Ahogy jött egy felhő,
úgy hullott majd alá…
Fehéren borult le,
az út porára rá…
Sötét lett a nappal.
Fényesek a lámpák.
A jeges patakból
szemembe törve át.
Magányos a lélek,
magányosan ballag…
Hosszú utat tett meg,
ismét hová tarthat?
Mellette egy páros,
hócsatákat játszik.
Kéz a kézben boldog,
ez most nem hiányzik…
Minek jött az ember,
ha mindig csalódott?
Kivetett e város,
már hozzám se szólott…
Most csak harangoznak,
telítik a csendet.
Zajos lett a világ,
s engem felserkentett.
Kiérek az útra;
minden latyak és sár…
A harang kiált fel:
hogy gyónnom kéne már.
Nem érzem a veszélyt,
jó nekem idekint…
Híd alatt sötét arc,
az arcomba tekint.
Lassan indulnom kell,
levedlem, mi káros…
Viszlát. te szívemben
szépült konok város!
Legutóbbi módosítás: 2013.01.14. @ 16:29 :: Furuglyás René
