H.Pulai Éva : 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok

2011. június 2. – 2010. június 6. A Torony több lakójának alkotása is megjelenik kötetbe foglalva az ünnepi könyvhéten!

 

 

Az Ünnepi Könyvhetet alapítóként szervez? Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülése az elmúlt évtizedekben igyekezett maradéktalanul valóra váltani a Könyvhét ötletadójának, Supka Gézának nyolc és fél évtizeddel ezel?tt megfogalmazott elképzeléseit.

 

A 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a min?ségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye ugyanis nemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a f?város még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredt?l Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelent?ség?, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra lesz magyar könyvhét a határon túl, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjeszt?k Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott.

Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (köztük 19 határon túli m?hely) 385 újdonsága lát napvilágot, kizárólag magyar szerz?k m?vei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelenik meg.

 

Az Ünnepi Könyvhét központi helyszínén, a Vörösmarty téren június 2-6. között két színpad is áll, melyeken újságírók, irodalmi szerkeszt?k, irodalomtörténészek, kritikusok, színészek szólaltatják meg a könyvheti újdonságok szerz?it, olvasnak fel a könyvekb?l, mutatják be a hazai és határon túli m?helyeket és irodalmi alapanyagokból dolgozó neves zenekarok adnak koncertet, csábítják a könyvbarátokat a könyvpavilonok közé.

 

A kolozsvári Ünnepi Könyvhetet Csoóri Sándor Kossuth-díjas író és a kolozsvári neves irodalomtörténész, Dávid Gyula nyitja meg, a magyarországit a Vörösmarty téren Tóth Krisztina József Attila-díjas költ?, író.

 

Csak a budapesti helyszínen több mint 1200 dedikálásra kerül sor, s a Könyvhét napjaiban fellép a Seb? együttes, a Kaláka együttes, a Palya Bea Duó, a Makám együttes, s koncertet ad Bródy János is.

 

Június 4-én, szombaton könyvheti utcabállal veszi kezdetét a sok játékos programot, rendhagyó író-olvasó találkozókat kínáló Könyvek Éjszakája.

 

A gyerekeket, a sokgyerekes családokat a Vörösmarty szobor el?tt álló színpadon különösen sokrét? program várja, lesz játszóház, gyerekfoglalkoztatás, fellép a Figurina bábegyüttes, a Vacka Rádió társulata, gyermekkoncertet ad Gryllus Vilmos és Huzella Péter, s megszólaltatják a legjobb gyermekkönyvek alkotóit, lesz felolvasás, mesemondás, szombaton és vasárnap 2-2 órában pedig gólyalábas bohócok el?adása. 

 

A Vörösmarty téren idén is fölállítják az Olvasóklub sátrát, melyben minden érdekl?d? belelapozhat a könyvheti újdonságokba, s így eldöntheti, érdemes-e megvásárolni a kötetet.

 

http://www.unnepikonyvhet.hu

 

A Torony több lakójának alkotása is megjelenik kötetbe foglalva az ünnepi könyvhéten.

 

 

 

PÉTER ERIKA: Csupa csiga (TIMP kiadó)

 

TIMP kiadó:

Örömmel mutatjuk be az Ünnepi Könyvhétre megjelen? köteteink közül a legcsintalanabb, csigásabb Csupa csiga cím? mesekönyvet, és megalkotóját, Péter Erika írót, költ?t, akit el?ször köszönthetünk a szerz?ink sorában, hisz azzal tisztelt meg bennünket, hogy kiadójává válhattunk.

Erikával a Könyvhét alatt Békéscsabán és a budapesti Vörösmarty téren is találkozhatnak. Békéscsabán június 2.-án, a Csaba Center aulájában és bejáratánál található standoknál 10 és 18 óra között, délután 14 órától pedig az Irodalmi Kávéház Jankay Gy?jtemény és Kortárs Galériában mutatja be a Csupa Csiga mesekönyvet. Budapesten június 5.-én, vasárnap, a Timp Kiadó pavilonjánál (43.) várja a kicsiket és nagyokat!

„Kedves Olvasóim! Nem hiszem, hogy akad közöttetek valaki, aki kézfejére téve egy csigát, nem énekelte valamikor, hogy Csigabiga gyere ki? Gyerekzeteimmmel – így nevezem rövid verses meséimet – elvezetlek titeket Csigaországba, ahol a csigalakók majdnem olyan sokfélék, mint mi, emberek.

 

Gyermekkorunk legszebb pillanatai azok, amikor szüleink verset, mesét, altatót mondtak, énekeltek nekünk, mert nemcsak élményt és kultúrát kaptunk t?lük, hanem szívüket, szeretetüket adták vele, és ett?l lett olyan szép, ahogy kés?bb visszaemlékszünk rá. Ilyenkor hiányozni kezd ez az id?, és végül rájövünk arra, hogy gyermekek vagyunk még mindig. Könyvemet ajánlom mindenkinek: pocaklakóknak, gyerekeknek és azoknak a gyermeklelk? feln?tteknek, akikben – szerencsére – él még a gyermek.”

Szeretettel, Péter Erika

 

Péter Erika: Szülinapi csigabuli

 

Szorgoskodik Csiga-család,  

ünnep készül náluk,

lufikkal és pántlikákkal

cicomázzák házuk.

 

Megérkezett minden rokon,

boldog a kis Panka,

nagy ünnep ez, hiszen ma van

els? szülinapja.

 

Feldíszítik a kis udvart,

szépítik a termet,

mindenhová csecsebecsét,

és virágot tesznek.

 

Néhány vendég az ünnepre

kifestette házát,

látsz itt pöttyöst, nagy kockásat,

lilát, zöldet, sárgát.

 

Minden csiga nagyon csinos,

de a legszebb Panka,

gyöngyfény? a csigaháza,

s csipke is van rajta.

 

Zsírkrétával rajzolt neki

ajándékot Rézi,

Gézengúztól masnit kapott,

babát horgolt dédi.

 

Megterítve már az asztal,

van itt b?ven étel,

minden fogást megkóstolnak,

csak csipetnyit éppen.

 

Kölyökpezsg?t iszogatnak,

csak pár kortyot sorba,

végezetül jön a fincsi

csokoládés torta.

 

Egy gyertya ég közepében,

az ünnepelt kapta,

s azt kiáltják a vendégek:

Élj sokáig Panka!

 

 

 

 

RADNAI ISTVÁN: Valahol (Littera Nova)

(novellák)

 

 

Nemcsak azért meggyôzôek az író

novellái, mert bennük laza biztonsággal

jelenít meg döbbenetesen tragikus

cselekedeteket, illetve kínosan

nevettetô, groteszk eseteket.

Nagy ravaszul azt is eléri, hogy óhatatlanul

töprengeni kezdjünk saját

életünk kicsinyességérôl és melléfogásairól.

Iszlai Zoltán

 

 

 

El?hang

 

A szerz? novelláiból er?s történelmi érdekl?dés olvasható ki. Nem csak az 1848–49-es szabadságharc, de a II. világháború és 1956 – immár személyes – emlékei is felvillannak az élesen, de olykor némi der?vel megfogalmazott prózai írásokban.

