Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 22. Ismét jön a tatár!

 

1. Ismét jönnek a tatárok!

László nővére, Erzsébet, 1263-ban lett a Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) apácakolostor lakója, 1278-tól már ő lett a kolostor priorisszája. A király legkedvesebb nővére imádta öccsét. A szeretet kölcsönös volt, annyira, hogy IV. László sok esetben bízott nővérére politikai és diplomáciai feladatokat, amelyeket női mivolta ellenére kiválóan el tudott látni. Ezúttal sem csalódott benne, hiszen Erzsébet priorissza örömmel vállalta el a feladatot. Ám mire eljutott Belgrádba, beköszöntött a tél. Az akkori magyar-szerb viszonyokat jól jellemzi, hogy Stepan Milutin szerb cár maga utazott Belgrádba, öccse, Dragutin „fővárosába” a szerződés megkötése végett. Ám László király, amikor nővérét küldte a szerb cárral tárgyalni, egy dologgal nem számolt, éspedig, hogy Stepan Milutin Szerbia bikája. Nem tisztelte ő még az apácafátyolt sem, és parázna módon magáévá tette.[1]

Miklós 1283 elején tért vissza hosszú és viszontagságos útjáról. Amikor Budára érkezett, IV. László épp nem tartózkodott ott, így írott, bizalmas jelentést hagyott neki a budai királyi palotában, majd elment felkeresni apját és húgát. A király ott kereste meg, mert követe szájából akarta hallani a híreket. Egy levél mindig szűkszavú, és nem lehet neki kérdéseket feltenni. Elvileg magához hívathatta volna, de a Belgrádból kapott hírek után nem volt türelme még erre is várni. Nemrég kapta meg ugyanis a hírt a nővére becsületén esett foltról egyrészt, másrészt Stepan Milutin készségét, hogy a szégyent lemossa, mármint, hogy elvegye feleségül Erzsébetet,  természetesen kiadva útját első feleségének, a bizánci Helena Doukainának. Nővére beleegyezését is megkapta a frigyre, és a hírt, hogy a priorissza állapotos.
Miklós jó hírt hozott. A Hód-tavi vereség után Al-Temür, a kun betörés vezére meg sem állt Nogaj kán jurtájáig, és arra akarta rávenni a kánt, hogy nem kellene elszalasztani az alkalmat Magyarország megtámadására. Most, melegében kellene ezt tenni, hiszen a magyar csapatok a győzelem mámorában oszlani kezdtek, és IV. László seregének egyik fő erejét, a kunokat is elvesztette. Ám a kán óvatosabbnak bizonyult. A Hód-tavi győzelem Al-Temür felett a magyar haderő erejét bizonyította. Ugyanakkor Nogaj kánt Alexander Nyevszkij fiainak a háborúja is lekötötte. De ami késik, az nem múlik… IV. László, Miklós által közvetített felkérése, hogy a Magyarországról menekülő kunoknak a kán ne adjon menedéket, természetesen pusztába kiáltott szó maradt, de elgondolkodtatta a hallatán első pillanatban felbőszülő kánt. Ha a magyar király ilyen felszólítást küld neki, az magabiztosságát igazolja, és óvatosságra intette. Egyelőre arra sincsenek jelek – folytatódott Miklós beszámolója –, hogy a tatárok be akarnának vonulni Georgi Terter és Sisman területeire, Bulgáriába és Bodonyba. „Kutyáik” nem ellenkeznének, legfeljebb a bolgár bojárok háborognának a tatárok átvonulásán. Tehát kaptak egy haladékot…
– Kegyelmed mit akar tenni Erzsébet hercegnő meggyalázása után? – váltott témát Miklós.
– A tatár fenyegetés árnyékában nagy ballépés lenne két potenciális szövetséges, Milutin és Dragutin torkának ugrani. Tálcán kínálnánk fel nekik országunkat, megfosztva magunkat segítségüktől. Ha nővérünk nem egyezett volna bele a szégyenfolt lemosásába, az más helyzet lenne. Egy ilyen szerződést, melynek előkészítésére a nővérünket küldtük, illett volna egy házassággal megpecsételni. Ez a házasság így épp lehetőség. Bár… akadnak vele bajok. Mivel Milutin cár szkizmatikus, nem katolikus, ezért a pátriárkának és a pápának is rá kell bólintania a házasságra. Már akkor is nehézségbe ütköztünk, amikor Katalin nővérem ment férjhez Dragutinhoz, aki akkoriban még Szerbia cárja volt. De a tatár fenyegetés árnyékában, a kölcsönös érdekre hivatkozva, remélem Milutin cár tud hatni a pátriárkára. Nemrég kaptuk meg a pápa dicsérő levelét, amelyet a Hód-tavi győzelmünk alkalmából írt. Már nem az a viszony köztünk, mint a kiátkozásunkkor. Remélem, elfogadja érveinket, és hogy második nővérünk is szkizmatikushoz megy feleségül, mert az más lehetőséget is nyit számunkra.
– Micsodát?
– Milutin nős, el kell válnia. Ha válására a pápa rábólint, akkor erre hivatkozva kérhetem a házasságunk felbontását. S akkor elvehetjük feleségül Ajduát! Ajdua meg van keresztelve, nem pogány, sőt hajlandó igaz katolikussá válni.
– S ha nemet mond? Dragutin herceg és Milutin cár is, kegyelmed nővérei is testvérek, tehát Milutin és Erzsébet hercegnő sógorok! Az ilyen frigyet a keresztény vallás tiltja, legyen az akár igaz katolikus akár szkizmatikus. Dragutin herceg és Milutin cár is, kegyelmed nővérei is testvérek, tehát Milutin és Erzsébet hercegnő sógorok!
– Ha nem izgatna minket ez a szerződés a szerbekkel, akkor azt mondanánk, hogy alig várjuk, hogy a pápa ezt válaszolja. Akkor ez lesz a precedens, amire hivatkozhatunk, amikor a házasságunk felbontását kérjük Őszentségétől. Hiszen a feleségünk, Mária nővérünk férjének, I. Charles királynak a húga. Bűnös sógorházasságra kényszerítettek bennünket olyan fiatal korban, amikor még felmérni nem tudtuk, hogy a friggyel vérfertőzést követünk el![2] Meg kell várnunk a pápa válaszát, mielőtt a válásért folyamodnánk hozzá. Ezért vártunk ezzel mostanáig, vártuk a kedvező alkalmat. Most eljött!
László király ösztönösen megfordult. Beszélgetés közben törökülésben ültek a jurta közepén, ő háttal a bejárati nyílásnak. Ajdua állt ott ragyogó arccal, Tok-Temürrel az ölében. A nyugatra néző nyíláson a naplementefény szűrődött be, különös aureolába fonva a szőke hajzatát. De mintha egyidejűleg egy boldog kor napja bukott volna a látóhatár alá.

