Kastély Máté : Aludj

Nyomtatás

Aludj szépen,

nem az enyém az álmod.

nehéz réten,

ha majd utad bejárod,

sötét éjben

könnyed kontúrja károg,

nézz elébem:

és majd magadat látod.

de most aludj,

ne gondolj senki másra,

szemed csak csukd

rá e veszett világra,

s ne bízd a súlyt,

mit álmod nyom, másra,

hogy majd földúlt

szíved magának kívánja.

Aludj szépen,

nem az vagyok, kit kértél.

csók cserében

engem magadra mértél

kéj kevélyen,

de két oldal az érmén

ha én mérem

s te egyt?l is féltél.

Nálam nincsen

ma  semmi, amit kértél,

még ha ingyen

is adnám, nem cserélnél

engem, ilyen

széttört szürke cserépnél,

most azt hiszem

talán jobbat reméltél.

Én már szóltam

érted, s az tagadott meg,

ami voltam,

bárgyú reményként benned

barangoltam,

s estem, s rajtad heverek

darabokban

most: széttörten, keresztben.

De te aludj,

álmodd az igazak álmát,

kinn a szél fújt,

s én karomból párnát

hajtottam, tudd

itt járt valaki, s rád

óvón borult,

s tartotta a lámpást.

S ha majd ébredsz,

én kávéval várlak,

s számon kéred

majd cigarettámat,

s én csak nézlek

nem is hallom a szádat,

hogy reménynek

keser?m kívántad.