A kötet nem memoár, mégis magában hordozza a múlt és a ma legszemélyesebb gondolatait. Mai írások ezek, de az egyidej? lejegyzés illúzióját keltik. A realizmus és a groteszk, a tényrögzítés és a szürrealista álom vibráló szintézise élvezetes olvasmányt ígér.

 

 Balázs Tibor

 

Menedékjog 2010 c. antológia (Littera Nova)

 

A KÖTET SZERZÔI:

 

Barnás Márton • Beluszky Tamás • Boga Bálint • Bognár Stefánia •

Balázs Tibor • Csíki András • Csontos Márta • Czakó Gábor • Eklics Gábor •

Frideczky Katalin • Hajdú-Pataki Béla • Keszthelyi-Mangó Gabriella •

Pásty Júlia • Pilizota Szandra • Plank Anna • Pósa Zoltán • Radnai István

Reisinger Attila • Siklósi Horváth Klára • Sorki Dala Andor • Stefanovicz Péter •

Urbán-Szabó Béla

 

 

 

 

A parkon át – gödöll?i antológia

 

Szerz?k:
Emericzy Enid, Erdélyi Józsefné, Gémesi Gergely, Istók Anna,
Jager Luca, Kenéz Árpád, Pap-Klára Márta, Podlaviczki Júlia, Rébb Terézia, Tóth M. Erika

 

Jager Luca: téltündér

 

Köd apának fagy anyának

szikár lánya, itt vagyok.

Dús illatát illó nyárnak

mind elveszem, nem hagyok.

 

Ha rám nézel, könnyed hullik,

fosztott világ nem virul.

Igazat szólj, álmod múlik,

hazugságod elpirul.

 

Jöv?det megolvashatod

fagyott fák csont-vázain

Mit elraktál, visszakapod.

Nem raktál? – élsz láncain.

 

Szigor jár a léptem nyomán,

jégvirág az ablakom.

Lenge tavasz lesz mostohám,

s a növ? fényt én hozom.

 

 

 

 

CSONTOS MÁRTA: Szerz?k, múzsák, szenvedélyek (Littera Nova, Accordia)

 

Harmincöt jól ismert, zseniális költ? és író magánéletével foglalkozom ebben a könyvben. Az olvasó számára gyakran az a legizgalmasabb, ha a kedvelt, szeretett vers vagy regény mellé, mögé, fölé (ahogy tetszik), odaképzeli a szerz? és a m? ihlet?jét – a múzsát.

 

Tehát múzsák, feleségek, szeret?k hatását vizsgálom költeményekben, prózában, levelezésben és lírai önvallomásokban – Catullustól Dylan Thomasig.

Az ismeretanyagok és az érdekes történetek részben hiteles publikációk elfogadott és bizonyított tényanyagára, részben elektronikus úton hozzáférhet? információkra épülnek. Utóbbiak hitelessége olykor megkérd?jelezhet?, mégis elérik céljukat. Hiszen felkeltik az olvasó érdekl?dését, és ha megismerkednek e jeles alkotók szenvedélyes szerelemi életével, kedvet kaphatnak ahhoz, hogy akár saját lírai önvallomásukat is megalkossák. Sokan felháborodhatnak, elítélhetik íróink és költ?ink szexuális túlf?töttségét. Megbotránkozhatnak azokon az érzelmeken, amelyeket pedig maguk az olvasók is sokszor átélnek, csak talán maguknak sem merik bevallani az igazságot. Ugyanis nem éppen erkölcsös gondolatok vagy cselekedetek idézik el? azokat.

Persze, az irodalmároknál is többnyire az ismeretlenségben marad ez az érzelemvilág, csak a már publikált m?vekb?l értesülhetünk az alkotók szenvedélyeir?l és szenvedéseire.  A könyv újszer?ségének tekinthet?, hogy a szerz?k sorsával többé-kevésbé azonosulva, olykor egyfajta sorsközösséget is vállalva, saját versekkel illusztrálok – mintegy kiegészítésként – a szeretetr?l, a szerelemr?l, a szexuális vágyakról. E lírai vallomásokat próbálom önnön életutamba illeszteni, hogy saját érzelmeim személyiségformáló erejének titkai még világosabban feltáruljanak el?ttem.

Miként Kurt Tepperwein megfogalmazta emberi kapcsolatokkal foglalkozó m?vében, férfi és n? viszonyának alakulásában „minden szenvedésnek a vágy és az elutasítás a forrása”.

 

 

 

ÜNNEPI KÖNYVHETI PROGRAMOK

82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok

A budapesti Vörösmarty téren, 2011. június 2 – 6.

A Magyar Könyvkiadók és könyvterjeszt?k Egyesülése programja

 

 

Szerkeszt?: Bán Magda, Paál Rózsa

Munkatárs: Szupper Edit

Közrem?ködik: Balogh Endre, Balázs Eszter Anna, Benedek Anna, Jánossy Lajos, K?rösi Zoltán, Kulcsár Katalin, Pál Dániel Levente, Pollágh Péter, Sipos Júlia, Solténszky Tibor, Szeg? János, Szily Nóra, Tarján Tamás, Zelki János

M?sorvezet?k: Balog Judit /Malac/, Kálid Artúr, Pap János és Vallai Péter színm?vészek

 

Június 2. csütörtök

Programok az Oroszlános kútnál

 

15.45                           A díszegyenruhába öltözött Központi T?zoltózenekar az Erzsébet híd pesti hídf?jét?l végigmasírozik a Váci utcán és a Vörösmarty téren, az Oroszlános kút el?tti színpadnál rövid, kb. 10 perces koncertet ad. Karnagy: Dóra László

16.00                           Ünnepélyes megnyitó – Tóth Krisztina József Attila-díjas költ?, író ünnepi szavaival nyílik meg a könyvhét

17.00                           Megnézni és/vagy elolvasni? Kiállítás és/vagy könyv?

Beszélgetés a Scolar Kiadó Az árpádsáv tegnap és ma és a Számokba zárt sorsok cím? könyveir?l

A beszélgetés résztvev?i: Basics Beatrix m?vészettörténész, Molnár Judit történész, Sugár András, a Scolar Kiadó marketing igazgatója és Vásáros Zsolt bels?építész, kiállítás-tervez?

17.30                           Az Aranytíz Kultúrház Lovagtermeiben (Bp. V. Arany János utca 10.) ünnepélyes díjátadás. A Szép Magyar Könyv 2010 Verseny elismeréseit, a kulturális tárca által alapított, a min?ségi könyvesboltokat jutalmazó Hermész-díjakat veszik át a kitüntetettek.

18.00                           A Szamárfül Kiadó Kicsi versek kicsinyeknek cím?, gyerekrajzokkal illusztrált könyvér?l Nagy Bandó Andrással Kulcsár Katalin beszélget

 

Június 3. péntek

Programok az Oroszlános kútnál

 

10.15                          Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtm?vész

10.30                           Balog Judit és Vallai Péter beköszönt? tájékoztatója a nap szerz?ir?l és programjairól

11.00                           Szécsi Noémi Nyughatatlanok cím? regényér?l Szeg? János beszélget a szerz?vel

11.20                           Láng Zsolt Bestiarium Transilvaniae IV.  – A föld állatai cím? könyvér?l kérdezi a szerz?t Jánossy Lajos

11.40                           Miklya Anna A hivatásos cím? regényér?l Szeg? János kérdezi a szerz?t

12.00                           Orcsik Roland            Mahler letöltve cím? verseskötetér?l Pollágh Péter beszélget

12.20                           A Körkép és a Szép versek cím? antológiákról Péczely Dórával és Sárközy Bencével beszélget Balogh Endre

12.40                           Lackfi János Átváltozós mesék cím? könyvér?l Balázs Eszter Anna beszélget a szerz?vel

13.00                           Kányádi Sándorral a Világlátott egérke cím? kötetér?l, Kiss Anna             Jár nyomomban cím? verseskötetét?l, Tóth Erzsébet Aliz már nem lakik itt cím? kötetér?l beszélget vendégeivel Kulcsár Katalin

14.00                           Vekerdy Tamással Ó, azok a 60-as évek cím? prózakötetér?l beszélget Bán Magda

15.00                           Király Kinga Júlia A test hangjai-ledérkönyvér?l, valamint Marno János Kezünk idegen formákban cím? esszékötetér?l Zelki János beszélget a szerz?kkel

15.40                           Halász Margittal két új könyvér?l, a Gyöngyhomok, valamint az Énekl? folyó cím? prózákról beszélget Balogh Endre

16.00                           Szlovákiai magyar szépirodalom 2011 cím? antológiáról Pollágh Péter beszélget a szerz?k közül néhánnyal

17.00                          a Seb? Együttes koncertje

.

 A Vörösmarty szobor el?tti színpadon

 

14.30                           A helység kalapácsaA Csavarszínház /Csallóközi csavargók, Hetény, Szlovákia/ el?adása

16.00                           Berg Judittal Rumin Datolyaparton cím? meseregényér?l Benedek Anna beszélget

 

Június 4. szombat

Programok az Oroszlános kútnál

 

9.45                            Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtm?vész

10.00                          Balog Judit és Kálid Artúr beköszön? tájékoztatója a nap programjairól

11.00                           Kibédi Varga Áron két könyvér?l – Naplók, naplójegyzetek, valamint a Ragozás cím?r?l – beszélget Kulcsár Katalin

11.30                           Erd?s Virág A Trabantfej? n?, Márton László Te egy állat vagy cím? kötetér?l beszélget a szerz?kkel Zelki János

12.00                           Kézdy György színm?vésszel Ákom-bákom cím? hangoskönyvér?l beszélget Kálid Artúr

12.30                           Tolnai Ottó A tengeri kagyló cím? regényér?l és Aaron Blum Biciklezéseink Török Zolival cím? kötetr?l Jánossy Lajos kérdezi a szerz?ket

13.00                           Tóth Krisztina Pixel cím? prózakötetér?l Szeg? János beszélget a szerz?vel

13.30                           A  Rivalda cím? antológiáról a szerkeszt?vel,  Sárközy Bencével beszélget Solténszky Tibor

13.50                           Dudásoknak, kanászoknak közzibül, közzibül cím? kötetet illusztrálja hangosan Hála József és Szabó Zoltán dudaszóval

14.10                           Jankovics Marcell- Méry Gábor A szepesszombati Szent György templom-ról, a sorozat ötödik albumáról beszélget K?rösi Zoltán

14.30                           Alfonso Aguilar Egy pápa arcai cím? könyvér?l a szerz?vel beszélget Bán Magda

15.00                           Szörényi Lászlóval a Petrarca Budapesten cím? könyvér?l Jánossy Lajos beszélget

15.30                           Klein Rudolf Zsinagógák Magyarországon cím? könyvér?l Balogh Endre beszélget a szerz?vel

16.00                           Ablonczy Balázs Nyombiztosítás cím? tanulmánykötetér?l a szerz?vel Szeg? János beszélget

17.00                          A Kaláka Együttes koncertje

20.00 – 24.00              KÖNYVEK ÉJSZAKÁJA

20.00 – 20.30              Bródy János koncertje

20.45 – 22.00              Könyvheti utcabál a Harmónia Táncklubbal – zene, tánc, társastánc, hölgyválasz

                                   Vezeti: Székely Attila

 

 

A Vörösmarty szobor el?tti színpadon

 

 11.00                         A Figurina Bábszínház m?sora

14.00                           D. Tóth Kriszta Lolával az életNagylánykönyv bemutatója, beszélget?társ: Szily Nóra

15.00                           A K?rösi Csoma Sándor Kéttannyelv? Általános Iskola tanulóinak Könyvmolyképz? m?sora

16.00                          Gryllus Vilmos m?sora

17.00 – 19.00             A Kedvcsinálók Társulat gólyalábas bohócainak m?sora

 

 

 

Június 5. vasárnap

Programok az Oroszlános kútnál

 

9.30                            Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtm?vész

9.45                            Balog Judit és Pap János napindító programajánlata

10.00                           Gerold László Retro cím? kritikai kötetér?l, Buda Ferenc Világ, Világom cím? önéletrajzi könyvér?l a szerz?kkel beszélget Tarján Tamás

10.30                           Csernák Árpád Két év- Egy kaposvári színész naplójából , Lengyel György Szinház és diktatúra a 20. században cím? kötetr?l a szerz?kkel Solténszky Tibor beszélget

11.00                           Borbély Szilárd Szemünk el?tt vonulnak és Báthori Csaba Hódolat és hódítás cím? kötetekr?l Jánossy Lajos beszélget

11.40                           Kembe Sorel Artúr A gulyásleves négercsókkal és Werner Stiller Az ügynök – Életem  három titkosszolgálatnál cím? kötetek szerz?ivel Bán Magda beszélget

12.40                           Derek Kornélia Sz?rapa cím? verseskötetér?l és Szabó Marcell A szorítás alakjai cím? verseskötetér?l a költ?kkel Benedek Anna beszélget

13.30                           Lator László A megmaradt világ cím? önéletrajzáról a szerz?vel, Szabó Magda Liber Mortis cím? naplójáról Barna Imrével, Alexander Brody Hunyady Sándor-emlékezésr?l a szerz?vel Tarján Tamás beszélget

14.30                           Csányi Vilmos Társadalom és ember cím? kötetér?l, Terestyén Tamás Kompország a nyugat iskolájában, Huszár Ágnes A n? tere cím? kötetekr?l a szerz?kkel Sipos Júlia beszélget

15.20                           Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról  és Markó Béla Szonettek cím? köteteir?l a szerz?kkel beszélget Zelki János

16.00                           Anton Pavlovics Csehov A svéd gyufa- Elbeszélések 1881-1884 cím? kötetr?l M. Nagy Miklóssal K?rösi Zoltán beszélget

17.00                          A Palya Bea Duó koncertje

 

 

A Vörösmarty szobor el?tti színpadon

11.00                           Huzella Péter gyermekm?sora

13.00 – 15.00             A Kedvcsinálók Társulat gólyalábas bohócainak m?sora

15.00                           A Vacka Rádió m?sora a Vörösmarty téren

Gaál Zsuzsa és a gyerekek interaktív játéka

16.00                           Wass Alberttel az olvasás népszer?sítéséért- a székesfehérvári Vörösmarty Színház m?vészeinek m?sora

 

Június 6. hétf?

Programok az Oroszlános kútnál

 

A prae.hu és a litera.hu szerkeszt?i a színpadon készítenek interjúikat a 82. könyvhétr?l

16.00                          A Makám Együttes koncertje

 

Ünnepi Könyvhét Pestszentl?rincen

2011.június 2-5.

