HÁLÓ-TÖREDÉK
Kuporgatott elménkben már a gyilkos csöndnek is hallható a hangja. Árny-vert tájak, félsziget-törmelékek bolyonganak szerteszéjjel mibennünk s benső énünkben egyre megszólítanak! Rejtett, kicsinyes titkainkat olcsó, hízelkedő szavak esszenciája ki nem mondhatja: vágyaink tudott romantikáját job érezni s felnyergelt álmaink csillagmiriádjain egy egész, tartalmas emberi életet körbejárni! Az Idő utcahosszán önmagát vallató sebzett lelkek kószálnak célja-vesztett kísértetekként; zsibbadó tudattal elvárnák a feloldozást babonázó csókoktól s halhatatlan gyönyöreit a Mindenség metamorfózisainak!
Önmagunkhoz tisztul kristálytisztán a kivilágosodott tudat. Dobbanó szívek tudatalattián miért félünk reszketve folyvást a rettegő válaszoktól? Sziszifuszi létünk terhét sokadszor örömmel letennénk, hogy oldódhasson gúzsba-kötött bilincsszorítása végtelenített árvaságunknak! – Nyűtt napjaim terhén egyre több baljóslati kín szakad rám! Meggyötört szirmait a félszeg lélek még dédelgetné; csengő segítségkérésbe gazul beletaposnak önző-számító nyerészkedők!
A tudat biztos menedékhelyeit még most is kételyek marcangolják! Emberi gyarlóságok okán újabb szadista Júdások teremnek. A világ összemosott párhuzamában ordas-csahos farkas-vakkantások fenyegető ugatásokként echóznak! – Árulásaink mindennapi kenyere szétterjed: mert mást már ritkán, ha tehet az önmagát prostituáló, áruló kor! Álmodva még várom a megváltó romantikát, ha új-reményekkel vigasztalja kétségbeesésem! Szégyenülten látom gyakorta, hogy hűséges szerelmeit csereberéli egy-egy egzotikus nimfa!
