P. Tóth Irén : Világvége

 

Hirtelen ragyogással sütött ki a nap.

December huszadika van.

Kék szemeivel néz le ránk az ég,

mintha mondaná: talán nem sokáig láttok,

hisz itt ez az átok,

amit megjósoltak a mayák,

kőbe vésve őrzik ős hieroglifák,

dacolva idővel, természettel, széllel,

s most szenvedéllyel kutatják a titkot

itt nálunk is, meg amott,

a világ minden táján

szívszorongva várják, hogy mi lesz holnap,

mit hoznak majd a csillagok

előtte szívjunk vagy utána

kábán zuhanjunk a másvilágra,

szórjuk szélbe vagyonunk, ha van,

ez egyszer boldogan

lehetünk szegények,

kit érdekel temérdek lom, kacat,

ha világvége bújkál ablakaink alatt.

 

December huszadika van.

Olyan fényesen ragyog ma a nap,

mintha összeszedte volna összes erejét

elajándékozni másnak –

adjunk mindent az elmúlásnak!

Kiskabátban sétálunk az utcán

kirakatokat nézegetünk,

és megveszünk mindent a polcról,

holnapután

már nem kell fizessünk számlát.

 

December huszadika van.

Holnap huszonegy…

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.