Avi Ben Giora. : Megbeszéléseim a fájdalommal

 

 

            Sajnos ezt is meg kellett tapasztalnom. A fizikai fájdalmat még gyerekként megismertem. Először az általános iskola alsóbb osztályaiban, amikor is valamiféle vitát úgy oldottak meg velem, hogy jól elnáspángoltak.

            Valamilyen oknál fogva nem fektettem energiát sem védekezésre, sem esetleges bosszúra. Úgy gondoltam, ha ez neki öröm, hát örüljön. De ettől még számomra és mások számára is egy faragatlan és műveletlen bunkó.

            Később, amikor már idősebb lettem, igyekeztem elkerülni a konfliktus helyzeteket. Soha sem szerettem verekedni, de nagy csalódást okoztam azoknak, akik régebben büntetlenül megüthettek. Valahogy átestem a ló túloldalára, mert nem értem be egyszerű védekezéssel, hanem szisztematikusan gyepáltam az illetőt. Ha kaptam egy „monoklit” a szemem alá, a fájdalmakon hamar túltettem magamat.

            Igazából a fizikai fájdalommal, mint katona kellett szembenéznem. Na, nem a harcművészetek elsajátítása során kapott nagyobbra sikerült pofonok miatt. Én eleve csupán csak az önvédelmi gyakorlatokat csináltam. Ez is éppen elég volt. Ez is néha fájdalmakkal járt persze, de akkor fiatalon úgy volt vele az ember, jobb most megtapasztalni egy jobb vagy bal horgot gyakorlat közben, mint élesben. Kiképzés során soha sem törődtek azzal, hogy szorít a bakancs, tőri a sarkat, meleg van, alig kap az ember levegőt, kifáradt stb. Ám mint említettem ezek akkor feledhető fájdalmak voltak.     Aztán, ahogy peregtek az évek, úgy lett egyre alacsonyabb a fizikai fájdalom küszöb. Soha sem fordítottam elég gondot a kezdődő gerincproblémáimra. Hiába mondta az orvosom, hogy tornázzak rendszeresen, mert később bajaim lehetnek. Ki gondolt akkor ilyenekre? Úgy gondoltam mit szánjak rá időt, amíg igazából nem kínoz.

            Aztán az ötödik x után jött szép sorban az, amire soha sem akartam gondolni. Először egy munkahelyi baleset. Ekkor még valahogy megúsztam, hogy pár hétig szenvedtem a fájdalmaktól. Utána sajnos szinte évenként. El kellet kezdenem járni rendszeres tornára. Segített is, de csak részben.

            Egyik alkalommal olyan makacs fájdalmak kezdtek el gyötörni, hogy hónapokig nem tudtam bejárni a munkahelyemre. Bekövetkezett az, amit nem akartam. Először csak ideiglenes, majd később teljesen munkaképtelennek nyilvánítottak.

            Álmomban sem hittem, hogy alig ötven valahány évesen megszűnik számomra a munka, a mindennapi felkelés, és a reggeli csúcsforgalomban való vergődés az autóban. Ugyan ez a munkanap végin.

            Azzal meg végképpen nem bírtam megbarátkozni, hogy soha az életben nem ülhetek többé a volán mögé. Nem azért, mert az orvos vagy valaki eltiltott ettől. Egyszerűen felmértem, minek okozzak bajt másoknak is, ha egyszer nem muszáj?

            Saját elhatározás alapján döntöttem úgy, hogy nem ülök volán mögé többet. Nos, ez egyfajta lelki fájdalommal is járt, mert elég régóta vezettem, és nehezen hajlottam arra, hogy eladjam az autót.           Hasonló volt a dohányzásról való lemondás. Igaz, ez semmiféle fájdalommal sem járt, sem fizikailag, sem lelkileg. Pillanatnyi elhatározás volt az egész. A gerinc bántalmaim annak ellenére erősödtek, hogy múlt év júliusában három hetes kúrán voltam.            Szeptemberben egy nap pokoli fájdalomra ébredtem, és nem bírtam lábra állni. Nagy nehezen fogaimat összeszorítva elmentem az ortopéd orvoshoz.

            Ám csalódnom kellett benne. Ez egy lelki fájdalom is volt, hiszen évek óta őt tüntettem ki a bizalmammal. Nem sokat foglalkozott velem. Az egészet lezárta egy fájdalomcsillapító injekcióval. Nem segített, és amikor ismét felkerestem, nem is akart velem foglalkozni.            Az én hibám volt, hogy ismételten bizalmat adtam neki, mert ugyan azt tette, mint első alkalommal. Se egy terápia,  ami csökkentené a fájdalmat, vagy egy kivizsgálás, röntgen stb.

            Még most sem beszélhetek arról, hogy jól vagyok. Minden, ami javulást elértem azt saját magamnak, illetve egy kínai orvosnak köszönhetem, aki akupunktúrás kezelésben részesített.

De volt benne annyi becsület, hogy azt mondta, ő csak arra képes, hogy ideig-óráig enyhítse a fájdalmakat. Erre pedig nem fogad el több pénzt.

            Az ő javaslata az volt, hogy keressek meg egy másik ortopéd specialistát. Ez meg is történt. Kaptam kezeléséket, de az, ami igazán segített, a saját akaraterőm, hogy a fizikai fájdalmakat legyőzve, képes vagyok azokat a gyakorlatokat megcsinálnom, amiket javasoltak. Azóta van némi javulás.

            Ez tulajdonképpen egy kis beszámoló azoknak, akik esetleg hiányoltak a Torony közösségében. Köszönetem értem, hogy gondoltak rám, és erőt adtak a további erőkifejtésre.

            Remélem, rövidesen képes leszek ismételten alkotni, és új írásokkal jelentkezni.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.