 

 

Helyszin: XVIII., Pestszentl?rinc, Kossuth tér (Üll?i út – Thököly út sarok)

 

június 2. csütörtök   „A könyv napja”

16.00                          Ünnepélyes megnyitó

vendég: Lackfi János iró és Helyey László szinm?vész

 

 

június 3. péntek        „ A zene napja”

                                    Utcazenészek, alkalmi társaságok egész nap zenélnek, énekelnek

 

június 4. szombat     „A mosoly napja”

Vendég: a Mosolyország Alapitvány, a pestszentl?rinci Szabad Alkotók Köre tagjainak kirakodóvására, bemutatkozása

                                    Egész napos aszfaltrajzverseny, kavicsfestés

11.00                           a Búzaszemek Szinjátszó Csoport m?sora

16.00                           Kovács Adrienn együttesének m?sora

19.00                           Tébláb táncház

21.00                           Fáklyás felvonulás

 

                       

82. Ünnepi Könyvhét Újbudán

2011. június 2-5.

 

Helyszín: XI. kerület, K?rösy József utca – az Allee bevásárlóközpont melletti sétáló rész

A rendezvény teljes id?tartama alatt színpadi programok, koncertek, gyermek rendezvények, dedikálások, író-olvasó találkozók várják a látogatókat!

 

június 2. csütörtök              

16.00                          Ünnepélyes megnyitó, Supka Géza emléktáblájának                                                        megkoszorúzása (Bocskai út 23.)

 

 

 

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok újdonságai

 

 

Antológiák

 

Az év esszéi (Magyar Napló) 350 oldal

Erdélyi költ?k antológiája (Éghajlat) 320 oldal

Felvidéki magyar tájak meséi (Madách-Posonium, Pozsony) 240 oldal

Friss dió (JAK-PRAE.HU) 202 oldal

Ígéretek  (Garbo) 220 oldal

Körkép 2011 (Magvet?) 276 oldal

Magyar badar (Syllabux) 204oldal

Nyitott ajtók (Irodalmi Jelen, Arad) 140 oldal

Rituális labdajátékok (Forum, Újvidék) 212 oldal

Rivalda 2011 (Magvet?)

Szabadság, szerelem! (Antológia) 112 oldal

Szegedt?l Szegedig Antológia 2011 I-II. (Bába és Társai) 700 oldal

Szép versek 2011 (Magvet?)

Szlovákiai magyar szép irodalom 2011 (Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Pozsony) 230 oldal

Szó-kincs 2011 (Aposztróf) 272 oldal

 

 

Magyar vers

 

Acsai Roland: Hajnali kút (L’Harrmattan) 42 oldal

Ágh István: Hívás valahonnan (Nap) 168 oldal

Baán Tibor: Visszajátszás (Hét Krajcár) 86 oldal

Babiczky Tibor: A jóemberek (Magvet?)

Bartha György: Búcsú rossz id?ben (zEtna-Basiliscus, Zenta) 80 oldal

Báger Gusztáv: Mindent begombolsz (Írók Alapítványa–Széphalom) 112 oldal

Benke László: Az Élet szerelme (Hét Krajcár) 162 oldal

Bettes István: Sírparadics? (Lilium Aurum, Dunaszerdahely) 96 oldal

Bíró Zsuzsa: Világvége felfüggesztve (Accordia) 108 oldal

Czigány György: 80 nyár (Szent István Társulat) 204 oldal

Demeter József (DeJó): Hazatévedtem (Hungarovox) 144 oldal

Deres Kornélia: Sz?rapa (JAK-PRAE.HU) 70 oldal

El Kazovszkij: Homokszök?kút (Magvet?

Erd?s Virág: A Trabantfej? N? (Palatinus) 120 oldal

Fabók Endre – Kovács Viola: B?rkötésben (Accodia) 90 oldal

Fehér Kálmán: Száz panasz és más versek (Forum, Újvidék) 332 oldal

Follinus Anna: Vers a futásod (Stádium) 88 oldal

Fövényi Sándor: Mikor az Éghez érsz (Accordia) 96 oldal

Hárs Ern?: Odüsszeusz visszanéz (Szent István Társulat) 168 oldal

Hegyi Botos Attila: Rögnyi ég (Irodalmi Jelen Könyvek) 74 oldal

Jász Attila: Isten b?re (Napkút) 150 oldal

Jenei Gyula: Az id?ben rend van (FISZ) 80 oldal

Kassai Franciska: Fénykoszorú (Hungarovox) 128 oldal

Kibédi Varga Áron: Ragozás (L’Harmattan) 100 oldal

Kiss Anna: Jár nyomomban (Kortárs) 172 oldal

Köves József: Lájkolom a magyar nyelvet (Arión) 88 oldal

László-Kovács Gyula: Én az éjszakát szeretem (Ab-Art, Pozsony) 90 oldal

Lehoczki Károly: Elgurult gyöngyök (A szerz? kiadásában) 74 oldal

Markó Béla: Visszabontás (Jelenkor) 120 oldal

Marton László Távolodó: Az utolsó funky (L’Harmattan) 72 oldal

Márkus András: A kolozsvári orgia (Ulpius-ház) kb. 176 oldal

Mirtse Zsuzsa: Kondenzcsík – f?benjáró versek (Méry Ratio, Somorja) 120 oldal

Nagy László versei (Saxum) 232 oldal

Orcsik Roland: Mahler letöltve (Kalligram, Pozsony) 120 oldal

Perczel Papp Ibolya: Magamnak megszületni (Accordia) kb. 100 oldal

Pilinszky János: Stigma (Éghajlat) 100 oldal

Pósa Zoltán: A fehér bohóc feltámadása (Széphalom Könyvm?hely) 112 oldal

P. Papp Zoltán: Érzékkövek (Napkút) 80 oldal

Serf?z? Simon: A magunk szárnyán (Antológia) 108 oldal

Szabó Marcell: A szorítás alakja (JAK-PRAE.HU) 70 oldal

Szabó Palócz Attila: Köd (zEtna, Zenta) 72 oldal

Szepesi Attila: Lyukas kétfilléres (Nap) 84 oldal

Tóth Erzsébet: Alíz már nem lakik itt (Nap) 340 oldal

Turczi István: A változás memóriája (Palatinus) 80 oldal

Varga Mátyás: Parsifal, Parsifal (Magvet?)

