Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 2.

2.     Itt a házasság, hol a házasság?

Endre eleinte halogatta fia és Maria Laskarina hercegnő esküvőjét. Kezdetben jó oka volt rá. A kiszemelt menyasszony ugyan már férjhez mehetett, hiszen épp betöltötte a tizenkettőt, de a vele egyidős vőlegény csak tizennégy éves korában házasodhatott. Közben az országban is, a környéken is zajlottak az események.

Május másodikán meghalt Leo örmény király, valójában Cilicia királya. II. Endre szentföldi útja alatt jegyezte el legkisebb fiával, Andrással Leó lányát, Izabellát. Mivel András katolikus volt, Izabella pedig az örmény apostoli egyház híve, az eljegyzés után Leó is András is a pápához fordult a házasság engedélyezéséért, amellyel András herceg Leónak, (kinek fiú utóda nem volt), a trónörökösévé vált volna. Ám trónkövetelők léptek fel, így hoppon maradt.

Endre időközben középső fiát is kárpótolni próbálta, mert lemaradt Magyarország trónjáról. Neki Halicsot nézte ki. Ám az kemény diónak bizonyult. Alig volt olyan év, amelyben nem kellett hadjáratot indítania Halics megvédéséért, vagy visszaszerzéséért. 1016-ban végül Kálmán herceg másodszor trónra került, miután a magyar-lengyel seregek elűzték Msztyiszlav Msztyiszlavics novgorodi herceget. Nem sokáig, mert 1219-ben, nem sokkal II. Endre Szentföldről való hazatérése után, Msztyiszlav Msztyiszlavics visszafoglalta Halicsot, és a herceget feleségével együtt fogságba ejtette. II. Endre hadjáratot indított fia kiszabadítására, amely végül békekötéssel végződött. Kálmán és felesége kiszabadult, de ennek fejében II. Endre kénytelen volt beleegyezni Msztyiszlav Msztyiszlavics lánya és az akkor még nőtlen András herceg házasságába. Hogy mennyire fogcsikorgatva tette ezt, az is mutatja, hogy alig szabadult ki Kálmán, András herceg,apja nyomására levelet írt a pápának, melyben kikényszerített házasságának felbontását kérte. III. Honorius pápa ezt megtagadta. Apósa halála után alig több, mint egy évig uralkodott, ám Danilo Romanovics megdöntötte uralmát, és az ostrom alatt András herceg huszonkét évesen meg is halt (1233-ban).

Endre számára a gyermekei házassági kalandjai nem értek véget. 1220-ban a királyi adományokból kiszorult főurak kikényszerítették, hogy az évekkel azelőtt 1014-ben már királlyá koronázott Bélának, amint betöltötte a tizennégy évet, és megházasodhatott, adományozza nászajándékként a Szlavón bánságot, Horvátországot és Dalmáciát. Bár II Endre kezdte belátni, hogy e frigy már nem jár számára a számított előnyökkel, akkor még engedett a nyomásnak. Így 1220-ban Béla és Maria összeházasodtak. Az ország egysége viszont recsegni-ropogni kezdett. Az ifjú király Bélának épp azok a rebellis főurak lettek a tanácsadói, akik már évek óta nem értettek egyet II. Endre politikájával. (Feltehetően ez is közrejátszhatott abban, hogy kiszorultak a királyi adományokból). Ám a fiával kialakuló ellentétek kanócát az is gyújtogatta, hogy Béla épp a férfivá érés fontos korszakát, az apával való szembenállás idejét élte. Apja politikáját ellenző tanácsadói csak szalmával táplálták az izzó parazsat. Számukra sokkal kényelmesebb volt, és főleg kevesebb kockázattal járt, ha a „kis király” vágja a vádakat apja szemébe. Ám az apa az ország felszentelt királya volt, kivel nem volt érdemes packázni. Talán épp ezért követte el hibáit nyakra-főre.

