Vandra Attila : Szőke Bea-Trixi 4/3. Rend a főnök asztalán

Bea újdonsült főnöke jellemét tortúraként éli meg. Gyűlöli az ironikus férfit.

 

A december vége nemcsak a Karácsonyt jelenti, hanem évzárást is, ami napokig tartó jelentésírással jár. Mátyás nem épp bürokratának született. Ilyenkor legszívesebben megfutamodott volna, de hát kibújni nem lehetett, ez a részlegvezetők feladatköre és átka. Beát hívta segítségül. Legalább legyen, aki körmöljön helyette. Első nap sok szent és állat repült el az irodában, egy-két nemi szerv is becsúszott közéjük.

Másnap reggel Bea félórával munkaidő előtt megérkezett, az éjszakai műszakosok épp jelentésüket írogatták. Amikor Enyedi László mester meglátta Beát rendet rakni Mátyás íróasztalán, megcsóválta a fejét.

— Szerintem a főnök meg fog ezért kontyolni… S fogadni mernék, két perc múlva ugyanolyan rendetlenség lesz az asztalon, mint azelőtt… Falra hányt borsó…

Mindenféle ürüggyel húzni kezdte az időt, mert azt a jelenetet ki akarta élvezni, amikor a főnök meglátja Bea „remekművét”. Nem csalódott. Mátyás elröppentett néhány vaskos jelzőt, amikor meglátta a metamorfózist az asztalán.

— Hogy fogok most bármit is megtalálni? — fakadt ki.

— Majd előveszem én! — vetette oda Bea harciasan.

A férfi hiába kísérletezett, a lány mindennek tudta a helyét. Ám az elismerést mégse vívta ki, csak Csicskahopp szerepét. Főnöke ezután mindent rajta keresett, de kifogni a rendszerető lányon nem tudott. Maradt számára egyetlen menekülés, az irónia.

 

Az öreg Miklósi egyik nap nem állta meg, hogy ne tegye ismét szóvá Mátyás túlzásba vitt iróniáját.

— Miért komiszkodsz vele, Mátyás öcsém?

— Mindenkivel szoktam ironizálni… — próbált kibújni a vád alól.

— Egyik legügyesebb kezdő mérnök… — korholta az öreg.

— Egyik nélkül… — pontosított.

— Lány és kezdő létére a munkásaid előtt is kivívta a tekintélyét. Pedig akad egy-két nyakas kálvinista közöttük. Hadd idézzem Kovács Anti bá’ kedvenc szavajárását: „A nőknek a fakanál mellett a helyük!”

— Kétszer is pontra tette az öreget. Először még első munkanapjai egyikén. Csúfságból az öreg elküldte a műhelybe egy kanyarfúróért. Ott is kinevették, amikor visszajött itt is. Másnap otthonról elhozta édesapja fúróját, amellyel derékszögben is lehet fúrni. Nagyot nézett az öreg, mert olyant még nem látott. Nemrég az operatív tanácsra kellett mennem, így rábíztam a gyártásvonal felügyeletét. Szokatlan megoldással állt elő egy váratlan helyzetben, Anti bá’ nem akart rá hallgatni. Harmincöt év tapasztalat után őt ne oktassa ki egy lányka, akinek a seggén nem száradt meg a tojáshéj. Erre Trixi a maga százötven centijével villogó szemekkel rendreutasította. Úgy is lehet, ahogyan harmincöt éve, de ő azért végzett egyetemet, hogy találjon jobb megoldást. Ez a fejlődés egyetlen útja. Ezért bízta meg őt a főnök és nem mást. Tehát kövesse utasításait, de azonnal! S igaza lett.

— Ez honnan tudod?

— Volt rá tanú… Mindenki az öreg vereségén kuncogott. Így múlik a világ dicsősége, az öreg munkás holtig tanul… Néha még egy szőke csitritől sem árt… Anti bá’ két napig orrolt rá a vereségért, azóta úgy követi utasításait, hogy az enyémeket sem különbül. Néha úgy érzem, hogy aláássa a tekintélyemet.

— S te mit mondtál Beának mindezek után?

— A leendő férjét kezdtem sajnálni… — nyelt egy nagyot Mátyás. — Elég harciasan adta elő a maga változatát…

— Még akkor sem dicsérted meg, te alávaló? Miért hecceled, ha tudását elismered?