Váradi Péter: Papírfigurák (L’Harmattan) 90 oldal

 

 

Magyar próza

 

Almáskürthy Éva: Ördögi kör (Hungarovox) 228 oldal

Andor Mihály: Szegény Micsinay (Jelenkor) 272 oldal

Andrassew Iván: Vashideg (Noran Libro) 164 oldal

Ács Margit: Kontárok ideje (Helikon) 248 oldal

Balázs Attila: Világsarok + (zEtna, Zenta) 340 oldal

Ballai László: Az arcmás (Hungarovox) 144 oldal

Baranyi Ferenc: Vízillatú béke (Hungarovox) 184 oldal

Baráth Katalin: A türkizkék heged? (Agave Könyvek) 320 oldal

Bächer Iván: Kószáló (Ab Ovo) 200oldal

Benedek István Gábor: Bergeni kering? (Vince) 200 oldal

Blumm, Aaron (Virág Gábor): Biciklizéseink Török Zolival (JAK-PRAE.HU) 200 oldal

Bogdán László: Két boldog fénygombolyag (Mentor, Marosvásárhely) 476 oldal

Bors Adrián: Úton-útszélen (Lilium Aurum, Dunaszerdahely) 152 oldal

Böndör Pál: A holdfény árnyékában (Nyitott Könyvm?hely) 200 oldal

Böszörményi Zoltán: Regál (Ulpius-Ház) 268 oldal

Buda Ferenc: Világ, világom (Holnap) 440 oldal

D. Tóth Kriszta: Nagylánykönyv (Sanoma Media) 256 oldal

Fekete István: Matula és egyebek (Lazi) 224 oldal

Ferenczes István: Kicsid Bogáncs Ábel (Bookart, Csíkszereda) 240 oldal

Folk György: Vonal (Noran Libro) 352 oldal

Gaspar Peter: Ordasok (Coldwell Könyvek) 144 oldal

G. Donáth Blanka: Lányok könyve (Papirusz Book) 200 oldal

Gion Nándor: M?fogsor az égb?l (Noran Libro) 700 oldal

Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban (Madách-Posonium, Pozsony) 176 oldal

Hajdú Farkas-Zoltán: Az árulásról (Bookart, Csíkszereda) 128 oldal

Halász Margit: Énekl? folyó (Geopen) 164 oldal

Halász Margit: Gyöngyhomok (Geopen) 180 oldal

Hargitai Ildikó: Likból lött leány – Csintalan mesék a teremtésröll (Concord Media Jelen) 84 oldal

Hogya György: Tévelygéseim (Madách-Posonium, Pozsony) 176 oldal

Honkisz Ferenc: A vonat nem áll meg (Alterra) 178 oldal

Horváth Péter: Bogárvérrel (Noran Libro) 448 oldal

Ignácz Rózsa: Rézpénz (Lazi) kb. 400 oldal

Izing Róbert: Támadás az ?rb?l (Agave Könyvek) 320 oldal

Jókai Anna: Mindhalálig – A feladat (Írók Alapítványa – Széphalom) 342 oldal

Jankovics Éva: Stroke (Athenaeum) 368 oldal

Kajlik-Békési Márta: Rózsasz?nyegen lépni (Accordia) kb. 70 oldal

Kalász István: A zsebtolvaj (zEtna – Basiliscus, Zenta), 160 oldal

Kanizsai Ferenc: Ifjabb Sóti Pál (Vajdasági Magyar M?vel?dési Intézet, Zenta)

124 oldal

Kereszty András: Szerelem és halál Kairóban (Jószöveg M?hely) 304 oldal

Kertész Ákos: Tigrisbunda (Noran Libro) 166 oldal

Király Levente: Énekek éneke (L’Harmattan) 136 oldal

Kishon, Efrájim: Világos, mint a nap (Kossuth – Mojzer) 224 oldal

Király Kinga Júlia: A test hangjai (Kalligram, Pozsony) 220 oldal

Kis Antónia: Szívroham a gleccsertavon (Hungarovox) 132 oldal

Kolozsi László: Ki köpött a krémesbe? (Jószöveg M?hely) 240 oldal

Kolozsvári Papp László: A diák utolsó története (Kortárs) 192 oldal

Kondor Vilmos: Budapest romokban (Agave Könyvek) 320 oldal

Kosáryné Réz Lola: Porszem a napsugárban (Kráter M?hely Egyesület) 232 oldal

Kosáryné Réz Lola: Különös ismertet?jele nincs (Kráter M?hely Egyesület) 220 oldal

Kozma Mária: Régiségek Csíkországból (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 52 oldal

Kutas József: Vendégek a Házban (Anonymus) 376 oldal

K. Volk György: Pirkadat (Gabbiano Print) 360 oldal

Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai (Kalligram, Pozsony) 312 oldal

Lászlóffy Csaba: Az éden kényszerképzete (Napkút) 220 oldal

Lipcsey Em?ke: Taurus blogja (Helikon) 248 oldal

Lugosi Lou: Lámapulóver (K.u.K. Kiadó ) 152 oldal

Lukáts János: A túlsó partról (Hungarovox) 192 oldal

Lux Terka:Budapest (Noran Könyvesház) 280 oldal

Machovich Raymund: A csend (Accordia)  kb. 100 oldal

Márton Evelin: Macskaméz (Bookart, Csíkszereda) 280 oldal

Márton László: Te egy állat vagy! (Jelenkor) 272 oldal

Miklya Anna: A hivatásos (Jelenkor) 176 oldal

Nádudvari Anna: Az athéni m?keresked? (K.u.K.) 344 oldal

Nemeskürty István: Vallani és vállalni (Szent István Társulat) 192 oldal

Oláh Gábor: Diagnózis után (Saxum) 192 oldal

Onagy Zoltán: Zsámboki szeret? (Irodalmi Jelen, Arad) 244 oldal

Palkovics György: Kakpuszta (Duna International) 192 oldal

Passuth László: Medúzafej (Athenaeum) 656 oldal

Pataki Tamara: Ember a sötétben (Alexandra) 224 oldal

Pilizota Szandra – Lengyel Róbert: A jaguáristen álmodik (Alterra) 212 oldal

Radnai István: Valahol (Littera Nova) kb. 100 oldal

Rudnóy Teréz: Szabaduló asszonyok (Noran Könyvesház) 272 oldal

Salamon Pál: Az utazás (Alexandra) 272oldal

Sas József – Trunkó Barnabás: Sastaps (Kossuth) kb. 200 oldal

Sánta György: Az ajánlat (Papirusz Book) 400 oldal

Seres Eszter Enéh: A b?ntudat lépcs?i (Püski-Masszi Könyvesház) 180 oldal

Sinkó Ervin: Egy regény regénye (Noran Libro) 584 oldal

Somlyó Zoltán: Regények (Múlt és Jöv?) 300 oldal

Spiró György: Kémjelentés (Magvet?) 216 oldal

Szabó Róbert Csaba: Temetés este tízkor (Bookart, Csíkszereda) 376 oldal

Szalai Vivien: Drága kéj (Art Nouveau) 224Ft

Száz Pál: Arcadia (Kalligram, Pozsony) 336 oldal

Szentesi Zöldi László: Hídavatás (Püski-Masszi Könyvesház) 166 oldal

Szécsi Noémi: Nyughatatlanok (Európa) 436 oldal

Szilágyi György: Hibaaprólék – liba nélkül (Gabbiano Print) 178 oldal

Szirmai S. Károly: A cukorhegyi remete (Accordia) 272 oldal

Szomory Dezs?: Párizsi regény (Múlt és Jöv?) 460 oldal

Sz?cs Henriette: Alterego (Aposztróf) 160 oldal

Sz?cs Teri – Szabó Péter: Deltai haggada (Koinónia, Kolozsvár) 48 oldal

Titkos értelm? rózsa – Mária legendák (Móra) 48 oldal

Tolnai Ottó: A tengeri kagyló (Forum, Újvidék)  128 oldal

Tóth Krisztina: Pixel (Magvet?) 168 oldal

Tóth Olga: Csupasz nyulak (Ulpius-Ház) 176 oldal

T?zsér Árpád: Érzékek cs?cseléke (Kalligram, Pozsony) 232 oldal

Vekerdy Tamás: Ó, azok a hatvanas évek… (Saxum) 216 oldal

Veres István: Galvánelemek és akkumulátorok (Kalligram, Pozsony)  112 oldal

Vörös István: Keresztelés özönvízzel (Noran Könyvesház) 232 oldal

Weiner Sennyey Tibor: A nagy eretnek (Fapadoskonyv.hu) 140 oldal

Weöres Sándor: Egybegy?jtött prózai írások (Helikon) 504 oldal

Zsámboki Mária: T?n? árnyékom közepében (Magvet?) 110 oldal

 

