Boglyas haját kígyós ráffal szorítja le, ami rá vall.
Kakas-szeme gané dombról perlekedik… Nem dorombol…
Háta görbedt, foga nincsen… Kiverte a Bosszú-Isten.
Hangja véknya pulykaméreg, s tollat ha tép, szava kéneg.
Csörömpölve jajveszékel, fia ha nála ebédel
– fattyú, s léha -, tartja markát… Olykor viszi a fél kamrát.
Lányát – hogy elhagyta apja – hangjáért színházba adta,
ki szerepért musical-ben! – díványra kellett „heverjen”.
Sógor-koma összeröhög ma arcába s háta mögött…
Szereposztás? – Ősi rítus… Megsínyli a rózsa, mirtusz,
s patkány-odú lehet szállás, ha párnába fúl az áldás.
Ismétlődő sors e klisé… Kígyónyelv szól – a háklisé:
„Megin’ mi baj?… Nem érdekel?… Az se, ha anyád térdepel?!
Na, ki vele!… Mondd, lenylem!… Mért lett szajha a gyermekem?!
Nincs pénzem! Ezt hogy’ nem érted?… Mért is szültelek meg Téged!
… Ha egyet szólsz, nyakon váglak!… Szidni merted jóanyádat?!
Mit akarsz őlem?… Megbánod!…”
„Anyám, győzzük le Sárkányod!
Szelíden s karddal… Idővel vívjunk Harcot, nem Erővel!
Ne ítélj és ne mérlegelj, bölcs kérdésre bölcsen felelj,
ne paprikás indulattal, velem beszélj, ne a pappal!
Az se baj, ha olykor hallgatsz – belső csendben nyugton alhatsz…
Páncélod dobd, s Utat keress!… Amid van, add!… Szeress, nevess!
… Más szívekkel – hidd el – könnyebb, s nem fagyna arcodra könnyed…
Legutóbbi módosítás: 2013.01.06. @ 20:07 :: Pásztor Attila - Atyla