Erzsébet és Milutin szerb cár házassági engedélye késett. IV. Márton pápa mintha ráérzett volna, hogy mekkora a jelentősége, halogatta a kategorikus választ. Eleinte Milutin cár házas mivoltára hivatkozott, mire IV. László precedensek sorozatát hozta fel példának nagyapja IV. Béla testvérével, Anna Máriával kezdve a sort, aki II. Ivan Asen cár felesége lett, úgy, hogy az első feleségét, Anisiát kolostorba száműzte. Apja és anyja válási keresetére is hivatkozott, amelyet végül az akadályozott meg, hogy szülei meggondolták magukat, és végül nem akartak elválni. A szkizmatikusokhoz férjhez menő lánytestvéreire (Anna, Katalin) való hivatkozásra is tudott számos példát, például I. Stepan Uros szerb cár, Milutin anyja is Helen de Anjou volt, a francia király és apósa, I. Charles rokona. Ugyanakkor a magyar királyok is számos ortodox hercegnőt vettek el, akik katolikus hitre tértek. Ne menjünk messze, nagymamája is Laszkarisz lány volt. Milutin cár is szélmalomharcot vívott a pátriárkával, s az idő telt. Erzsébet eközben Milutin udvarában élt dagadó pocakkal, végül megszületett Zorica[3] hercegnő, a lányuk. Ha trónörökös lett volna, az talán többet nyomott volna a latban…

Eközben László király elérkezettnek látta az időt, hogy leszámoljon a Kőszegiekkel. Ám a kunokra támaszkodó csapatai hiába próbálták a kővárakat ostromolni, azok ellenálltak. 1284 elején végül kénytelen volt békét kötni azokkal, akik ellenkirályt hoztak be az országba még 1278-ban, a Dürnkuti csata idején. Meglehet, hogy itt, Borostyánkő várának falainál dőlt el Magyarország jövendő sorsa… Sok minden másképp alakulhatott volna, ha László király itt sikerrel jár. Ezzel a meghátrálással végleg elúszott a tekintélye.