 

Magyar dráma

 

Borbély Szilárd: Szemünk el?tt vonulnak el (Palatinus) 228 oldal

Kardos Gy. József: Ispán Mici (Accordia) kb. 110 oldal

Regös István Attila: Homo Sapiens (Duna International) 192 oldal

 

 

Vegyes m?fajú magyar irodalom

 

Kertész Márton: Négy fal közt a lélek (Alterra)

Laár András: Laárma a köbön (Kossuth) 152 oldal

Mikola Anikó: Holtágsirató (Madách-Posonium, Pozsony) 288 oldal

Szakolczay Lajos: Határtalan (Antológia) 248 oldal

Utry Attila Jen?: A nagy elszakadás (Hungarovox) 144 oldal

Urbán-Szabó Béla: Ötvös tér, kettes pad (Littera Nova) kb. 100 oldal

V. Kiskállói Eliza: Abigél segíts, kérlek (Alterra)

Zé Zsankó József Sándor: Toldi Arany Gyémántjai (Alterra) 300 oldal

 

 

Gyermek és ifjúsági könyvek

 

Balázs Ágnes: Lufi és a nyolcpecsétes titok (Móra) 240 oldal

Barsi Ödön: Álomfickó meséi (Fapadoskönyv.hu) kb. 140 oldal

Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Évszakos könyv (Pozsonyi Pagony)  104 oldal

Bartos Erika: Zakatoló (Alexandra) 80 oldal 

Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szépséges királykisasszony (Katordór Csimota) 24 oldal

Berg Judit: Rumini Datolyaparton (Pozsonyi Pagony) kb. 400 oldal

Bosnyák Viktória: Mantyusok 2. (Könyvmolyképz?) 32 oldal

Böszörményi Gyula – Machó Zsófia: 1-2-3. könyv Különleges kiadás (Pongrác) 750 oldal

Czigány Zoltán: Csoda és Kósza legrégebbi kalandjai (Pozsonyi Pagony) 104 oldal

Csík Mónika: Mákvihar (zEtna, Zenta) 52 oldal

Csukás István: Civakodó Cip?ikrek (Könyvmolyképz?) 32 oldal

Fekete-fehér (Két Egér Könyvek) 72 oldal

Fés?s Éva: A zselici rét alatt (Kairosz) 64 oldal

Fülöp G. László: Máramarosszigeti történetek (Fekete Sas) 124 oldal

Gergely István: Táltosmalac (Littera Nova) kb. 80 oldal

Gombos Péter: Vándorok (Pont) 152 oldal

József Attila: Altató (Sanoma) 36 oldal + DVD

Kányádi Sándor: Világlátott egérke (Holnap) 92 oldal

Klein-Varga Noémi – Nádori Gergely: Nagy az Isten állatkertje (Koinónia, Kolozsvár) 96 oldal

K?szeghy Csilla: Bumburi nyaral(Pozsonyi Pagony) 40 oldal

Kurmai-Ráti Szilvia: Törékeny szentek (Intermix, Ungvár) 180 oldal

Lackfi János: Átváltozós mesék (Cartaphilus) 104 oldal

Menyhért Anna: A kis ló és a szívbeszél? (Csodaceruza) 32 oldal

Morvai Elvira: Pilla Pali, Lepke Lili és a számok (Ciceró) 24 oldal

Morvai Elvira: Pilla Pali, Lepke Lili és a színek (Ciceró) 24 oldal

Nagy Bandó András: Kicsi versek kicsinyeknek (Szamárfül) 96 oldal

?sz János: A csudatáska (Mentor, Marosvásárhely) 104 oldal

Pet?fi Sándor: Arany Lacinak (Sanoma) 36 oldal + DVD

Simon Réka Zsuzsanna: Pukka és az évszakok (Koinónia, Kolozsvár) 108 oldal

Szávai Géza: Burgum Bélus és a repül?sz?nyeg rejtélye (Pont) 32 oldal

Tasnádi Emese: Julijuli és Mackó (Manó Könyvek)    64 oldal

Tersánszky Józsi Jen?: A rejtelmes bábu (Holnap) 124 oldal

Tóth Zita: Filc, a zoknimuki és az öreg kút titka (Manó Könyvek) 232 oldal

Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza újabb kalandozásai (Ciceró) 116 oldal

Turbuly Lilla: Kosársuli  (Móra) 216 oldal

Turcsányi Éva: Picur királyfi és Ráró (Median, Pozsony) 32 oldal

Wass Albert: Isten ostora (Kráter M?hely Egyesület) 24 oldal

 

 

Ismeretterjesztés

 

Aczél Endre: A 80-as évek (Park) 580 oldal

A régi pesti városfal mentén (Fekete Sas – Budapesti Városvéd? Egyesület)  248 oldal

Ágh Attila – Csák Erika – Varga Gyula: Malajzia, Szingapúr – A kulturális szivárvány országai (Kossuth) 210 oldal

Bereznay András: Erdély történetének atlasza (Méry Ratio, Somorja) 220 oldal

Értetek 3 (Püski) 120 oldal

Fülöp Tibor Zoltán: Huszárkonyha (Magyar Ház) 324 oldal

Geréb Ágnes – F. Várkonyi Zsuzsa – Ruskó Rita – Tiszoczi Enik?: Otthonszülés?

(Saxum) 168 oldal

Jankovics Marcell – Méry Gábor: A szepesszombati Szent György-templom (Méry Ratio, Somorja) 140 oldal

Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918 (Terc) 680 oldal

Krénusz József – Csermák Zoltán: Negyven év a Metropolitan Operában (Holnap)

160 oldal

Littner György: Az utolsó vacsora (Garbo) 120 oldal

Lukovich István: Víváselmélet és –módszertan (Medicina) 200 oldal

Magyar kulturális kalauz (Napkút) 352 oldal

Magyarország orchideáinak atlasza (Kossuth) 504 oldal

Mansfeldné Gráner Mária: Szakácskönyv egyszer? háztartás számára (Gabbiano Print) 120 oldal

Neidenbach Ákos: A magyar Tátrakutatás apostolai (Püski) 120 oldal

Németh Balázs: Nuad bo rarn – Bevezetés a thai masszázsba (Medicina) 196 oldal

Ozogány Ern?: A nemzet virágai (Méry Ratio, Somorja) 184 oldal

Ördögh Ottó – Kertész N. László (KNL): Cuccaink (Scolar) 160 oldal

Pulay Gyula: Tekintély és szabadság a nevelésben és a vezetésben (Harmat)