Az ifjú pár egybekelése után a környéken a politikai erők átrendeződtek. 1221-ben meghalt Theodorosz Laskarisz nikeai császár, Maria apja. A trónon veje, III. Ioannész követte. A Latin Birodalom trónjára áhítozó II. Endre álmai szertefoszlottak, amikor pápai nyomásra még ugyanabban az évben Robert de Courtenayt, az apósát koronázták császárrá.  E csalódás után már nem látott hasznot fia és Maria Laskarina házasságából. Mivel fiával való konfliktusainak kiéleződése egybeesett a frigy megkötésével, menyében látta a ennek fő okát. Úgy érezte, ő hergeli Bélát ellene. Pedig Maria Laskarina csak ifjú férje ambícióit próbálta növelni… Hiszen császári családba született, mi a szösz, nem elégedhetett meg akármivel…

Az ifjú király és párja az év nagy részében inkább a Béla által kormányzott területeken, Szlavóniában, Horvátországban és Dalmáciában tartózkodtak. 1222 elején egyik székesfehérvári látogatásuk alkalmával történt egy incidens, ami sorsfordító lett az ország történelmében. Lázadás tört ki. A királlyal elégedetlenkedők, azt követelték, hogy mondjon le, és adja át a teljes hatalmat Bélának. A királyváltásból végül nem lett semmi, de ebben a hangulatban született meg az Aranybulla 1222 tavaszán, amely egyéb kitételei mellett a királyi szerviensekből létrehozta az adófizetéstől mentesített nemességet.[1] Az ország első „alkotmánya” (Szent István intelmei Imre herceghez nem emelkedtek törvényerőre) tartalmazta a nemesség azon jogát is, hogy büntetlenül ellentmondjanak, ha a király nem az Aranybulla szellemében jár el. Erre pedig az akkori Magyarország még nem érett meg. [2

Az okirat aláírása után a király dühtől remegve indult a palota felé. Minden porcikája a dühének levezetéséért üvöltött. Még a rákényszerített két házassági szerződés (az András hercegé és az Anna Máriáé) sem tudta így kihozni sodrából. A nádor, Csanád nembeli Tódor, a palotába vezető úton alig tudta meggyőzni, hogy Bélának, ha ilyenre készül, akkor kéznél kellett volna lennie, hogy át is vehesse a hatalmat., nem pedig vadászaton Arról már nem igazán sikerült meggyőznie a királyt, hogy fiának semmi köze az egészhez. Vagy… inkább annak a kis nagyravágyó, gőgös nikeai szukának, kinek ambíciót feneketlen hordóval kell mérni, lenne benne a keze? Hányszor húzta ki felsőbbrendűen magát! Kimérten udvarias szavai mögül kilóg a lóláb! Miért kellett a házasságkötésüket ahhoz kötni, hogy fia átveszi az uralmat az ország nyugati, leggazdagabb vidéke fölött, ahol az ország kikötői is találhatók?

Maria Laskarina rosszkor volt rossz helyen. Jobban teszi, ha a vihar első fergetegének csitulásáig nem jön ki a palota folyosójára. Ám a kíváncsiság nagy úr! A király nem válogatta meg a jelzőit, miközben menyén vezette le dühét, és felforgatással vádolta. Maria kis királynő eleinte szóhoz sem jutott, ám hamarosan úrrá lettek rajta addigi megaláztatásai, s a hangnemet is kikérte magának. Ő nem egy utolsó szolgáló, hanem egy császár leánya! Védekezését, mely egyre inkább vádirattá vált, apósának fejéhez vágva annak ballépéseit, és hogy a lázadást magának köszönheti, nem fejezhette be, mert a király artikulátlan hangon üvöltötte el magát:

– Azonnal hagyd el a palotámat, és az országomat is!

– Nem dobhat csak úgy ki! Királynő vagyok, és fiának hites felesége. Egyébként is kegyelmed [3] akart mindenáron elhozni apám udvarából!

– Nyugodjon meg, király uram! Még kárt tesz önmagában! – állt közéjük Tódor nádor. – Ezzel csak azok malmára hajtja a vizet, akik le akarják váltani! Ebben a helyzetben, bármilyen igaza is lenne, most hideg mérlegelésre van szükség!

Maria kis királynő is jónak látta távozni a nádor közbelépése közben. Amint eltűnt a király szeme elől, már inai is alig tartották meg, lába annyira remegett. Nehéz megmondani, a dühtől, vagy inkább a félelemtől.

– Menjen az apácakolostorba, ott keressen menedéket, addig intézkedem a holmija elszállításáról is – rezzent fel az apáca szavaira. Mintha mákonyos bódulatban lett volna, úgy követte az utasítást. Hamarosan egy másik apáca keze ölelte át, hogy támogassa és elkísérje.

