Marthi Anna : Tóarcok

 

 

 

Tőlem te miért vonakodsz hűséggel, odaadással?

Míg falatnyi lámpásom vezet át álmos éjszakákon,

visszahullnak messze szórt permetcsillagok, enyhet

adni szomjúságodra, harmatoznak fákon, bokrokon.

Elalélsz. Titkos égi értelmű szikrákkal benőtt füveken

hallani már lépteit, felismerhetőbb, mindennel egyedül,

a pirkadattal hozzád érkezik, türelme jelenés, bűntelen

nevezi meg magát, mint ébredés. Megteremt a föld ölén

mindaz, mi égetőbb éjeken virágot bontott fönt az égen.

Letisztulnak-e álmaink fokozhatatlanként átélt kéjben?

 

Sápadt tóarcok ringatnak vágyaidnak lassuló ütemére.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak