Összeadod mindazt, mit eddig láttál,
miért is nem tudtad – csoda volt valamennyi,
csupán szavad nem lelted a valóságra,
utána kullogsz csak a világnak – s hagyja.
Istent az utcán, se sarkon, se kapuba
nem leltél – talán be kellett volna nyitni,
vagy erdőt járni, tengert találni, szomszéd
öregember ránca közé nézni, hogy meglegyen.
Magad is megadod az idők adóját – hiányt
mutatsz annak, ki oly tele volt magával, s lenéz,
s nem tudja már, mihez kapjon: ez itt a tenger,
alja erdő, és nincs idő, de mégis: fulladás.
Ó, miféle hajó visz keresztül vihart, megnyugvást,
hol kormányos nem kormányoz, s nem is görccsel fog kormányt,
de követ egy gyereket, feledett gyereket a vizen,
erdőn, egész az öregig – aki a ráismerés örömén
túl már nem is szól – együtt hallgatnak. Üdvöz legyetek!
Legutóbbi módosítás: 2015.04.12. @ 17:56 :: Petz György