Marthi Anna : Hó,

 

… beszélnék egy kicsit a tökéletlenségről,

e nélkül nem lehetek az, aki lelkét magára ölti.

A hétköznapok peremvidékein papsajt bújik elő,

halványzöld karikás feje bólogat, miközben

a kutyák pisije lecsordul rajta, így szagosítva van,

leszedi gyerekkezem, boldogan eszem, pedig tiltva.

Bár látnám a kövér nénit, ki terhét nehezen cipeli,

a mellette elsuhanó görkorcsolyákat észre sem veszi.

Hiába kondul a harang öblösen, mélységes mélabúval,

nem térhetek ki, az előre kitaposott ösvény szememben,

nem látom, ki lehetek, mert látom a papsajtot,

a gyermeket, a nénit, a görkorcsolyát…

de nem tudom, kiért szól a harang, megyek ahogy

tudok… tovább.

Legutóbbi módosítás: 2011.05.31. @ 12:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak