dr Kocsi Katalin : Feladás

Nyomtatás

Egyedül döntesz, egyedül élsz,

Egyedül alszol és egyedül kélsz,

Egyedül ballagsz, egyedül vagy,

Egyedül örülsz és egyedül hagysz.

Nézed a népet – mennyi örül? kéz,

Rohanó léptek nyomába sem érsz,

Tied a kínpad, de minek a színpad? 

Hánysz már ha kérdezik, hogy vagy?

Mosolygod a választ, kerülöd a mázat,

De nem ?riz és nem véd meg az alázat,

Nincs kivel megosztani kenyered felét,

Nincs már hova tenni kezed tenyér felét.

Egyedül ünnepelsz és egyedül kefélsz,

Hiszen így egyedül csak id?t vetélsz.

Egyedül szövöd halotti vásznad, hogy

Az egyedüli magad ura vágyból lassan

Hazatalálhass.

Ezért.

Kedves Katalin;

az els? szakasszal a Szerz? megszabta, hogy miféle verset akar írni –

a továbbiakban verstani szempontból szabadon engedi a lovakat – szíve joga.

De a tenyeres rész még mindig piszkál, ha a többit reppes gyors szövegtekerésként még

el is viselném.

Kézcsók:

Gyuri