Németh Alexandra Zita : Elfogytak a könnyek

 

 

 

Már nem tudok sírni…

elfogytak a könnyek,

minden év újabb és újabb

cafatot marcangol húsomból,

a szerelmek, a barátok, az utak

megannyi küzdelem s mit sem ért…

elfogytak a könnyek.

Minden nappal egyre csak húz

a sors keze a szorítókötélen,

mely szívembe mélyedt,

minden emlék, mit felidézek,

egyre csak fojt, s én nem tudok már sírni…

elfogytak a könnyek.

Poklomban égtek ott mind,

a góc torkomban kapar

elállja a levegő útját,

az egykor édeset,

benne mézcsókok, levendula, az üde szellő,

mely záporeső után némán lengedez,

most üres… komor…

nem várja már, hogy szeress,

ott a szív többé nem lüktet hevesen,

nem bódítja mámor.

Meredten bámulom a távolt,

apró falatokban nyeldesem a múltat,

se tér, se idő, se gondolat,

csupán a pillanat, mit poklom éget,

mit ki nem olthat többé semmi

mert elfogytak a könnyek.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Németh Alexandra Zita
Szerző Németh Alexandra Zita 0 Írás
Balassagyarmaton születtem, 1989.09.06.-án, jelenleg egy Nógrád megyei kisvárosban élek, Szécsényben. Három gyönyörű lány édesanyja vagyok illetve másodéves hallgató a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, tanító szakon. A gyerekek közel állnak a szívemhez, oktatásuk során, talán én is meg tudom szerettetni velük az irodalmat, ahogy azt velem is tették tanáraim. Kisiskolás korom óta írok verseket, amik egyfajta hobbyként szolgáltak. Az irodalmat a későbbi tanáraim ösztönzése miatt szerettem meg. A költészet számomra teljesen más világ. Ott Önmagam lehetek, minden gondolatom és pillanatnyi érzésem megjelenik az aktuális írásomban. Kedvenceim közé tartozik Ady, Petőfi, József Attila versei, illetve Radnóti Miklós és Juhász Gyula írásai. Verseim elsősorban a vágyakról, szeretetről, álmokról szólnak. Saját kötettel nem rendelkezem, különböző közösségi oldalak felületén publikálok. Számomra a költészet a lélek szimfóniája.