Végül László király elérte, amit akart, a pápa bedobta az aduászt: a sógorházasság megdönthetetlen érvét, amire az ortodox pátriárka is hivatkozott. Erzsébet, ha már felkent szerb királynő nem lehetett, visszatért a Nyulak szigeti kolostorba, de ortodox hit rítusa szerint keresztelt lányát Szerbiában kellett hagynia. Milutin cár nem sokat kesergett érte, 1284. augusztus 11-én feleségül vette Georgi Terter lányát, Anát.[4] Apjában hasznosabb szövetségest látott, mint a polgárháborúktól szenvedő Magyarország királyában. IV. László válaszként a nővérének szánt hozományt, az Ozorai és Sói bánságokat bátyjának, Dragutinnak adta, hogy megtartsa szövetségesének, és védje déli határait.
Ám IV. László megkapta azt, amire várt: a precedenst. Magához hívatta Wladimir Monoslaw (Lodomér) érseket, és válási keresetéhez szükséges pápai engedélyért folyamodó levél megírására kérte. Az érsek eleinte felháborodottan ellenkezett, hogy hites és királyi családból származó feleségét egy pogány kun nőre akarja lecserélni, a házasság szentségére és elbonthatatlanságára hivatkozva, és hogy a magyarok szeretik királynőjüket. Végül kénytelen-kelletlen megfogalmazta a levelet, megmutatta a királynak, de ahelyett, hogy elküldte volna, egyenesen Izabella királynőhöz vitte, és titokban megmutatta neki. László király a kecskére bízta a káposztát! A levél soha nem került a pápa elé. Hosszan tárgyaltak ketten, a királynő eltépte a levelet, az érsek pedig parancsba adta, hogy országszerte minden misén fohászkodjanak Szűz Máriához, mindaddig, amíg az ima el nem éri célját.

Asszonyunk, szűz Mária, Istennek Szent anyja imádkozz királyunkért, ki házasságtörő életet él, hogy szíve forduljon vissza királynőnkhöz, és nemzzen utódot neki, hogy a magyar trónnak legyen örököse. Imádkozz a népedért, a magyarokért, hogy királyunk szeretete forduljon ismét népe felé.”