A szekéren, amely a kolostorba vitte, arcát végig a térdén könyöklő keze közé temette. Egyre jobban úrrá lett rajta a kétségbeesés. Kísérői közül senki sem mert hozzá szólni, még vigasztaló vagy bátorító szóval sem, hát még kíváncsiskodó kérdéssel. Ha a kis királynő így távozik, az olyan ügy, amibe jobb bele nem bonyolódni.

– Akar gyónni kegyelmed? – faggatta elsőnek az apácafőnöknő. Maria habozott, de az asszony értett a ki nem mondott szóból. Bevezette egy épp üres cellába, majd magára hagyta. A priccs kényelmetlen volt, a cella jéghideg a palotához képest. Egy ideig didergett a kényelmetlen apácapriccsen, majd felállt, letérdelt és imádkozni kezdett.

Reggel az apácamenü elfogyasztása után azonnal cellájába menekült, ismét kétségbeesésével sanyargatni önmagát. Mi lesz most vele? El kell hagynia az országot, de hova? Egyedül hogyan vágjon neki akkora útnak? Egy hónapig lovon… Ki se bírná… S útja Endre király apósának, apja legnagyobb ellenségének országán vezet át, nem számolva a veszélyekkel, amivel szembe kellene néznie közben. Hol itt tör ki háború, hol ott, s útonállók is akadnak bőven. Egy horvátországi kikötőig még eljutna talán, de vajon vagyonát is elkobozzák? Ettől a királytól az is kitelik… S akkor annyi pénze sem lesz, hogy egy velencei vagy génovai hajóra felüljön, amelyik talán a Nikaiai császárságba tart.  S apja, ha nem él már, sógora miként fogadja? Elég erőszakos lett, mióta császárrá koronázták! De… férje… Béla… Vajon őt is száműzik? Vagy őt ki is végzik?

Ezen utolsó szalmaszálba való kapaszkodás reménye is szertefoszlott, amikor megérkezett Merániai János, az esztergomi érsek. Tőle tudta meg a hírt: Béla levelet írt a pápának, melyben házasságuk felbontását kérte. Ettől fellángolt szívében a gyűlölet, amitől erőre kapott. Érzéseit magában tartotta, aki esetleg figyelte, csak vonásai megmerevedését láthatta rajta, és hogy ültében kissé kihúzta magát, fejét nem tartva leszegve többé, bár még most sem nézett az érsek szemébe.

– Bár itt a kolostorban senki sem bánthatja, azt tanácsolom kegyelmednek, távozzon Székesfehérvárról, és húzza meg magát egy szlavóniai kolostorban, lehetőleg Zágráb környékén, amíg kiderül, a pápa beleegyezik-e a válásba. Ha netán nemet mond, ott lesz kéznél Béla, ifjabbik királyunk, hogy kibék…

– Nem akarom látni soha többé – sziszegte elszántan az érsek szemébe nézve.

Az érsek lemerevítette vonásait, egy arcán átfutó diadalmas mosollyal küszködve.

– Tudom, kegyelmed az éjszaka nagy részét imádkozással töltötte, Krisztus urunkhoz fohászkodott. Ájtatos, hívő asszony, a magyarok büszkék kisebbik királynéjukra. Nem érdemli tehát ezt a sorsot. Ez nem Isten büntetése, csak próbára teszi, kegyelmedet is, és királyi férjét is. Kegyelmed gyűlölete arról árulkodik, hogy szereti, bár nem szerelemből, hanem országos érdekből ment hozzá. Ne feledje, az ember hajlamos haragjában olyant is mondani,tenni, amit máskor soha nem követne el, és később mélyen, őszintén megbánja. Ezért hirdeti Krisztus urunk is a megbocsájtást. Adjon neki egy esélyt! És imádkozzon

Bélát derült égből villámcsapásként érte a lázadás, és főleg felesége bűnrészességének a híre. De késő este, amikor a palotába ért, többen is tanúsították, a király mekkora haragra gerjedt, amikor bizonyítékot nyert, hogy ki áll a lázadás mögött. Felesége biztatgatta őt, apjával ellentétes politikára az általuk kormányzott területeken, de azért a nyílt lázadás kissé soknak, valószerűtlennek tűnt. És főleg miért pont akkor uszított apja ellen, amikor ő nincs jelen? Miért nem beszélte meg vele? Lázadó korban volt, nagyon nem értett egyet apja politikájával, de be kellett látnia, az Aranybulla alaposan megtépázza a király tekintélyét. Pont az történt, amitől félt apja politikájával kapcsolatban: az uralkodó tekintélyének csorbulásától, hiszen egykor majd ő veszi át a trónt és e terhet.

