Vajon e hang
mely engem
szóra késztet
lehet-e híd
köztem s közted
mely engem
szóra késztet
lehet-e híd
köztem s közted
Vajon e hang
mely engem
szóra késztet
lehet-e híd
köztem s közted
– vagy a végtelenbe száll
mint keserves sóhaj
mi célt sosem talál…
Vajon látod-e
szavaimon túl
azt az idegekbe
vésett képet
mit én láttam
mikor a múlt
a jelenbe visszalépett:
Sötét folyosókon
százezrek meneteltek
s az égiek feléjük
megváltó
jeleket üzentek
Vajon látod-e még
emlékük
fekete függönyét
mely mögött
megtört arcukra
torzult a lét
miközben sírva
könyörögtek
a megváltó
kegyelemért
Vajon hallod-e
szótlan kiáltásukat
mit azóta is hord a szél
(a meg nem kapott
irgalom sóhaja
a halálból is visszatér)
Bár elmondhatnám
– ha tudnám –
Vajon emléküket
merre viszi most a szél…
2007. április 27.
(A tömegpusztítások áldozatainak emlékére)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Arany Tóth Katalin