Kép: Internet
* Radnai István: Gyűrött vászon
* Radnai István: Gyűrött vászon
Fedetlen keblű már a fájdalom,
a mázsássúly csontra forrt válladon.
Kín könnye némán párázza párnád,
s magad ellen fordítanád dárdád.
Hited csorbult. Érzem sutba dobtad.
S hol van, kitől szíved reményt lophat?
Hol van, ki – e nyirkos kopár őszön –
segít, hogy a hit a bajban győzzön?
Hebeg most a szó, hebegek én is.
S mit üzenek? Tán, hogy – csak azért is!
Mert „magad vagy kit restellsz összerakni
s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”*.
Mondj hát imát, minden alkonyatkor,
s lopj reményt az éjből, pirkadatkor.
