Pulai Éva : bújócska

 

 

 

 

2014. november 22.

 

Hát elmentél…

És nem hívtál fel, hogy szólj.

Kivel fogok sírni és nevetni az emlékeken, s mit érnek az emlékek, ha csak önmagamban morzsolhatom? Nem igazít ki senki, hogy nem úgy volt, mert te nem is szerettél ott lenni akkor régen a Tiszánál, és sírtál a sátorban, hogy haza akarsz menni, mert a te anyukád nem volt ott, csak az enyém.

Kiürült az udvar, a lakás…

A régi, nagy asztalnál már csak hárman ülnénk… Kihűlt a húsleves, az egy szem benne főtt krumpliért senki nem küzd, a pörkölt kocsonyásra dermedten áll. A töltött káposztán vastag penész réteg, a rántott hús, a panírozott zöldségek összeszáradtak, zsugorodtak a tálon… És a rengeteg krémes, torta! Minden az enyészeté.

Egyre vastagabbak a régi falak és egyre nehezebben nyílnak a gyermekkor ajtói körülöttem, mindenki kis földkupacok alá bújik. De én nem akarok ilyet játszani! Ipi-apacs, gyertek elő, inkább leszek újra hunyó!

Mi a fenét mondjak akár gondolatban is neked? Egész nap mozizok, több mint ötven évnyi film…

Ha a helyemben lennél, leteremtenél a sárga földig, hogy nem vagyok normális, hogy gondoltam én ezt? Nem lehet csak úgy eltűnni a létből, nem lehet itt hagyni azokat, akiknek kell még tőlünk bármi is! És ne szórakozzak, inkább menjünk el valahova, vagy kártyázzunk. Szóljak Péternek, mert úgy nem csal senki, ahogy ő, s mi majd’ bepisilunk a nevetéstől, s tele a ház, az udvar a hangunkkal.

Bassza meg! – még ezt is mondanád – igyál inkább egy kortyot, mert úgy is szar az élet, de azért mi megtettünk mindent, amit tudtunk. Egyébként meg az én bajom semmi a te fájdalmadhoz képest…

De neked most már nem fáj, én meg…

Lassan azt mondok, amit akarok, nincs aki megcáfoljon.

És ki nem tesz az én csendes nyüszítésemre…

Mindenkinek a saját sebe a legfájdalmasabb.

 

„- A csillagok… Az Úr jól kitalálta őket.

– Szóval, mindez szerinted egy értelmes lény műve?

– Szerinted nem?

– Mármint, hogy hiszem-e, hogy ha felnézek az égre és megígérek ezt, meg azt, akkor az Öreg majd jól meggyógyít? Nem.

– És az emberek kilencvenöt százaléka téved?

– Ha egyet megtanultam, hát az az, hogy az emberek kilencvenöt százaléka téved.

– Ezt hívják hitnek.

– Őszintén irigylem, akinek van hite, de nekem mégsem megy a fejembe.

– Talán mert útban van a fejed.

– Mind túl vagyunk már száz ilyen beszélgetésen, és mindig mindegyik ugyanabba a falba ütközött. Létezik a mesebeli Jótündér vagy sem? És ezen a falon még soha senki nem jutott át.

– Akkor te miben hiszel?

– Nálam egy elmélet sem játszik…

– Nincs ősrobbanás? Ez egy véletlen világ?

– Élünk, meghalunk. A busz kereke meg csak forog és forog…

– Mi van, ha te tévedsz?

– Az lenne a legjobb. Ha tévedek, csak nyerhetek.”

 

Szóval, ha találkozunk, akkor…

Kurvára fogok neked örülni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.08.03. @ 18:57 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.