ablakba könyököl az est
nem hallasz semmi neszt
az égen némán ül a hold
– imént még csillagot dalolt –
most csendben nyújtózik a táj
millió ezüst szikra – fáj
sajog hogy véget ért a nap
bel?le csak emlék marad
vágypaplant ölt az éj
felh?ket gombolva magán
elillant minden fény
szívekbe búvik a magány
