Vandra Attila : Jártunk a világ végén 14-15: Madárparkok és rezervátumok

A Wellingtoni állatkert híres, de nem voltunk rá kíváncsiak. (…) Mi az itteni őshonos élővilágot akartuk látni, nem afrikai nagyragadozókat. A képen közelharc a kakaduval a szemüveg birtoklásáért.

 

Gondolom, aki az eddigi részeket olvasta, már sejti, hogy megcsodáltunk néhányat. A Wellingtoni állatkert híres, de nem voltunk rá kíváncsiak. Némileg pikkeltünk is rá, a világhírnévre szert tett Happy Feet, az Aotearoa-Új-Zélandra vetődött császárpingvin esete kapcsán, hisz nem fogadták be. (Mentségükre máshova sem… ) Mi az itteni őshonos élővilágot akartuk látni, nem afrikai nagyragadozókat, madarakat pedig a rezervátumokban szabadon láthattunk, nem pedig kalitkában. Pedig a neten nézegetve a képeket akad ott látnivaló. De hát rezervátumért sem kell messze mennie a Wellingtonba utazó turistának. Városi buszjárat visz ki a Karori negyedbe, Zeelandiába.

A bejáratnál az emeleten kávézó fogad, aki ide téved, ne hagyja ki, különösen finom kávét főznek itt. Mielőtt bemennénk a rezervátumba, érdemes végignézni a kiállítást. Többek között kihalt állatokkal és az őshonos élővilág történetével ismerkedhet a látogató. Ha már betelt ennek a látványával, és végre az élővilágra kíváncsi, egy többajtós szűrőn kell áthaladnia, ahol többek között kikutatják a táskáját. Kis túlzással, nagyobb itt a szigorúság, mint egy nemzetközi repülőtéren. Sem bombát, sem drogot nem keresnek, hanem nemkívánatos állatokat. Nem vicc, egyszer egyik önkéntes lány táskájából került elő egy egér.

Zeelandia ugyanis magas, kifele görbülő kerítéssel van körülvéve. Mielőtt lezárták, alaposan megtisztították mindenféle, a madarakra és tojásaikra veszélyes négylábútól: posszumoktól, nyestektől, macskáktól, patkányoktól, egerektől. A csata sajnos nem ért véget. A sűrű szövésű hálón egy egér nem fér be, de egyiknek sikerült alig elválasztott kicsinyeit átpréselnie. Egyszer egy viharban rádőlt a kerítésre egy fa. Nagyjából két óra alatt kijött a mentőegység, és eltávolították a fát. Ám ez alatt nemcsak beosont rajta egy nyest, de le is kölykezett…

A bejáratnál terrárium fogad, amelyben zöld gekkókat lehet látni. Ezen kívül alig akad „zárt” hely itt, kivéve a tuatara-keltetőket. Bár a madarak bármikor elrepülhetnek, visszajárnak ide, mert etetők vannak itt szép számmal. Különböző trükkökkel próbálják elérni, hogy csak a „célmadaraknak” jusson az eledelből. Kiderül, a madarak nem is olyan buták, mint hinné az ember, a táplálék érdekében még kooperálni is képesek. Opportunista (veréb, európai feketerigó, vadkacsa, csengőmadár stb.), akad elég. Más meglepetések is érik a Zeelandia személyzetét. Az egyik csengőmadár kisajátított egy etetőt, s egyetlen más madarat sem enged a közelébe. Érdemes már nyitásra érkezni, vagy kivárni a program végét, amikor már csökken a tömeg, s rendkívül sokféle ritka madárral lehet itt ismerkedni, fényképezni. No persze, ilyesmire egy hangos, nagyszámú társaság (mint szervezett kirándulások esetén) nem a legalkalmasabb. A megfelelő fényképezőgép elengedhetetlen, ha meg is akarod örökíteni őket. Telefon, késéssel exponáló zsebfényképezőgép az örökmozgók fotózására nem alkalmas. Nekünk szerencsénk volt, nemcsak az öves maorimadár (hihi), a nyerges madár (saddleback), a toutowhai (robin), a kaka, a legyezőfarkú (fantail), a csengettyűmadár (bellbird), a popokotea (fehérfejű légyvadász) és a kaliforniai fürj mutatta meg magát, (hadd ne soroljam a vízimadarakat is) hanem még az egyik takahé is előbújt hektárnyi rejtekhelyéből. Kiwik is élnek itt, de őket nappal nem lehet látni. A legnagyobb attrakciót viszont a tuatarák, ezek a gyíkokhoz hasonlító háromszemű élő kövületek képezik. Napsütésben előbújnak sütkérezni. Lányom hónapokig önkénteskedett, de nem látta őket, mi kétszer jártunk ott, mindkétszer szerencsénk volt, sőt fiókákat is fényképezhettünk. Mi több, megláttuk az egyik „kiszökött” tuatarát is, amelyik elhagyta a „védett” területet. A hőmérséklettől függ, hogy nőstények, vagy hímek kelnek ki a tojásaiból. Ha meleg van, főleg hímek, ha hideg főleg nőstények, 21 0C-on fele-fele arányban lesznek hímek vagy nőstények. Húsz-huszonöt éves korban érik el a felnőttkort, és csak négy-ötévenként párosodnak.

