anarchiát. 2006-ban, autóbalesetem után kezdtem el írogatni. Eleinte a haiku kötött formáját használtam fel pillanatfelvételeimhez. Elsőszülötteimmel megnyertem a Japánkert pályázatot. Néhány korai munkámat beválogatták a Szintézisben 2006. Antológiába. Irodalmi lapban még nem publikáltam. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy szülővárosomban Kavicsok című versem júniusban plakátra kerülhet, egyike lett a 100 kiválasztottnak a VersMegálló Pályázaton. Céljaim pimaszak. Bár több helyütt Àžfiatal költőÀ?-ként aposztrofálnak, ami egyrészt nagyon hízelgő több mint negyven évemnek, rövid idő alatt szeretném levetkőzni ezt a koromhoz kissé pejoratív jelzőt.