Amikor Tódor nádor elébe tolta a pápához írott, előre megfogalmazott levelet, amelyben saját házassága felbontását kéri, azért még az apai/királyi nyomás alatt is összeszedte magát. Mielőtt aláírja e levelet, előbb Mariaval is beszélni akart, és bizonyítékokat követelt.

– Mi igazolná jobban bűnrészességét, mint azonnali távozása a királyi palotából? – kérdezett vissza a nádor.

– Hova? Akarom látni!

– Nem lehet tudni. Egyébként is az országnak hasznosabb frigyek után kell néznie, ez a házasság nem jár már előnyökkel. Király urunknak más szövetségesek után kell néznie. Kegyelmed nagyon jól tudja, egy királyfinak, még ha királlyá koronázták is, ez kötelessége. Kegyelmed és királyunk közti viszály szításában nem ártatlan a felesége, és e lázadás csak ráadás.

– Nem szított viszályt! – ellenkezett Béla felvillanó szemekkel.

– Nem? Vajon? Azt ugyan nem mondta kegyelmednek, fogjon fegyvert édesapja ellen. Tényleg nem. De azt soha nem mondta, hogy álljon a sarkára, és követelje az ország leggazdagabb részét, mert az még egy királyi hercegnek is jár, hát még egy koronázott királynak? Háttérben irányítja Önt, és nem az ország érdekében. Emlékezzen ambiciózus,büszke kifakadásaira: ő egy császár lánya! Az ország érdeke, hogy ez a válás létrejöjjön, s kegyelmednek majd biztonságos uralkodást biztosítson a leendő frigy.

– Meg kell tenned fiam! – lépett elő apja a háttérből. Béla, aki háttal állt az ajtónak, nem látta mikor jelent meg. Apja egyrészt nyomást gyakorolt rá, de a lázadás szikráját is kicsiholta belőle. Ellent mondani királyi apjának tizenhat éves fejjel nem mert, hiszen nem ismerte a déli jelenet részleteit.

– Ha ez az igazi cél, az ország érdeke, akkor ez álljon a levélben is! És nem más! Akkor aláírom! – adta be részben a derekát. Rövidesen elkészült az újabb változat, melyben a válóoknak a túl zsenge korban, még döntőképességük előtt a királyi/császári szülők által rájuk erőszakolt házasságot, és a királyság számára hasznosabb frigy szükségességét jelölte meg. [4] Az Aranybulla is olyan helyzetet hozott létre, amelyet már a csőcselék nyomása nélkül meg kellett tárgyalni az ország legmagasabb tisztviselőivel, meg az egyházi méltóságokkal is. Béla csak délután indulhatott a Maria keresésére. Mivel egy apáca kísérte el, és holmiját is apáca vitte utána, biztosra lehetett venni, hogy egy kolostorban húzódhat meg.

Ám mire ez kiderült, Marianak bottal lehetett ütni a nyomát. Ha Endre király tudta volna, hogy kecskére bízta a káposztát!  Ugyanazt a Merániai János érseket bízta meg, hogy a pápához küldött levelet elvigye, aki ludas volt a kisebbik királyné eltűnésében…

A pápa elolvasta a két levelet: a királyét, amelyben beszámolt a lázadásról [5] és az általuk kikényszerített Aranybulláról, és utána a válási kérést. Megvakarta a fejét, majd János érsekre nézett.

– Nemrég utasítottuk el II Andreas király másik fiának a válását. Nem érdekünk, hogy Halicsban a szkizmatikus novgorodi herceg térítsen. Magyarország az igaz keresztény hit kapuja. A Szent Széknek szüksége van egy erős Magyarországra, az nem jó, ha darabokra hull. Az sem, ha a magyar király ismét csalódik bennünk. Tudjuk, hogy a Latin császárság trónjára áhítozott. Akkor a Szent Széknek mások voltak a prioritásai. („Az nem lett volna jó, ha túl nagy birodalom vált volna Magyarországból, lásd a Német-Római Birodalomnak is mennyire fejébe szállt a dicsőség az invesztitúraharc idején” – gondolta, de persze nem mondta ki). A Kievi Rusz terjeszkedik, s a szkizma mérgét mindenhol hinti. Ha Magyarország szétesik, Halics biztos, de az ország más részei is előbb-utóbb ortodox befolyás alá kerülhetnek. Viszont Andreas királynak sem mondhatunk ismét nemet – sóhajtott.