A Mount Bruce rezervátum előterében interaktív módon lehet ismerkedni néhány „gondozott” életével, hangjával, a rájuk leselkedő veszélyekkel, és a rezervátum erőfeszítéseivel, hogy fennmaradásukat biztosítsák. Hasonló módon elkerített hely, mint a Zeelandia. Nagy attrakciója a kakaetetés, amely nagy tömeget vonz. Ám e hely több, mint madárbemutató, ízelítőt kaptunk itt az őshonos őserdőből is. A patakban pedig méteres angolnák kecses úszását lehet követni, és az erdő őshonos.

A rotoruai Rainbow Springs Kiwi park bejáratánál embernagyságú kiwiszobor jelzi, e rezervátum főleg a kiwik megmentésébe fektet nagy energiát. Bemutatják a látogatóknak e „tiszteletbeli emlősök” érdekes életét. A hatalmas tojásokat a hím költi ki, majd nem neveli fiókáit. A rájuk leselkedő veszélyek miatt 5-10 % az esély arra, hogy egy fióka elérje a felnőtt kort. A rezervátumban „ellopják” a tojásokat, mesterségesen költik ki, és nevelik őket egy ideig, így túlélési esélyük 70%-ra nő. A nagy attrakció az éjszakai kiwiles. Sajnos fényképezni nem szabad őket, még vaku nélkül sem. Pedig meg is érinthetném az egyiket, olyan közel van.

Látunk néhány kalitkás madarat is, a keát egyenesen megsajnáljuk, láthatóan be van kattanva a bezártságtól, akárcsak az állatkerti farkasok. Érdekesebb a morepork, és a szabadon élő bütykös hattyúk. A lányom meg is simogatta őket, engem bezzeg megcsíptek.

A Staglands (szarvasföld) park már más jellegű, inkább madár és állatsimogató. Az itteni gyermekek itt ismerkednek a háziállatokkal, amelyek alig várják, hogy megsimogassa őket valaki. Igaz, le kell kenyerezni őket. Érdemes néhány dollárt kiadni madáreleségre, mert nagy élmény kézből etetni szarvast, lovat, disznót, pávát, hattyút, vadkacsát… A madarak bár zárt térben vannak, be lehet menni közéjük. A kakadu és egy másik papagáj egyenesen letámadnak, feleségemnek közelharcot kell vívnia szemüvege birtoklásáért. Érdekesen a szabadon élő társaikkal ellentétben pont a keák a távolságtartók. Csak a szarkák közé nem lehet bemenni, kis híján a Nikonom lencséje bánja, hogy a rácshoz túlságosan közel merészkedtem. Számomra mégis a legnagyobb élményt az jelentette, amikor egy légtérben voltam egy igazi újzélandi sólyommal. Gyönyörű madár!

No de a Nga Manu rezervátum se marad el Staglands mögött. Jóformán be se lépünk az ételes zacskóval az elkerített részre, amikor ostrom alá vesznek nemcsak a vadkacsák, hanem az egyébként félénk pukekók is. Helyi madárritkaságokkal ismerkedünk kalitkák rácsa mögül, de a nagy élmény mégis a „sötétkamra”, ahol moreporkot és kiwit is láthatunk. Az utóbbit le is tudom fényképezni, kényesen ügyelve, hogy a vaku el ne süljön. Ez nagy teljesítmény, hiszen a sötét miatt nagyon hosszú exponálási idő szükséges, a kiwi pedig nem türelmes fotómodell. Az egyik kalitkából beszélő tui néz vissza ránk, hosszasan társalgunk a kissé rekedtes emberhangú madárral. A parkban sétálva keruruk tuik, fantailek néznek velünk szembe, biztos mások is, de nem vagyok akkora szakértője az itteni madárvilágnak, hogy egy pillantásból felismerjem őket. Ám ez a rezervátum több egy madárbemutatónál, botanikus kert is egyben. Láthat itt a turista manukát és kanukát, kahikateát, rimut, ratát, pohutukawát, kaurit, fapáfrány és Nikau-pálma mind-mind megtalálható, de a cserjék közt is akad érdekes: például a bors-fa. A maori citromfa nem terem citromot, de levele kellemes citromillatú.

