Hájas Csilla : Ják umru*

*a cím ukránul: ha meghalok

 

 

Nem szeretek beteg lenni, lázasan sokkal elviselhetetlenebb vagyok, mint egyébként. Ingerelni csak saját felel?sségre. A barátosném ki is ragasztott az ajtónkra egy vörös keresztet és aláírta, hogy a belépés következményekkel járhat. Most rajtunk röhög a fél koli.

Kezd nagyon eluralkodni rajtam, már alig van szabad akaratom. Reggel nem tudtam dolgozni menni, mert úgy rám ripakodott, hogy bújjak vissza az ágyba, hogy mukkanni sem mertem. Már rendelkezik a negyvenévesek összes zsörtöl?dési képességével, annak ellenére, hogy még csak feleannyi id?s.

Körbedúcolt párnákkal, ötpercenként méri a lázamat, és f?vesztés terhe mellett kénytelen vagyok befelé kapdosni az orrom alá dugott gyógyszereket. Kicsit közelharcolunk a gyógyszerezésnél, mert nem hagyom magam, aztán mikor a torkomra térdel, kénytelen vagyok a rövidebbet húzni, rongyos életem érdekében. Meg vagyok félemlítve, csak pislogni merek. Az orvosságadagomat már egy hétre el?re megettem, ez teljesen nyilvánvaló, csak nem merek ezzel kapcsolatban szót emelni, ki tudja, milyen következményekkel járhat.

Míg kiment a konyhába megmelegíteni az ebédet, addig én gyorsan átszöktem a szomszéd szobába, teljesítve ezzel kötelez? napi megjelenésemet a civilizációban és áthágva az összes tilalmat, amit a barátosném azért állított fel, hogy a szomszédokat – és az emberiséget úgy általában – megvédje a kórtól, amit terjesztek.

A szobánk el?tt ácsorgó diákok meghökkent ábrázatát nem tudtam mire vélni, de aztán beazonosítottam a ruházatom iránti rémülettel. A fenékig ér?, csipkés hálóingemre rávettem az aszexuális sport fels?met, emellett egy pár, tüd?ig felrántott térdzokni díszelgett a lábamon. Azt hiszem, nem voltam elég szalonképes. A társadalom még nincs eléggé felkészülve a divat terén bevezetni óhajtott újításaimra.

Nem pazaroltam a drága id?met magyarázkodásra, szem el?tt tartva, hogy a barátosném bármikor visszajöhet és visszaparancsolhat az ágyamba, inkább csak szó nélkül elt?ntem a szomszéd ajtó mögött, és elégedett voltam, hogy sikerült kicselezni fogva tartómat.

Jöttömre a szomszédok arca furcsa fintorba rándult, ami valószín?leg annak az észveszt? szagú ken?csnek köszönhet?, amivel tet?t?l talpig be lettem borítva mire kett?t pislantottam, azzal a felkiáltással, hogy hamarabb lemegy a lázad. Ennek cáfolataként három fokot szökött feljebb a h?mér? higanyszála.

És a barátosném alapos munkát végzett, egy cm vastag réteg fedett mindenütt. Simán mehetnék tüzet oltani benne, még véd?ruha se kellene. A szagától valószín?leg éjszaka sem fogok tudni aludni, de majd odaállok az észkombájn ágya mellé, hogy ? se tudjon.

Jelent?s min?ségcsökkenés indult meg a szervezetemben: a bal kezem már csak korlátozottan engedelmeskedik az akaratomnak, az alsó állkapcsomban meglazult két fog és a homlokomon keletkezett egy diónyi duzzanat. Na, lehet, hogy a dudor attól lett, hogy a fürd?ben kiesett a fés? a kezemb?l, és mikor lehajoltam utána, irtózatosan odacsattintottam a fejemet a mosdó széléhez. Amiket utána mondtam, az nem nyomdaképes.

Nagyjából összeállítottam a családon belüli szaporodási kísérletek genetikai következményeinek tizenkét pontba szedett vázlatát. Az elmélett?l a kivitelezésig. Apa büszke lett volna rám, ha hallja a szívb?l jöv?, ?szinte szavaimat. Valamint javaslatokat tettem arra nézve, hogy a jöv?beli hasonló esetek elkerülése érdekében célszer? lenne, ha a fels?oktatási intézmények kollégiumaiban a mosdók gumiból készülnének. S?t tovább megyek, a WC-csésze is legyen gumírozott, így talán kevesebb diák törné szilánkosra a fogazatát az ül?ke peremén reggelente, amikor a túl jól sikerült bulik utáni – kötelez? jelleg? – vécébe kiabálás nev? program következik soron.

De a dudor eredetét illet?en még mindig nem jutottam d?l?re, ez csak egy feltételezés a keletkezésének körülményeire nézve. A többiek nem nézik ennyire tárgyilagosan a helyzetet, bizonyosra veszik, hogy az ütést?l lettem dudoros, és hogy a szemem is ezért szikrázik még mindig. Elkereszteltek Küklopsznak. Kár, hogy nem a tarkómat ütöttem be, azt eltakarná a hajam.

Tegnap este addig bizonygattam a barátosnémnak, hogy nem is vagyok olyan beteg, míg mérgében azt nem mondta, hogy akkor nyalogassam végig a kilincseket, hátha összeszedek még valami jót magamnak. Ilyen egy együttérz? alak ez. Meg azt is mondta, hogy úgy csillog a szemem a láztól, hogy mindegy lenne, ha lekapcsolnánk a villanyt. És hogy olyan gyenge vagyok, hogy az Egri csillagok c. Gárdonyi remekm?vet sem bírom felemelni.

Hát el?ször is, az egy nagyon vastag könyv, másodszor meg fel bírom emelni, csak egy kicsit pihennem kell, és belekapaszkodni mind a két kezemmel. Erre a barátosném csak annyit mondott, hogy fegyvertelen emberrel nem hajlandó szellemi párbajra. Persze, mindig ezt mondja, ha kifogy az érvekb?l. Meg mutogatni is szokott, de nem mondom meg hogy mit, mert csúnyákat, meg egyébként is csak rám tartozik, mert nekem mutatja.

Ma reggel idejött a barátosném savanyú pofával gratulálni, hogy túléltem az éccakát, valószín?leg már megmaradok. Az ? tolmácsolásában ez a következ?képpen hangzott: sose fogsz már kiszáradni a cip?db?l, mi? Szívet melenget? érzés ilyet hallani kora reggel. Ilyen egy együttérz? alak ez.

Fordított esetben én nem hiszem, hogy sokáig bírnám cérnával. Az els? nyavalygásoknál nyakon önteném egy pohár hideg vízzel (verjük le a lázadat!), rázárnám az ajtót és elmennék vásárolni. Aztán csináljon, amit akar.

Vagy az is lehet, hogy tölcsért dugnék a szájába, és zacskóból önteném bele az orvosságot, a forró teát meg mindent. A lázmér?t meg pillanatragasztóval odaragasztanám a hónaljához. Ilyen egy együttérz? alak vagyok.

De egyébként, egészen elviselhet? ez a félkegyelm?. Majdnem kifogástalan.

Amikor éhes vagyok, enni ad, amikor ny?gös vagyok, t?r nekem, amikor lerobbanok, ápol. Há’ kell ennél több?

 

Legutóbb szerkesztette - Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!