– Akkor ne is mondjon szentséged neki nemet. Inkább adjon engedélyt, meg nem is…

– Feltételek mellett… – értett a tanácsból a III. Honorius pápa.

1222 június 28-án érkezett meg a pápa válasza, amelyben „engedélyezi a válást, amennyiben a kivizsgálók helyén valónak találják azt.” János érsek tanácsára a váci és a nagyváradi püspököt bízták meg az üggyel. Az nem lett volna üdvös, ha az érsek személyesen veszi kézbe az ügyet. Jó, ha megbízik benne az uralkodó. Ugyanakkor tudta kire testálja a feladatot. A pápa elkötelezett hívei, és titoktartásukban is meg lehet bízni.

Az ifjú királyi pár kibékülése után a válópert a pápa 1223-ban megtagadta. Ettől viszont II. Endre gerjedt haragra, és a konfliktus újra kiújult közte és fia között. A nagyurak – mindkét oldalon – szították a tüzet. Az ellenségeskedés addig fajult, hogy Béla ifjabb király és felesége kénytelen volt külföldre, Lipót osztrák herceghez menekülni. A pápa pedig szükségét érezte parancsba adni: aki szítja apa és fia közt az ellenségeskedést, azt egyházi átok sújtsa. Végül a fenyegetés beváltására nem került sor.  A két püspök némi pápai levelezés nyújtotta segítséggel közvetített apa és fia valamint a két főnemes párt között. Talán az utóbbiakkal volt nehezebb dolguk, bár Béla örökölte apja természetét. Épp ezért a pápa1224-ben az ifjú királynak is kilátásba helyezte az egyházi átkot. Ám ebben a legátusnak nem adott szabad kezet.

[1] Az Aranybullát gyakran hasonlítják azt hét évvel megelőző angol Magna Chartahoz. A fő különbség, hogy míg a Magna Charta megerősítette az uralkodó házat, Magyarországon az Aranybulla hatására az arisztokrácia erősödött meg, előrevetítve az ország jövőjét.

[2] S mi erre a tékozló királyra vagyunk büszkék, mert megalkotta a világ egyik legelső, akár alkotmánynak is tekinthető okmányát. Az Aranybulla valójában (ahogyan a Magna Charta sem!) nem igazi alkotmány, csak egy oktrojált (kikényszerített) alakja, egy igazi alkotmányhoz egy erős polgári réteg szükséges, mint ahogyan a Magna Charta is csak egy gyenge kezű uralkodó szegénységi bizonyítványa.

[3] Mint ahogy Gárdonyi is megjegyzi „Az Isten rabjai”-ban, a felséged kifejezés ismeretlen volt akkoriban. Abban az időben a „kegyelmed” megszólítás kizárólag a királynak és családjának járt ki. (Ő tudott kegyet osztani). A szó értelme az idők során egyre „hígult” és egyre több, eleinte magasrangú személyt is illettek vele tiszteletadásként, miközben a szónak egyre rövidebb alakjai jelentek meg. Miközben a már divatjamúlt „kegyed” a nőknél még mindig tiszteletadás, a „kegyelmed”, „kelmed”, majd a „kend” egyre kevesebb tiszteletet fejez ki egy megszólításban. Míg falusi kisemberek közt még lehet udvariaskodás, aszimmetrikus viszonyban viszont akár lenéző jelentése is lehet: „Mit képzel kend magáról?” vagy „Kend fogja embereit, aztán munkára!”

[4]

https://www.academia.edu/14233793/Kir%C3%A1lyn%C3%A9k_a_k%C3%B6z%C3%A9pkori_Magyarorsz%C3%A1gon_-_Laszkarisz_M%C3%A1ria_%C3%A9s_%C5%81okietek_Erzs%C3%A9bet_%C3%B6sszehasonl%C3%ADt%C3%A1sa

[5] Ebből is látszik Magyarország függősége a pápától. Ha nem, miért írt volna a magyar király jelentést neki?

 

Legutóbbi módosítás: 2020.01.26. @ 16:48 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.