dr Bige Szabolcs- : Ki temesse el?

(- részlet a Mann & Barcs című novellából)

 

 

Egy katonatiszt az elhárítástól állított be Aranyos Kálmánhoz.

— Készüljön! — szólott, miután bemutatkozott. — Ön velünk jön! Kiürítjük a várost, és önre, mint a hadsereg szállítójára továbbra is szükség van.

— Van lehetőségem nemet mondani?

— Nincs!

— Feleségemet és kisfiamat magammal vihetem?

— Természetesen. Kocsit küldök önökért, egy óra múlva itt lesz. Addig készüljenek fel. Hosszabb távollétre számítsanak — s ezzel elment, hátrahagyva a gondot, a szinte megoldhatatlan helyzetet.

Megértette, hogy a megszállt területen az ő jelenléte veszélyt jelentett volna úgy saját maga, mint a hadsereg későbbi tevékenysége szempontjából. Miután a románok elárulták a szövetségeseket, messzemenően megváltoztak a viszonyok — megnyílt az út a Kárpátokig, és tovább is az oroszok számára. Rövid időn belül a front már a város közelében húzódott. Olyan gyorsan kellett felkészülnie, hogy nem volt módja értesíteni se a vejét, se leányát, Zsuzsikát. Lakása kulcsát betette egy borítékba, és a házmesterre bízta, adja át Mann Györgynek. A kulcs mellett rövidke levelet is tartalmazott a boríték: „Bizonytalan útnak nézünk elébe, vigyázz a leányomra, a születendő unokámra, magadra és a lakásra.”

— Mindenki menekül! — mormogta magában Mann Gyuri, mikor a borítékot kézhez kapta. — Én maradok most is. Legfeljebb a cégtáblát újra megfordítom, vagy törölöm róla a Barcs nevet.

Ameddig még lehetett utazni, Mann György kiköltözött Zsuzsikához. A háziak átadták nekik az egész házat, ők maguk pedig behúzódtak az úgynevezett nyári konyhába.

— Itt vagyok, hogy vigyázzak rátok! — ölelte meg a feleségét. — Apád is rám bízott, mielőtt elment volna a visszavonulókkal. Az irodát és a lakást rábíztam Mátéra, a sánta irodaszolgára. Ha majd elcsendesednek a dolgok, visszamegyünk a városba.

— Szeretek itt lenni, nem kívánom a várost. Nem szórakoztatnak már az emberek, mint régebben. Itt a fiam, elég ő nekem, s ha még te is megjelensz, az már a kész boldogság.

Sok idejük nem maradt egymásra, átdübörgött felettük a háború. A városért kemény harcok dúltak, kétszer is gazdát cserélt, végül az orosz csapatok elfoglalták. Kovácsiban is megjelentek a katonák, főleg, hogy összeszedjék, ami ehető, meg ami nem ehető, de számukra értékes. Például az órák — karóra, zsebóra. „Davaj csasz!” (ide az órát) volt a jelszó. Elrekvirálták, vagy, ahogy abban az időben mondták, elzabrálták, ami a szemük elé került.

Zsuzsika nem várta meg ameddig elcsitul a harci zaj, megszülte kicsi fiát. A háziasszony a papnéhoz szaladt segítségért, mikor megkezdődtek a fájások. Bába csak a szomszéd faluban volt, s oda senki nem tudott a harcok miatt átmenni.

— Jöjjön gyorsan, tiszteletes asszony! — kiáltotta már a kapuból.

— Mi az, mi történt?

— Jöjjön gyorsan hozzánk, hamar, hamar!

— De tele van a falu idegen katonákkal. Oroszokkal. Hogy mernék végigmenni a falun?

— Szül az ügyvédné, s én nem tudok segíteni, de maga tanult, okos asszony. Jöjjön, jöjjön!

Kabátot kapott hátára, kendőt kötött, s indultak is lóhalálában. Út közben katonákkal találkoztak, akik valami mozdíthatót kerestek „ellátmányuk kiegészítése” végett, de azok nem törődtek a két ijedten loholó asszonnyal.

A tiszteletes asszony nem okozott csalódást, olyan szakszerűen látta el a váratlanul nyakába szakadt feladatot, akár egy diplomás szülésznő.

— Honnan ez a szakértelem? — csodálkozott a háziasszony, aki végig ott téblábolt az esemény alatt. Vizet melegített, törölgette Zsuzsika arcát, homlokát, s elkérdezte százszor is, hozzon-e valamit.

— Értem én, hogy egy papnénak sok mindenhez kell értenie, de azért ez már, ez már… egy gyakorlott bábának is dicséretére válna — folytatta.

— Édesanyámtól tanultam.

— Mert ő?

— Igen, ő szülésznő. Okleveles szülésznő. Még ma is dolgozik. Kint van a névtáblája a bejárati kapu mellett.

 

A harcok elcsitultából tudták meg, hogy a város elesett. Mann Gyuri bement a városba, megtudni, mi van a lakással, s az irodával. A város irányítását a katonai adminisztráció vette kézbe, s most kezdték felmérni az üres, vagy üríthető lakásokat, hogy elhelyezzék a tiszteket és az új adminisztráció képviselőit.