Amikor László király először meghallotta ezt az imádságot, mérgesen vonta kérdőre a papot, aki hebegve magyarázkodott, hogy a nép aggódik, mert nincs trónörökös, és mert a király elhanyagolja hites feleségét… Mindez a Kőszegiek ellen vívott ostrom idején történt, emiatt László királynak nem volt ideje kellő módon foglalkozni az üggyel. Az imát viszont betiltotta. A tábori pap nem mert ellentmondani a királynak, bár a nyelve hegyére kívánkozott, hogy ebbe a királynak nincs beleszólása, mert ez az érsek úr parancsára történt. A hadakozás közepette László király nem tulajdonított az ellene indított lejárató kampánynak kellő jelentőséget. Amíg a Kőszegiek elleni ostrom tartott, nem is hallotta többet, de az ország népe viszont annál többet… A rendszeresen elmondott ima aztán meg is hozta a gyümölcsét, mindenki abban a hitben élt, hogy a király népét nemcsak cserbenhagyta, hanem egyenesen ellene fordult. Nem csoda, ha vadabbnál vadabb történetek kezdtek terjedni a királyról, a pletyka egyetemes törvényei szerint. S itt nemcsak a hógolyóeffektusról van szó, hanem a visszavonhatatlan hiba törvényéről is. Könnyebb egy még vadabb dolgot elhinni, mint beismerni, hogy egy eszement hülyeséget elhittél.
1285 februárjában, ebben a hangulatban jelentek meg az ország határainál a tatár hadak. Ugyanazt a forgatókönyvet próbálták eljátszani, amivel IV. Bélát Batu kán és Szübü’etej térdre kényszerítette, de ezúttal se akkora seregük,[5] és olyan zseniális hadvezérük sem volt, mint Szübü’etej, nem számoltak az időközben megépült kővárakkal, ráadásul Nogaj kán és Talabuga kán közti viták is alaposan megtépázták a tatár had ütőképességét. Két irányból támadtak, kun és szláv előcsapatokkal, Nogaj kán Brassó felől, Talabuga pedig a Vereckei hágón át tört be. Talabuga, végigdúlva az országot, néhány nap alatt Pest alatt termett. A magyar csapatok nem bocsátkoztak Pestig nyílt küzdelembe, csak a portyázó (élelem és zsákmányszerző) kisebb tatár seregecskék életét keserítették meg. László király a tatár betörés hírére Felvidékre ment, hogy onnan hozzon csapatokat. Ám Talabuga kán nem volt oly óvatos, mint Szübü’etej, és nem vonult vissza a Sajóig, és nem várta meg a Nogaj csapataival (amelyeket a kunok, székelyek, szászok és oláhok is zaklattak) való egyesülést. A Nogaj kánnal állandó összetűzésben levő Talabuga saját győzelmének akarta felmutatni a magyar király feletti győzelmet. Ám Pest felégetett házai közt a tatár haderő nem tudta kimutatni teljes hadi kapacitását, ráadásul a kun könnyűlovasság[6] még megcsappanva is sikeresen vette elejét a tatár csapatok kibontakozásának. A három napig tartó küzdelem végén Talabuga kán csapataival visszavonulni kényszerült.
A pesti győzelem ellenére a magyar hadvezetés úgy döntött, hogy nem kockáztat egy újabb Muhi csatát. Inkább olyan stratégiát választott, amely IV. Bélának is bevált 1242-ben. Kerülték a sík terepen való összeütközést, és a visszavonuló tatárok zaklatását a kővárak menedékéből, az utánpótlástól való elvágásukat, az e célból portyázó csapatok megsemmisítését tűzték ki célul. Sikeresen. Elsőként azt sikerült megakadályozni, hogy dél felé forduljanak, nehogy Talabuga csapatai egyesüljenek Nogaj kán seregével.
Úgy látszik az istennek bűntudata lehetett 1241. miatt, így a magyarok imái odafenn meghallgatásra leltek. A kővárak biztos menedékéből indított támadásokra a tatároknak nem volt ellenszerük, a február végi hóviharok miatt ellátásuk akadozott, főleg a lovaiké. Az őket kerülgető magyar seregek viszont kaptak élelmet és szénát a falvakban… Elsőként Vizsoly mellett IV. László legjobb hadvezére, Simonfia Baksa György győzte le őket, megakadályozva a tatárokat abban, hogy arrafelé távozzanak, amerre bejöttek. A tatárok felett aratott második győzelem után a Torockó menti székelyek csalták csapdába Talabugát, végül Borsa Lóránd erdélyi vajda adta meg nekik a kegyelemdöfést.[7] A tatárok ezen az utolsó vesztes csata után fejvesztve menekültek, ki amerre látott.[8] A magyar csapatok egészen a Szereten túlra űzték a tatárokat és a velük csatlós kunokat.[9] A mai Moldva így egy eléggé lakatlan területté vált.
Nogaj kán seregei is éheztek. Az ő csapatait a székelyeknek és szászoknak oláh segítséggel sem sikerült megsemmisíteniük, de neki is érzékeny veszteségekkel kellett visszavonulnia. Soha a történelem során a tatárokat nem érte ilyen szégyenletes vereség. Nogaj kán, hogy megtépázott hírnevét mentse, még azon év végén a Dunától délre vonult, s elfoglalta Tarnovot és Bodonyt, az általa trónra emelt Georgi Terter és Sisman területeit, és adófizetőivé tette őket, sőt Szerbiába is bevonult. Ám Stepan Dragutint, IV. László vazallusát nem merte megtámadni, nem akart a magyar királlyal ismét ujjat húzni. Mintegy válaszként IV. László Leszek krakkói herceget (kinek felesége Anna és Rosztiszláv lánya, Griffina volt) segítette vissza jogos örökébe Baksa Simonfia Györgyöt kun csapatokkal felvértezve küldte megsegítésére.

 

[1] Ami kevés információ és utalás erről az apáca-gyalázásról fennmaradt, nem enged betekintést az intim kaland részleteibe. Például nem szólnak arról, hogy mennyire hevesen tiltakozott Erzsébet priorissza a megerőszakolásakor… Stepan Milutin jellemét ismerve (négy feleség, de egyetlen özvegység sem, és számtalan törvénytelen gyermek) egész hihető e történet, a később boldoggá avatott priorissza, Erzsébet jellemébe viszont nem igazán fér bele a kezdeményezés… Ugyanakkor egy ilyen botrány „jobb (királyi) házaknál” felér egy hadüzenettel. Épp ennek elmaradása kelti fel a gyanút a „nagyon hihető” paráznasággal kapcsolatban. Az már az én színes fantáziámat is meghaladja, hogy feltételezzem, hogy László király „azért” küldte oda nővérét. Viszont a háború helyett szerződés jött létre Szerbia és Magyarország közt, amelyet házassággal erősítettek meg. Akarom mondani házassági kísérlettel. Talán ez a parázna kaland meg sem történt? Mert sokaknak, IV. Lászlóval az élen érdeke volt úgy beállítani, hogy igen, bár különböző okokból. Mindenesetre egy ilyen szégyenfoltot abban az időben házassággal illett orvosolni.
[2] A középkorban az orvosi-biológiai ismeretek hiányában nem tettek különbséget az igazi vérrokonság és a házassággal szerzett rokonság közt.
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Zorica_(princess)
[4] https://en.wikipedia.org/wiki/Ana_Terter
[5] Bár a krónikák 200000-es sereget említenek, ez merő túlzás. A másik véglet, hogy a második tatárjárás 1285-ben csak egy rablóportyázás lett volna, de ez nem igazolja a két kán (Nogaj és Talabuga) jelenlétét, és az összehangolt két irányból történő támadást.
[6] Benedek prépost levelei 1289: „IV. László király kun harcosokra támaszkodó serege szétverte, majd egészen a Keleti-Kárpátokban lévő szorosokig űzte őket…”
[7] Jó kérdés, hogy e csaták idején merre lehetett László király. A korbeli dokumentumok csak a csatákban kitűntek jutalmazásáról szólnak, a király szerepéről nem. (A király nem jutalmazta meg önmagát.) Miközben a tatárok elleni harcok egy összehangolt stratégia részének tűnnek, felmerül a kérdés, hogy ki volt a teljes magyar had vezére? Csak a különböző csaták hadvezéreiről van szó… Első lehetőség, hogy nem vett részt a harcokban. Ennek több oka lehet. A).  Az örökös nélküli királyt óvták. Csak hát a Hód-tavi csatát ő vezette… Ennek semmi értelme. B).  a tatárokkal való paktálással vádolt királyt félreállították. Nehéz elhinni, hogy ennek az árulásnak ne lenne nyoma a korbeli dokumentumokban. S miért nem tartóztatták le a nemzetáruló királyt, amikor kisebb bűnökért (a legátus letartóztatása) is megtették? Ennek sincs semmi értelme. C). A király a mozgósítással foglakozott, s a háttérből irányított hadvezéreivel együtt. Erre a következtetésre jutott Buzás Gergely és Kovács Olivér is. https://archeologia.hu/iv-laszlo-a-csanadi-kiralytemetkezes  D). További lehetőség, hogy mégis részt vett a csaták egy részében, bár a krónikák nem említik. Én Gergely és Kovács Olivér véleményét osztom. Pont a király részt nem vétele a további csatákban adott tápot a későbbi képtelen vádaknak.
[8] A halicsi krónika szerint maga Talabuga kán is csak gyalog menekült meg, feleségét egy rossz gebén vezetve. Én ezt nem tartom hihetőnek. A kán magával vitte a háborúba a feleségét? Lehet… De melyiket? Mert több volt neki… Csak egyiket vitte magával? Csak egyiket sikerült megmentenie? Ennek se füle se farka. Másrészt, ha ketten menekülnek, szerintem Talabuka kán ült volna a lovon… Szerintem ez minden valóságot nélkülöző mese.
[9] A magyar krónikákban ennek ugyan nyoma nincs, de IV. László egy 1288-ban kelt iratában utal erre. PAVEL PARASCA: “Şi de atunci s-a început, cu voia lui Dumnezeu, Ţara Moldovei” CHIŞINĂU, ULIM 2014, https://ulim.md/wp-content/uploads/2019/05/culegera_p.parasca_final.pdf

 

Legutóbbi módosítás: 2020.11.07. @ 13:26 :: H.Pulai Éva
Szerző Vandra Attila 725 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.