Mátyás foga közé kapta szája peremét, az öreg szemébe nézett, majd bűntudatosan a földet kezdte bámulni, végül bevallotta:

— Mert… Mert… Nem tudom megállni… Minden reggel megfogadom, soha többé, de amikor meglátom…

 — Annyira szeretne neked bizonyítani… Feltehetően, amikor összeszólalkozott Anti bá’val, akkor is neked próbált megfelelni, ha már rábíztad a felelősséget. Szerintem az a lány fülig szerelmes beléd.

— Áááá… gyűlöl. Néha hálát adok Istennek, hogy tekintettel nem lehet döfni… — felelte Mátyás, majd az öregre pillantott, és pontosított pajkos hangon: — Tudom…

— Mit akarsz tenni? — vallatta Árpi bátya.

— Háát…

— Heeejjj! — majd kis szünet után az öreg hozzátette fenyegető hangon, amelyet a mutatóujjával nyomatékosított: — Te, ha valami szemétséget művelsz ezzel a leánykával, agyonütlek! De csak félig, mert élve akarlak nyársra húzni!

 

Bea egyre kevésbé tudott szabadulni Mátyástól, gondolataiban, álmaiban újra és újra felbukkant. Barátnői váltig sajnálták, amikor harapófogóval kiszedték belőle az éppen aktuális megaláztatását. Az egyébként is zárkózott lány magától egy szót sem mondott volna el, de hát kedélyállapota elárulta a lelki viharát, a lányok pedig kiváló vallatóművészek voltak. Mit tehetett? A kezdeti szabódás után kiöntötte lelkét.

— Micsoda szemét! — értettek egyet mindannyian. Csak Anikónak lett gyanús Bea túl heves kifakadása.

— Ekkora gyűlölettel csak egy szerelemben csalódott nő tudná előadni fájdalmát.

Micsoda feltételezés! Még hogy ő? Abba a beképzelt, pofátlan, gúnyos… Csakhamar kifogyott az erős jelzőkből, melyek ritkán képezték aktív szókincsének részét. A lányok átölelték, s vigasztalni próbálták, de ő csak sírt, mint a záporeső.

— Nem érdemes egy mocsok kandisznóért egereket itatni! Keress magadnak más munkát! — ajánlotta Ilka.

— Nem olyan egyszerű… — sóhajtott Bea, majd csendesen sírdogálva elmesélte, hétfőn dönt a vezetőség, kinek adnak elbocsátó csúf üzenetet. Első munkahelyére ragyogó egyetemi eredményeivel jelentkezhetett. Most már egy olyan vállalattól kérhet ajánlólevelet, ahol „nem felelt meg”. Az igazgató pedig ezeket mindig az egykori közvetlen főnökökkel íratja meg…

— Jesszus… — futott ki egyik lány száján a fohász.

— Tudod mit? Töltöm a huszonötöt — állt elő az ötlettel Anikó. — Tartunk egy háromnapos fergeteges csaj-bulit, kanok kizárva! Kimegyünk hétvégére a Gyímesbe, nagytatámék házába. Meglátogatjuk a Rákóczi-várat, megmásszuk a Naskalatot, esténként berúgunk, a hámból ki, s nyugodtan szidjuk az XY kromoszómával rendelkezőket. De jobb, ha tudomást se veszünk létezésükről. Mindenkinek jár fél év munka után egy nap szabadság. Ilyen feszültségben nem lehet élni! Bulira fel!

— Deee… hétfőn döntenek, hogy… — próbált kibújni Bea a meghívás alól, hiszen nem volt kedve bulizni ebben a hangulatban.

— Majd teszünk róla, hogy megjöjjön a kedved, s ha nem a pezsgő, vagy egy kis Bloody Mary[1] meghozza! Ne bomolj, nem megy el a híre, csak magunkra leszünk! Ki marad és ki nem, az szerintem már rég eldöntött tény, ne tengesd magad az illúzióban, hogy pénteken megváltoztathatsz bármit is. Talán jobb is, ha főnököd nem lát az utolsó munkanapon. Az ítélet jogerős! Hívjam fel én, és kéreztesselek el?

— Jaj, ne!

 


[1] Koktél. Fő összetevői paradicsomlé és vodka

Legutóbbi módosítás: 2015.12.07. @ 19:47 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.