Marthi Anna : Csoda

belengi az illat tavasszal az álmot
száraz akácok sóhaja bent a szobában
gyerek keze hullat bel?le a fákra
lám ami elmúlt is lakja tovább
csak szórja ölébe a földnek

virágok szirmát csöppként a mának

nem lehet vége ha gyermeki kéznek

e tétova játék az id? nyoszolyája

nászát az évszakok váltva vezénylik

szemünkbe ülnek az apró csodák

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.24. @ 16:35 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak