Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 3

 

1.     Apa kontra fia

Egy nagy, tartós szerelmet ritkán hoz össze a „meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.” Főleg akkor nem, ha a jegyesek apai/apósi érdekből gyermekkorban válnak egy párrá. Ez az egyik, bár nem egyetlen oka az uralkodó családok számos törvénytelen gyermekének Európa és világszerte, kivéve nálunk, mert ha a fattyak számát nézzük, a magyar királyok voltak a leghűségesebbek és legerkölcsösebbek egész Európában.[1]

A nagy szerelmeket inkább a nagy kibékülések és az egymásra utaltság hozzák létre. A bűntudat csak rátesz egy lapáttal, hiszen udvarolni kell a megbántottnak, ki kell engesztelni. Vajon Marianak és Bélának miért nem lett házasságuk első éveiben gyermekük? Mindenesetre alig menekültek el Endre király haragja/bosszúja elől, Maria áldott állapotba került, és 1224 március ötödikén , VI. Lipót osztrák herceg udvarában megszületett első gyermekük, a későbbi Árpádházi Szent Kunegunda, akit mi Kingának ismerünk. Ezzel beindult az Árpádházi női szentek és boldogok gyára. 1224: Szent Kinga, 1225: Margit, 1226: Anna, (?) Katalin, (1235-39 körül) Boldog Jolán, 1236: Erzsébet (aki nevét az egy évvel születése előtt, 1235-ben szentté avatott Árpádházi Szent Erzsébetről, IV. Béla testvéréről kapta), 1237: Boldog Konstancia, 1242: Szent Magit, és két fiú: 1239: István és valamint egy kései gyermek: 1250: Béla. Nincs még egy házaspár a világon, amelyik ennyi szentet (és boldogot) adott/nevelt volna a világnak.  Béla magas fokú bűntudata is hozzájárult, hogy Maria egy életen át háttérből irányította férjét. Ám könnyű volt Katit, akarom mondani a Bélát táncba vinni…

Végül 1125-ben apa és fia közt pápai közvetítéssel helyreállt a béke, és a fiatal királyi pár hazatérhetett. Ám Endre király tett egy megelőző lépést is: Bélát a sokkal szegényebb Erdély hercegévé tette, eltávolítva Szlavóniából, ahova Kálmánt, középső fiát nevezte ki (aki az apai reményt megcáfolva a későbbiekben sohasem próbált bátyjával szembefordulni).

Béla és apja közt II. Endre további uralkodása alatt is rendszeresen fellángoltak az indulatok, de ilyen kenyértörésre többé nem került sor közöttük. Talán tiszta szerencse, hiszen III. Honorius, aki a békéltető pápa néven vonult be a történelembe, 1227. március 18-án meghalt. A helyére IX Gergely került, aki elődjének szinte tökéletes ellentétének bizonyult. Ő vezette be az eretneküldözést, és az ebben bűnösnek találtak máglyahalálát is ő rendelte el. Összetűzött az Itáliát meghódítani szándékozó Német-Római Birodalom császárával, II. Frigyessel, akit háromszor is kiátkozott. Végül Róma ostroma idején 1241. augusztus 22-én halt meg, miközben Magyarországon tombolt a tatárjárás. Egyetlen békésnek nevezhető tette az ortodox egyházzal való kiegyezés kísérlete, melynek meghiúsulása nem rajta, hanem az ortodox pátriárkák elzárkózásán múlt.

Magyarország belügyeibe legkomolyabban 1231-ben avatkozott bele. Halicsi hadjárata alkalmával érte utol II. Endrét a pápai ultimátum, amely számon kérte tőle az Aranybullában megfogalmazott kötelezettségei teljesítését az egyház iránt. Az ekkor aláírt Beregi Egyezmény is hátrányos volt a királyra, de ezúttal nem a nemességet, hanem az egyházi méltóságokat juttatta előnyhöz.

A környéken is zajlottak az események. Épp javában dúlt II. Endre és fia közt a konfliktus, amikor megjelentek a mongolok, akiket mi tatárok néven ismerünk, Európa keleti részén. A mongol-tatár expanzió előtt a sztyeppét Közép-Ázsiától a Kárpátokig egy kun-kipcsák törzsszövetség  uralta, bár központi hatalommal, fővárossal e nomád, állattenyésztő lovas népek nem rendelkeztek. Félelmetes lovasok voltak, de a tatárok legyőzték őket. A kipcsák törzsek jó része behódolt, de a büszke kunok, Köten kán vezetésével nem adták fel, és a Kievi Russzal kötöttek szövetséget. 1223-ban a tatárok (maradjunk ennél az elnevezésnél) háromnapi csatározás után megsemmisítő vereséget mértek rájuk a Kalka folyónál, bár a csata sorsa többször is megfordulni látszott. Ám nem maradtak a kelet-európai sztyeppén, hanem győzelmük után visszavonultak.

1227-ben Barsz kun fejedelem jónak látta, ha a magyar király védelmét kéri. Ehhez megkeresztelkedésük lehetőségét is felajánlotta. Bár ezt a szerződést II. Endrének tulajdonítjuk, hisz ő volt a király, valójában Béla érdeme, hiszen a Kárpátokon (a gyepűn) túli terület az ő országrészével volt határos. A pápa parancsára a kunok megtérítése érdekében püspökséget hozott létre a Milkó (Milcov) partján. Feltehetően e fenyegetés is hozzájárult apa és fia kibéküléséhez, ha nem ez volt fő mozgatórugója.

1228-ban meghalt Robert de Courtenay,  II. Endre apósa, az akkori Latin birodalom császára. Fia, Baldwin, kiskorú volt, így régens kellett kormányozzon helyette. II. Ivan Asen remélte, hogy őt nevezik, ki, s amikor nem ez történt nagyon megharagudott. A lassú katolicizálási folyamatot megállította, ismét ortodoxokkal (pl. a Nikaiai császárral, a szerbekkel) szövetkezett. A katolikus Bulgária álma szertefoszlott. IX. Gergely pápa nyomást gyakorolt II. Endrére, aki a tatár fenyegetéssel nem törődve megtámadta Bulgáriát, és elfoglalta Vidint. Az sem akadályozta ebben, hogy Bulgária királynői trónján testvére Anna Mária ült. Ivan Asen visszafoglalta a várost, amely a következő években többször is gazdát cserélt. S hogy a lúd legyen kövér, II. Endre Halicsért vívott rendszeres csatákat, melyek végül András fia halálával végződtek.

Így pazarolta II. Endre az ország energiáit, ahelyett hogy az ország védelmi rendszerének a kiépítésén (pl. várak) dolgozott volna.

1233 júniusában meghalt második felesége Yolanda de Courtenay is. Tőle II. Endrének egyetlen lánygyermeke, Jolánta (Violant) született. II Endre nem gyászolta sokáig. Fél évvvel Yolanda halála után egy Itáliai útján ismerte meg Beatrice d’Este grófnőt, akibe fülig szerelmes lett. Aldobrandino d’Este, Beatrice nevelőapja, nem gördített akadályt a házasságuk elé, egyetlen feltétele volt, hogy mindketten lemondanak a hozományról. A menyasszony tizenkilenc, a királyi vőlegény szinte háromszor annyi, ötvenhét éves volt. Összehasonlításként ekkor a király unokája, Árpádházi Kunegunde (Kinga) tíz évet töltött, elvileg két év múlva férjhez mehetett.

Endre Itáliából haza felé tartva küldött követeket családja tagjainak, jöjjenek Székesfehérvárra, hogy jelen lehessenek az esküvőjén. Még Magyarországon élő gyermekei, Jolánta és Kálmán igencsak gyanakodva fogadták a hírt, de főleg Béla lázongott, pedig akkor még nem is látta a menyasszonyt. Szerencsére az ara korának híre megelőzte érkezését, így Jolánnak volt ideje lecsillapítani:

– Mondd! Ismered Aput? Keményebb a feje, mint egy szikla. Gondolod, meg tudod győzni, hogy gondolja meg magát? Nem. Tudod jól, hogy nem! – nyomatékosította. – Akkor meg ne rontsd el az esküvő szentségét! Megint polgárháborús hangulatot akarsz? Szereti! Te is szereted feleségedet, s tudod mit jelentett apai előírásból elvenni, majd szerelmesen rátalálni Mariara. Hadd hozzon neki némi mosolyt utolsó éveibe. Nem anyánkat cserélte le a gyász évét elfeledve, hanem mostoha anyánkat.