Nem épp madár vagy állatpark, de a Botanikus kert sem szűkölködik ilyen lehetőségekben. Külön élmény az esti séta, amikor az obszervatórium mellől nemcsak a főváros éjszakai képe tárul elénk, hanem világító glow-worm (parázsbogár) lárvákat is lehet látni. A moreporkoknak be kell érnünk a hangjával. Pedig sok van belőlük, sötétedés után állandóan szólongatják egymást. A színesen kivilágított pálmákkal övezett terek mesebeli látványt nyújtanak. Az obszervatóriumot, ahol egy planetárium is működik sajnos zárva találtuk, s még azt sem tudtuk meg miért.

Ám aki nappal látogat ide, nemcsak az aotearoa-új-zélandi őserdőből kaphat ízelítőt. Az exotikus melegház, a meleg égöv virágcsodáival várja látogatót, de talán tízféle tündérrózsa is látható itt. Húsevő növények, papucsvirágok, színes csodák gyűjteménye ez a hely. Az épület másik végében van a begónia-ház is. Nem győzöm fényképezni a szebbnél szebb virágokat. Amíg itt nem jártam, azt hittem hortenziából háromféle van, fehér, rózsaszín és kék. Itt megtudtam, hogy a szín a talaj savasságának függvénye. Savas talajban rózsaszínű, lúgosban kékes lesz a virág. Ám a virágok alakja is nagyon különböző lehet, akad itt húszféle is. A kaméliás kert szépségéről lemaradtunk, az csak februárban virágzik itt. A pozsgás növények kertje, más nevén ausztrál kert természetesen engem, mint a kaktuszok szerelmesét odaköt, de bőven kárpótol a rózsakert, mely felejthetetlen élmény. Száznál több fajta rózsa várja a gyönyörködni kívánó látogatót. Külön látványosság számba mennek itt a rózsakerti virágszobrok, amelyek fémből készültek. Van itt egy vízesés is, többféle cédrus, húsz-harminc fenyőféle is. A tó pedig tele van vízi madarakkal.

Pautahanui mocsarai is külön élményt jelentenek. Természetes környezetükben lehet megcsodálni a vízimadarakat. A mocsarakat több sétányon lehet végigjárni, melyeken madárlesek várják a madarakra kíváncsiakat. Csak csendben kell maradni, s a résen figyelni őket. Ha egyikben „üres a hely” a második harmadik kárpótol. Érdemes nemcsak fényképezőgépet, hanem filmezőgépet is hozni ide.

S ha már a vízimadarak látványával beéri a turista, akkor megteszi gyakorlatilag bármelyik tavacska. A legtöbbnél biztosra lehet menni. A leglátványosabb azok közül, amit láttunk, az a Mastertoni tó. Akad itt vadlúd, ötféle vadkacsa, fekete hattyú, többféle kormorán, s még a seregélyek is halászatra specializálódtak. Egy kormoránt sikerült lefilmeznünk, miközben halat fogott, majd ügyetlenül elvesztette zsákmányát. Jobb híján újat fogott.

A Qeeen Elisabeth Parknak érdekes a története. Nehogy a park az ország erdeinek sorsára jusson, a maori tulajdonos a királynőnek adta ajándékba. A királynői tulajdon területén mégsem lehet juhot tenyészteni… Ha madárexotikumokkal való találkánk el is marad (szinte csak tuikat és betelepített madarakat látunk), bőven kárpótol a környezet, a séta a csodás tengerparton, és a virágzó pohitukawák. Érdekességként itt sárga pohutukawát is látunk.

Viszonylag érintetlen és endémikus madarakban gazdag környezetet a környező kisebb szigeten lehet látni (Welington közelében például Somes és Kapiti). Ezeken próbálnak sok endemikus madarat megmenteni a kihalástól, ide nem jutottak el a négylábúak. (bár arra már akadt példa, hogy egy patkány átúszott a Somes-szigetig. A Déli szigettől még délebbre fekvő Stewart-szigeten akár vándorabatrosszal is lehet találkozni.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.04.16. @ 16:58 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.