Kőmüves Klára : – kincseskamra –

 


Akkor éppen nem volt semmim, amit átadhattam volna. A tenyerem olyan üres volt, mint a délibáb szédítette pusztaság, amelyben a delet ütő távoli templomtornyok harangjai is csak búsan kergetik egymás kondulásait.

Nem volt aranyam, nem volt ékszerem, mi megmarkolható. Attól rettegtem, hogy elriaszt ez a túlcsordult kietlenség.

Akkor még nem tudtam, hogy az ember üres tenyerében a mindenség legnagyobb kincse lapul. A szívre helyezve fogja fel az Éden dobbanásait és ezt követően – érintésekbe rejtve adja tovább.


– Talán nem véletlen, hogy az emberek úgy sejtik, minden ember ökölbe szorított keze éppen akkora, mint a szíve. –


 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 604 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))