Az életen viháncolok,
lekoppintja álarcomat;
s ő kacag rajtam.
Felém rivall
a tegnap visszhangja,
emésztem
az emészthetetlen
hagyatékot,
amit bőkezűen
rám hagytok.
Felöltöm a ballonkabátot,
így nem látni,
tömzsi alakom
merev kanyarulatait,
lábnyomomat elfedem,
amit egykoron
én, mint elhagyatott
hagyok fent.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.28. @ 08:32 :: Horváth Nóra