256 oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek (Jaffa) 250 oldal

Surányi J. András: Az Örökkévalóság Háza (Fekete Sas) 320 oldal

Szabó Lilla: A szlovákiai magyar könyvm?vészet 1918-1945 (Méry Ratio, Somorja) 236 oldal

Szilágyi András dr.: Liszt Ferenc személyisége (Garbo) 330 oldal

Tar Károly: Erdélyi mézeskalács (Méry Ratio, Somorja) 120 oldal

Tör?csik József: Észhelyzet (Athenaeum) 272 oldal

Záhonyi András: A tatárlakai csillagóra (Fríg) 152 oldal

Zubánics László: Tájba írt történelmünk (Intermix, Ungvár) 150 oldal

 

 

Interjú, levelezés, memoár, napló

 

Albert Zsuzsa: Éghetetlen, mint a f?nix (Hét Krajcár) 240 oldal

Beck György: Elnapolt gondolatok (Püski) 168 oldal

Bessenyei Jánosné: Feketén-fehéren (Magyar Ház) 338 oldal

Csernák Árpád: Két év (Hungarovox ) 232 oldal

Dalos György: Gorbacsov (Napvilág)       kb. 256 oldal+képmelléklet

Dohnányi Ern? családi levelei (Gondolat) 332 oldal

Dubayné Bozsó Éva: Lepecsételt otthonok – megpecsételt sorsok (Alterra )192 oldal

Ézsiás Erzsébet: A Mindentudás Professzora (Lexica) 160 oldal

Felszeghy Csaba: Szilágyi Györggyel az óriáskerék tetején (Gabbiano Print) 106 oldal

Földes Anna: Pályakép (Gabbiano Print) kb. 120 oldal+DVD

Hary József dr.: Az utolsó emberig (Püski) 184 oldal

Hovanyecz László: Értékteremt?k 2011 (Kossuth) 200 oldal

Kárpáti Ferenc: Puskalövés nélkül (Duna International) 340 oldal

Kembe Sorel-Arthur: Gulyásleves négercsókkal (Nyitott Könyvm?hely) 250 oldal

Kibédi Varga Áron: Szép napok (Kortárs) 492 oldal

Kolimár György: 80 esztend?m közérdek? tapasztalatai (Duna International)

560 oldal

K?szeg Ferenc: Múltunk vége (Kalligram, Pozsony) 464 oldal

Lator László: A megmaradt világ (Európa) 240 oldal+CD

Markulik József: Torzóban maradt élet (Vajdasági Magyar M?vel?dési Intézet, Zenta)

172 oldal

Márai Sándor: A teljes napló 1957-58 (Helikon) 252 oldal

Papp Olivér Krisztián: Második esély (Alexandra) 432 oldal

Plivelic Iván dr.: Az én forradalmam (Székely Ház Közhasznú Alapítvány) 230 oldal

Saáry Éva – Vadnay Zsuzsa: Érdekes emberek (Antológia) 300 oldal

Sarány István: Önkéntes szám?zetés (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 256 oldal

Schiffer Péter: Elhallgatott beszélgetések (Vince) kb. 320 oldal

Szabó Magda: Liber Mortis (Európa) 644 oldal

Szeg? András: Bombasiker (Duna International) 320 oldal

Sz. Tóth Gyula: Tanári notesz 5. (Hungarovox) 272 oldal

Takács Tibor: Huszár Sándor bujdosásai (Bába és Társai) 248 oldal

Török Ferenc dr.: Ha kell, újra lefutom (Éghajlat) 280 oldal

Utassy József: „dalba fog az ember…” (Pannon Írók Társasága) 110 oldal

Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem (Vajdasági Magyar M?vel?dési Intézet, Zenta) 408 oldal

Zene, zene, zene – Kocsis Zoltánnal beszélget Simon Erika (Kairosz) 100 oldal

 

 

Irodalmi esszé,

publicisztika, irodalomtörténet

 

Ady Endre: Az eltévedt lovas (Nap) 128 oldal

Albert Gábor: Kiért szól a hidasi harang (Pont) 104 oldal

Balogh F. András: Herta Müller  útja a Nobel-díjig (Littera Nova) kb. 120 oldal

Baranyai B. István: Délvidéki Magyar M?vel?dési Krónika (Dotnet) 270 oldal

Bayer Zsolt: Az ?s Kaján – Verselemzés (Méry Ratio, Somorja) 196 oldal

Bényei Tamás: Traumatikus találkozások (Debreceni Egyetemi Kiadó) 432 oldal

Blénesi Éva: Olvass, bolyongj, szeress (Irodalmi Jelen, Arad) 440 oldal

Brody, Alexander: A bolygó fénye (Kalligram, Pozsony) kb. 260 oldal

Czakó Gábor: Beavatás  (CzSimon Könyvek) 

Csányi Erzsébet: Farmernadrágos próza vajdasági tükörben (Vajdasági Magyar Fels?oktatási Kollégium, Zenta) 246 oldal

Csontos Márta: Szerz?k, múzsák, szenvedélyek (Accordia) kb. 160 oldal

Csoóri Sándor: Beszélgetések (Nap) 396 oldal

Farkas Gábor Farkas: Régi könyvek, új csillagok (Balassi)   230 oldal

Gerencsér Péter: Hany Istók alakváltozásai (Rábaköz-Hanság Turisztikai Egyesület – Fiatal Írók Szövetsége) 300 oldal

Gerold László: Retro (Forum, Újvidék) 400 oldal

Hammerstein Judit: A márki és az orosz bárka (Kortárs) 192 oldal

Hornyik Miklós: Scott kapitány utolsó feljegyzése (Püski-Masszi Könyvesház)

Jakubecz Márta: Csendbe rejtett kulcsszavak (Median, Pozsony) 136 oldal

Keszeg Anna: Gyöngyössi János (Ráció) kb. 400 oldal

Kiss László: Kis (és egyéb) világok (Fiatal Írók Szövetsége) 176 oldal

Kontra Ferenc: Horvátország magyar irodalma (HunCro, Eszék) 504 oldal

Kósa Csaba: A megsebzett cédrus (Hungarovox) 416 oldal

Madarász Imre: Változatok a halhatatlanságra (Hungarovox) 220 oldal

MARGÓ – Írások a fordításról és a kétnyelv?ségr?l (AB-ART, Pozsony) 96 oldal

Marno János: Kezünk idegen formákba kezd (Palatinus) 360 oldal

Mediális átlelkesítés (Vajdasági Magyar Fels?oktatási Kollégium, Zenta) 176 oldal

Nádas Péter: Fantasztikus utazáson (Jelenkor) 136 oldal

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról (Magvet?)

Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jöv? (Noran Libro) 300 oldal

Peéry Rezs?: Eszmék és rögeszmék (Median, Pozsony) 304 oldal

Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben 1968-1989 (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) 576 oldal

Rakonczai János: Új évezred küszöbén (Bába és Társai) 216 oldal

Róna Judit: Nap nap után (Balassi) 540 oldal

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraolvasás kényszere (Kalligram, Pozsony)

kb. 456 oldal

Szomory Dezs?: Emlékek szárnyán (Múlt és Jöv?) 350 oldal

Szörényi László: Petrarca Budapesten (Nap) 284 oldal

Tarján Tamás: Hegyre sz?l?t (Pont) 288 oldal

Tokaji Zsolt: Ex Oriente Lux Cucc (Fapadoskönyv.hu) 150 oldal

Tordai Zádor: Hogyan lehet valaki Európában zsidó, Walter Benjámin? (Múlt és Jöv?) 150 oldal

Wass Albert: Mese az elveszett Szabadságról (Mentor, Marosvásárhely) 156 oldal

 

 

Nyelvészet, szótár

 

Benyhe János: Ráadás dohogó (Kortárs) 324 oldal

Gágyor József: Mátyusföldi rózsák és bogáncsok (Madách-Posonium, Pozsony 224 oldal

Iker Bertalan – Hessky Eszter: Olasz-magyar Magyar-olasz kisszótár (Grimm) 480 oldal

Pintérné Márkus Katalin: Angol-magyar Magyar-angol zsebszótár (Grimm)n 528 oldal

 

 

Tanulmányok

 

Ablonczy Balázs: Nyombiztosítás (Kalligram, Pozsony) kb. 300 oldal

Alteregó (Vajdasági Magyar Fels?oktatási Kollégium, Zenta) 256 oldal

A szépség akarata (Typotex) kb. 250 oldal

Bod Péter Ákos: Gazdaságpolitikai döntések válságos id?kben (Századvég ) 200 oldal

Deáky Zita: „Jó kis fiúk és leánykák” (Századvég) 480 oldal

Edmund Burke esztétikája és európai fogadtatása (Ráció) 216 oldal

Haza a magasban (Mentor, Marosvásárhely) 304 oldal

Huszár Ágnes: A n? terei (L’Harmattan) 230 oldal

Identitásaink és (el)hallgatásaink (XXI. Század Intézet) 240 oldal

Karácsony Sándor: A magyar demokrácia – A magyar béke (Írók Alapítványa – Széphalom) 304 oldal

Lengyel László: Pretoriánusok kora (Kalligram, Pozsony) Kb. 264 oldal    kb. 2800 Ft

Márfai Molnár László: Arte Legis helyett (Ráció) 112 oldal

Miért beszélnek az európaiak még mindig a háborúról? (XX. Század Intézet) 240 oldal

Nemzet és radikalizmus (Századvég ) 500 oldal

Szabó Ferenc SJ: Új távlatok (Éghajlat) 512 oldal

Szabó Sándor: A zene metafizikája (Püski) 304 oldal

Szilágyi Ákos: Túlirányított demokrácia (Kalligram, Pozsony) kb. 400 oldal

Terestyéni Tamás: Kompország a nyugat iskolájában (Gondolat) 250 oldal

Zombory Máté: Az emlékezés térképei (L’Harmattan) 308 oldal

 

 

Kultúrtörténet, m?vel?déstörténet, néprajz

 

A táltos b?vös könyve (Forum, Újvidék) 94 oldal

Csörg? Zoltán: Hagyománytár 1. A-F (Püski) 248 oldal

Hetény János: Magyarok Máriája (Szent István Társulat) 692 oldal

Herczeg János: Csillagórák Vekerdi Lászlóval (Typotex) 324 oldal

Iancu Laura: Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban (Lucidus) 220 oldal

Lukácsy András: Lex Gerenday (Corvina) 400 oldal

Magyar M?vel?déstörténeti Lexikon XI. (Balassi) 496 oldal

Színház és diktatúra a 20. században (Corvina) 416 oldal

Ungvári Tamás: B?nbeesés után (Scolar) 320 oldal

 

 

Politika, történelem

 

Ablonczy Balázs: Ötven hónap (Jaffa) 264 oldal

A magyarországi politikai pártok lexikona, 1846-2009 (Gondolat) 500 oldal

Bartha Eszter: Magányos harcosok (L’Harmattan) 338 oldal

Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések (Lucidus) 240 oldal

Dupka György: Fogyó, gyarapodó nemzetiségek, érdekképviseletek Kárpátalján (Intermix, Ungvár) 150 oldal

Feitl István: Mikrotörténetek 1956 (Napvilág) kb. 228 oldal+képmelléklet

Havas László: Florus, az organikus világkép els? egyetemes megszólaltatója (Debreceni Egyetemi Kiadó) 440 oldal

Kovrig Béla: Magyar társadalompolitika (1920-1945) (Gondolat) 334 oldal

Láng Benedek: A Rohonci kód(ex) (Jaffa) 220 oldal

Lukacs, John: A második világháború öröksége (Európa)  224 oldal

R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc (Éghajlat)  234 oldal

Szabó Gyula: A Pápai Magyar Intézet mint a magyar hírszerzés el?retolt bástyája 1963-1989 (Püski) 386 oldal

Turi Gábor: Kilátások (Debreceni Egyetemi Kiadó) 328 oldal

Várallyalyi Gyula: Tévúton (L’Harmattan) 246 oldal

Vermes Gábor: Kulturális változások sodrában (Balassi) 280 oldal

Vékás János: Magyarok a Vajdaságban 1944-1954 (Vajdasági Magyar M?vel?dési Intézet, Zenta)  420 oldal

 

 

Jog, jogtörténet

 

Nagy Márta: A bírósági mediáció (Bába és Társai) 240 oldal

Szabadfalvi József: A magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetei (Gondolat) 196 oldal

Szente Zoltán: Kormányzás a dualizmus korában (Atlantisz) 460 oldal

Varga Csaba: Válaszúton – húsz év múltán (Kráter M?hely Egyesület) 256 oldal

 

 

Filozófia, pszichológia, szociológia

 

A tekintet szintaxisa – François Molnar válogatott tanulmányai (Gondolat) 250 oldal

Bindorffer Györgyi: Kisebbség, politika, kisebbségpolitika (Gondolat) 368 oldal

Bolberitz Pál-Freund Tamás: Hit és tudomány (Éghajlat) 236 oldal

Csányi Vilmos: Társadalom és ember (Gondolat)  80 oldal

Makai Péter: A mélység arcai (Gondolat)  102 oldal

Olay Csaba – Ullmann Tamás: Kontinentális filozófia a huszadik században (L’Harmattan) 560 oldal

 

 

Vallások, vallástörténet

 

Bíró Lajos: Magyar mágia (Magyar Ház)  134 oldal

Gyógyító szentek (Éghajlat)  250 oldal

Placid Olofsson OSB: Élet és imádság (Éghajlat) 104 oldal + 2 audió CD

Soós Sándor: Út menti szakrális emlékek (Püski)  352 oldal

Szabolcsi Miksa: Olasz zsidók között (Gabbiano Print) 144 oldal

 

 

M?vészeti írások, m?vészetek

 

134 pillanat – fotóalbum (Aposztróf)  80 oldal

Hornyik Sándor: Idegenek egy b?nös városban (L’Harmattan) 300 oldal 

Márai Sándor: A négy évszak  (Kossuth)  56 oldal

Orosz István: A követ és a fáraó (Typotex)  208oldal

Sümegi György: Tóth Menyhért (L’Harmattan)  240 oldal

Szavak vándorköször?se – Kányádi Sándor (PéterPál) 106 oldal

Vaja László: VAJA@MEXICO. HU (Írók Alapítványa  – Széphalom) 104 oldal

Varga Anna: Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája (L’Harmattan) 326 oldal

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva