Te láttad a félelmet az arcomon,
De nem szóltál egy árva szót sem,
Csak a ház sarkánál megbújva figyelted
Némán, hogy mint kíváncsi Ikarosz
Emelkedek lassan a sűrű felhők fölé.
Most nem másért, csak magamért.
Félve mondtam mindig azt, hogy viszlát,
S lám ez most sincsen másképp.
Van, amit sajnos nem érthet meg más,
A titkaimnak pedig magam szabok határt.
Milyen buta gondolat, hogy a boldogság
Csupán egyetlen kijelölt úton érhető el.
Én látom, mikor a mosolyod, csak eszköz.
Mondd, miből táplálkozhat egy fáradt lélek?
Az emlékekből? Vagy az emlékek ő?
Legalább a hétköznapokban szóljon
Saját hangunkon tökéletlenségünk dicsérete.
S a sok végeláthatatlan labirintus helyett
Most építsünk hidat, mert Te nem a szélén
Állsz, Te magad vagy a szakadék.
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 19:53 :: Bereczki Gizella - Libra