Fényből vagyok, fényből jöttem – vezérel az Égi Bárány…
Tengert mért nyitna előttem, lépte nyoma ha szivárvány?
Elhívott – játszó világba –, tövisek közé hogy hulljak,
hol szárnyszegett károgás ma árkot ásva temet múltat.
Fortély leskel… Kaktusz-szemmel pallost kovácsol az elme.
Megyek, égő keresztemmel – fojtana bár s megkövezne.
Magam vagyok szín és ecset, pusztába vetült némaság,
kit szorít a „nincs kereslet” és az „alig kerül barát”.
Létezem, mert lélek vagyok, szívem csillaghitet ápol.
Pingálom a Krisztus-napot – kitaszítva ős-hazából.
Küzdök, amint Ádám tette konok korok útvesztőin –
botladozva és nevetve ciprusaim, hegytetőim
satírozom, fényesítem – amerre vad busók járnak.
Lelkem papírra feszítem, álmaim lettek a vásznak!
…Ma már messzeségben járok – négy felhő a párnám csücske,
gondolatok szárnyán szállok, esthajnalt festvén ezüstre.
S függönyöd, ha meglebbentem, míg akvarellt, pasztellt nézel?
Öröm lobban fény-kezemben, hiszen látom, hogy mit érzel…
Legutóbbi módosítás: 2015.10.07. @ 19:20 :: Pásztor Attila - Atyla
