Mikor a busz ajtaja becsukódik,
mintha egy Angyal zárná össze szárnyait,
hogy beleférjen a magányok dobozába,
ahol elveszett már minden remény, s hit.
És itt élünk e városban, mégis minden változik.
Az útvonalat ismerem, de valamiért
mindenre másképpen nézek,
mert a burkolat ugyan a régi,
ám tudtán kívül folyton csak temet…
Itt jártam egyetemre,
Apámmal gyakran beszélgetve
álmodtuk végig az utat,
majd leszállván magányosan
bontottuk ki külön vitorláink estig…
Amott áthallgattam egy évet,
rácsodálkoztam a szitárra,
s mindenre, ami összhangzattan.
Abban a házban élt a barátnőm:
meséket írt, rajzolt, festett,
testét a tüdőrák emésztette meg…
Pulmonológus főorvosként tudta,
mi vár rá, nem úgy, mint Apám…
Tavalyelőtt pedig éppen itt csodáltam
sokadjára újra a virágkarnevált,
s látom a házat, ahol éltem,
mikor még volt Gyermekem, s párom:
ez utóbbira nem érdemes szót fecsérelni sem,
de a Lányom agyhártyagyulladása
kettéreccsentette minden gyászom,
csontvelőmig hatol minden percben a Jaj…
Szombatonként két éven át itt zengett a
szili karéji verbunkos, s ropogott a parketta
az én lábaim alatt is, ott pedig Zsófival
álmodtuk képeinek ruháit, akár a divattervezők
minden egyes debreceni tárlata előtt.
És az ott a TESCO, ami elvitte innen az óvodát,
s azt a házrészt, amely egy lepkegyűjtő professzoré
volt: az udvara mohás, a belseje antik bűbáj…
Istenem! De imádtam levegőjét, s minden egyes bútorát…
Zsófival éppen ilyet gondoltunk magunknak sok éve már.
A fűnyírókat nyűttem, mint ama mesében az erős
ember a fát… Amott kölcsönöztem aztán a másokét
tavaszonként legalább ötször háromszázhatvanöt
napból hetvenötön át…
Itt meg fogorvoshoz és pszichiáterhez jártam…
A rendelő ugyanaz, az emberek meg jönnek és mennek,
akár a buszon, hol felépítjük önmagunk körül a teret,
s kerítéseket és határokat is szögesdrótokkal
húzunk magunk köré, hogy lelkünk éjszakáit
senki se leshesse meg.
Már nem tudom, hol kell jelezni,
ezért a végállomáson szállok le a vasútállomás előtt,
s mikor a busz ajtaja becsukódik,
mintha egy Angyal zárná össze szárnyait,
hogy beleférjen a magányok dobozába,
ahol elveszett már minden remény, s hit.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2017. március 11.
Legutóbbi módosítás: 2017.04.09. @ 14:35 :: M. Fehérvári Judit