– Anyánk helyett anyánk volt, mindenesetre nagyon igyekezett. Én gyászolom most is – lépett közbe Kálmán. – De Jolántának igaza van, Béla. Mivel nem tudod úgy sem megakadályozni, ne rontsd el az esküvőt.

– Minden konfliktusunk ellenére királyi apám. Nem értek egyet politikájával, konokságától lángra lobbanok, és borsódzik a hátam, ha örökségére gondolok. Nekem kell Magyarország trónjára ülnöm, és kormányoznom, azzal, amit rám hagy. De ez a nő szenvedést fog neki okozni, nem mosolyt az öreg napjaira. Hosszú távon biztos nem! – lázongott Béla némileg lecsillapodva.

– Nem irigyellek. Épp ezért nem áhítozom én arra a trónra. Fogjál szavamon – emelte fel Kálmán esküre két ujját – támogatni foglak utolsó csepp véremig. De Béla, ha fejjel mész a falnak, ne várd, hogy tapsoljak. Úgy hasonlítasz Apura, mint egyik tojás a másikra.

– Imádkozzunk érette, ez az esküvő jó alkalom erre – javasolta Jolánta.

Május 14-én II. Endre és Beatrice d’Este Székesfehérváron össze is esküdtek. Maria az esküvői szertartás után egyetlen szóban foglalta össze véleményét a nála kilenc évvel fiatalabb új anyósáról:

– Lotyó!

S még ennyit tett hozzá, a szavait a fogai közt szűrve, szinte sziszegve a dühtől:

– S én még ez előtt a csitri előtt hajoljak meg roggyant térdekkel, megadva neki egy anyakirálynőnek kijáró tiszteletet? Még jó, hogy a protokoll nem írja elő, hogy térdre is ereszkedjek! Az biztos, én kezet nem csókolok neki! – tüzelt.

A családi béke szempontjából hasznosnak bizonyult, hogy a fiúk, Béla és Kálmán nem éltek a királyi udvarban. Kálmán Szlavóniát, Béla Erdélyt kormányozta. Itt is a nehezebbje jutott a trónörökösnek, az ő országrésze Kun-országgal volt határos. A tatár támadást is onnan kellett várni.

 

[1] A kontraszt oly nagy, hogy a túllép a hihetőség határán. Ha például az angol vagy francia királyi udvarban nézünk körül, alig van köztük olyan, akinek csak egy vagy két törvénytelen gyermeke volt, s több olyan is akad, akinek húszon felül van a fattyainak a száma. Sokkal inkább arra kell magyarázatot találni, miért nem ismerjük öket, miért nincs róluk feljegyzés. Királyaink hónapokig távol voltak ha háborúról volt szó, s királynőt nem cipelték magukkal… Ám míg az említett két országban egy fattyú – ha nehezen is – de akár a trónra is felülhetett (pl. Hódító Vilmos vagy Athelstan), illetve akár érsekké is válhattak,  az örökös nélküli nagyhatalmú Mátyás királynak nem sikerült törvénytelen fiát örököseként elismertetni. Papíron „nem léteztek” királyaink fattyai,

[2] IX. Gergely pápa a magyarországi helyzet kivizs­gálására Pecorari püspököt küldte pápai követként széles jogkörrel Magyarországra, akit azon­ban azzal a joggal nem ruházott fel, hogy a magyar királyt interdictum alá vethesse (kiátkozhassa), ezt a jogot pápa magának tar­totta fenn.

[3] Piano del Carpine, aki elsőként járt az európaiak közül a mongol kán udvarában, hívja fel erre a figyelmet „A mongolok története, akiket mi tartaroknak nevezünk” (Historia Mongalorum Quos Nos Tartaros Appellamus) című jelentésében. https://books.google.ro/books?id=VjFtAAAAMAAJ&q=narratives+and+letters+of+franciscan&dq=narratives+and+letters+of+franciscan&hl=en&sa=X&redir_esc=y

[4] 1235-ben ment férjhez I. Jakab Aragóniai királyhoz. A frigy pápai döntés nyomán született meg.

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Vandra Attila 714 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.