Megnyílnak a sebek
vér csurran a résekből
tátogó vágatok sírnak
fájó pirosak karcolják
a testet
éget a folyó lé
lecsurog
velőkig hatoló sikoly
hasít éles pengeként
gyilkos tőr szúr a varba
újra serked az alvadt
vér alól az újabb
vérpatak
megered
ezer forrásból csobog elő
lüktet
elönti a testet
csupa-csupa vöröslő
kín a bűn
rebbenő hideglelés
vacogó, koccanó fogcsattogás
a „jutalom”.
Rémálmaim ébren
kell meglátnom,
éreznem,
átélnem.
Megborzadok megnyílt
sebeim láttán.
Messzekerülnek az
angyalok,
fénytestük árnyék csupán,
sötétlő, baljós.
Ki vigyáz rám ezután,
ha ezer nyitott seb maradok?
Legutóbbi módosítás: 2009.06.02. @ 08:59 :: Rózsa Ibolya
