Maretics Erika : Párizs

 

 

A fények városa ez, valahogy mégis furcsa,
hogy úgy rajongok érte, én, a város vakondja.
Metrólépcső az otthon, az emberek sietnek
magukba látnak talán, engem észre se vesznek.
 
Öregasszony csak ül, ölében szikkadt kiflivég,
minden hajnalban ugyanúgy, nem láttam enni még.
Tömeg özönlik, fűzfaarcok, színes forgatag,
srác botlik el, mappájában rajzolt lidércalak.
 
Szerelvény dübörgése a legjobb altatódal,
éhes gyomrom hangos korgását elfojtja a zaj,
elalvás határán takarózom a pokollal,
a semmit rágja szám, káprázat-kacsacombot fal.

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.