— Máté! — szólott a sánta irodaszolgához. — Menj, hozd be a városba a feleségemet és kicsi fiamat. Fogadj szekeret, pakoljatok fel és gyertek. Én nem hagyhatom itt a lakást, mert elrekvirálják, ahogy kiteszem belőle a lábam.

Másnap meg is érkeztek, s igazán nagy volt az öröm, hogy a sajátjukban lehetnek. Aranyos Kálmán lakását kisajátította a hadsereg, egy magas rangú tiszt kapta meg. Tímea sem járt sokkal jobban — a Barcs lakásba is egy tisztet költöztettek a tisztiszolgájával egyetemben. Tanult ember lehetett, mert bemutatkozott Tímeának, és jelekkel értésére adta, hogy vigyáz a berendezésre.

— Igor — mondta és magára mutatott, aztán a tisztiszolgára mutatott s azt mondta: Grisa.

— Igor, Grisa — ismételte a lány, és magra mutatva mondta: Ibolya.

— Ibáliá — ismételte Igor a tiszt, s ezen a furcsa kicsavart szón jót lehetett nevetni.

Egy pillanatra eltűnt a határ győztes hódító és legyőzött között, csak három fiatal volt; akik felett átröpült valami megfoghatatlan. Aztán el is szállt, mindenki ment a dolgára. Néhány nap alatt kialakult az új „lakók” rendje, reggel korán kelt a „puceráj”, kiszellőztette a lakást, előkészítette a kapitány ruháit, azaz nagy lendülettel kiporolta a zubbonyt és nadrágot, kisuvikszolta a csizmát, mosdótálban vizet vitt, a piszkos vizet kiöntötte, és így tovább. Zajosan jött-ment, tett-vett, fel is ébresztette a szomszéd lakrészben alvó Tímeát, aki a korai kelést arra használta, hogy kiment a piacra szétnézni, és a termelőktől megvásárolni a napi friss ennivalót. Kenyeret, vagy más pékárut sajnos nem lehetett kapni, s be kellett érni valami dohos, régi lisztből otthon sütött lepénnyel, vagy máléval. Mire visszatért, a tiszt már elment a kaszárnyába, nyitva hagyva az ajtaját, hogy a takarítónő a szomszédból, be tudjon menni. Ő takarított Tímeánál is.

Egyik reggel hiába kopogtatott a Tímea ajtaján, senki nem nyitott ajtót. „Biztos még a piacon van” — gondolta az asszony —, „majd később visszajövök”. Később sem nyílt ki azonban az ajtó. Még délután sem, amikor a katonák megjöttek. A szomszédasszony aggodalommal telve szaladt át hozzájuk és próbálta értésükre adni, hogy valami szokatlan dolog lehet, a kisasszony nem nyit ajtót, vagy nem jött még haza. Igor is megkopogtatta az ajtót, majd megpróbálta a kilincset, de neki sem volt sikere. Megpróbáltak benézni az udvari ablakon, de semmit sem láttak, ekkor a szomszédasszony hívta a lakatos foglalkozású férjét, aki hamarosan kinyitotta a bezárt ajtót. Mind betódultak, és akkor meglátták. Ott feküdt a szoba közepén, a köntöse letépve, már halott lehetett hosszú órák óta.

A katonatiszt elképedve nézett egyikükről a másikra, majd meglátta az asztalon a fél prófuntot. Nagyot ordítva megragadta Grisa zubbonyát, letépte a sapkájáról a csillagot, s pisztolyát a hátába nyomva kivezette a házból, és átadta az első szembejövő patrulnak.

Az történt, mint részletenként kiderült, hogy a katona reggel a kenyérhiány okán megjelent egy fél komiszkenyérrel Tímea ajtajánál, aki éppen készült kimenni a reggeli szokott beszerző útjára. A lány gyanútlanul beengedte, s a katona rátámadt, befogta a száját, hogy ne tudjon visítani, de ahogy dulakodtak, kitört a nyaka. Grisa elvette a lakáskulcsot, a halott lányt ott hagyva kívülről az ajtót bezárta, a kulcsot zsebre vágta, s folytatta reggeli megszokott tevékenységét.

Este a tiszt egy civillel tért vissza, aki körbejárta a szobát, és kiállított egy pecsétes papírt, hogy el lehet temetni.

Ki temesse el?

A lakatos, a bejárónő férje elment az ügyvédi irodába tudván, hogy ott dolgozott Tímea. A cégtábla helyett csak egy névjegy méretű kiírást talált az ajtón: „Dr. Gheorghe Man avocat”. Bekopogott, de persze az ügyvédet nem találta ott, csak Mátét, az irodaszolgát. Elmondta neki, mi történt, s ő szedte a lábát, elsietett, hogy értesítse a gazdáját.

Mann Gyuri, bocsánat Dr. Man Gheorghe intézkedett aztán a temetésről, és zárolta a hagyatékot. A Barcs vagyont is igyekezett biztonságba helyezni, ki tudja, mikor kerülhet elő valaki a családból, és követeli, ami a jussa.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2016.04.13. @ 17:32 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 619 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.