Ravasz Levente : Szakadék

Te láttad a félelmet az arcomon,

De nem szóltál egy árva szót sem,

Csak a ház sarkánál megbújva figyelted

Némán, hogy mint kíváncsi Ikarosz

Emelkedek lassan a sűrű felhők fölé.

Most nem másért, csak magamért.

Félve mondtam mindig azt, hogy viszlát,

S lám ez most sincsen másképp.

Van, amit sajnos nem érthet meg más,

A titkaimnak pedig magam szabok határt.

Milyen buta gondolat, hogy a boldogság

Csupán egyetlen kijelölt úton érhető el.

Én látom, mikor a mosolyod, csak eszköz.

Mondd, miből táplálkozhat egy fáradt lélek?

Az emlékekből? Vagy az emlékek ő?

Legalább a hétköznapokban szóljon

Saját hangunkon tökéletlenségünk dicsérete.

S a sok végeláthatatlan labirintus helyett

Most építsünk hidat, mert Te nem a szélén

Állsz, Te magad vagy a szakadék.

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Ravasz Levente 55 Írás
Székelyföldön születtem, itt is élek.