Nagy Horváth Ilona : Enter

2016.09.25. Nagy Horváth Ilona Vers 15
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Csak akartam néhány higgadt gondolatot,

egymásból következő jelentések jól körülírható, józan sorát,

jól fejthető jeleket a relén,

amit nem szakítanak félbe dübörögve érkező vonatok,

hogy szótagokra mállva száradjanak aztán a sín menti

fű nyárgyötörte kócos csomói közé, hol nincs többé

értelem, se sor, csak száradás, önmagukra maradt

elméletfoszlányok kérlelhetetlen párolgása a semmibe.

 

Ma csak úgy rendezni akartam legalább a napot,

egymásból következtetni, hogy felkeltem,

kávét, csendet,csendet és  még csendet akarok.

Legyen akár elhagyott sínek között megrekedt álságos csend,

miben ott rejtőzik még fémen forduló fém

 surrogása,

s hallani benne az illesztések monoton zaját: tadamdadam,

a fék agyat hasító sikolyát, a pillanatot, amikor

búcsú nélkül elhagytam magam.

 

Ma csak rendet akartam, egyszerűséget, mi a percből

áttekint a következő percbe, mostanság nem érdekel,

mi rejtőzik a sose látott, sose hitt, más képzelte végtelenbe’,

csak a most és a mindjárt a lényeg,

ami még majdnem most van, de épp billen a jövőbe,

 azt szeretném látni, s felegyenesedni előtte: megállítalak –

mielőtt kezelhetetlenné nőne.

Mielőtt újabb most lesz, kezelhetetlen és ideér,

oldalán elmosódott négyzetekben szaladnak

a mesterséges fények,

és belerohan a felállított sorba, mert akkor már

mindegy, otthagyom-e köszönés nélkül magam,

vagy utolszor még félrelépek,

akkor már mindenképp csattan az agyamon,

s azután már csak a száradás marad,

mint az eltitkolt valóság a sín menti fűcsomók kócos szála közé gabalyodva.

Pedig csak annyi az egész, hogy akartam még néhány

higgadt gondolatot, felmutatni pár összefüggést,

letudni minden leküzdhetetlennek látszó függést,

ne legyek a foglya,

hogy rádgyújtanék, míg itt, a sínek között téblábolok,

s távolból hallom a holnapok zaját: tadamdadam,

aztán fék sikolt, te vagy én,

lényegtelen, csak állunk ott alaktalan csendben, lényegtelenül,

s tagadjuk, hogy volnának vonatok

az állomáson túl is.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.09.25. @ 17:27 :: Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 315 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.
Honlap