Boér Péter Pál : A márkajelzés

 

 

Takácsék, a családi gazdaság teljes összeomlása előtt, minden belső feszültséget és félelmet időlegesen száműzve, kerekasztal konferenciát tartottak. Erre a nagymama – formailag valóban sarkatlanul kerek – ebédlőasztala volt a legalkalmasabb. Irénke, korábban a cipőfűzőgyár kapszáló részlegén dolgozott alkapszálóként, egészen a cipőfűző divatból kimeneteléig. Ma már bőven elég egy családi vállalkozás – három, négy munkaerővel -, az egész ország cipőfűző keresletének teljes kielégítésére.

Az éjjel-nappal Singer varrógépét taposó Sándor, valaha egy konfekció ruhagyár legjobb szabója volt, de a márkás holmik korában már senki nem szabatott sem nadrágot, sem öltönyt, sem semmit. Hiába van a kisujjában a szakma és csuklyával a fején is képes tökéletes munkát végezni, megszűnt az ágazat. A gyerekek inkább kibicek voltak az asztalnál, de Sacika is, Lacika is egyre dühösebben vették tudomásul, hogy előbb megcsappant,  majd megszűnt a zsebpénzük. Ráadásul sem a divathoz, sem az életkoruk szerinti szükségletekhez alkalmazkodni nem tudtak.

Sacika hátra dőlt, térdén keresztbe tett lábakkal, fekete hosszú haját hátralógatva, már-már visítva röhögte ki – szerinte – tehetetlen szüleit. Lacika, aki télen is napszemüvegben járt, sőt éjjel is, letépte a szeméről az odaforrottnak gondolt „fejrészt” és széttaposta.

– Ehelyett a bóvli helyett, rendes, márkásat akarok holnap reggelre, mert napszemüveg nélkül nem teszem ki a lábamat a házból. Igaz, hogy van még egy tele szekrény utánpótlás, de nekem valódi kell, a legmárkásabb!

– Gyerekek, inkább tanácsot adjatok morgás helyett, ez nem a TV-ből jól ismert kampánygyűlés, csak egy családi eszmecsere a túlélésre, fennmaradásra és talán a felemelkedésre – mondta Sándor.

– Tudjátok gyerekek, úgy érzem magam, mint tömlöcök mélye alatti pincesorba befalazva, a szégyentől és gyalázattól. Legalább egy parányi fénysugár szikrázna

valahonnan, a fekete csontsötétségből apátok szakállára – szomorult közbe Irénke.

– Egyetlen őseim, most az egyszer bedobok egy mentőövet, amibe ha befut, magam is, akár aktívan, a két kezemmel hajlandó leszek, bizonyos fokig

– most akkor én hülye vagyok, hogy munkára ajánlom magam, na nem baj folytatom -, beszállni.

– Mondd kisfiam, mi az ötleted? Legyen az bármi, elgondolkodunk rajta!

– Tudod papa, olvasgattam meg keresgéltem a neten. Olyan jópofa szerkót találtam, amit te, az örök szabólegény és a mami – cipőfűző szakértőnk -, együttesen világszínvonalon gyárthatnátok. Előbb itt, a lakás alagsorában, mondjuk úgy 200 mintapéldányt, természetesen ahány, annyi féle legyen, mert egyedi dolgokat kell csinálni, ha az ember a piacra be akar tódulni és márkásra faragni a nevét. Aztán, ha a megrendelők, egyik a másik után özönlenek, ki lehet találni a továbbit is, minden a bevétel függvénye.

– Bökd már ki gyermekem, miről beszélsz!

– Mondom, olyan spéci, keményen macsós ruhadarabról van szó! Nagyon hosszú ujjú ing, kemény vászonból, hátul összefűzött, irreálisan hosszú ujjakkal, amelyeket a cipőfűző szakértő mami rásegítésével gyártott zsinórokkal lehet összekötni.

– Kisfiam, megbolondultál, anyukád nem fog kényszerzubbonyokat gyártani! Az elején még azt hittem, hogy corset – tudod olyan régi fűző – gyártása jár az eszedben, de amiről te beszélsz, az kényszerzubbony!

– Anyukám, a szexi ruhadarabokat ismerem, azzal biztosan nem tudjátok felvenni a versenyt, ebben viszont fantáziát látok, gondoljátok végig. Valami olyasmiről van szó, amit betiltottak! Mire van általában kereslet, na mire, na mondjad már Saci? Ami tilos! Te is azért jársz egyszerre három sráccal, mert az ősök tiltják, különben egyel is megelégednél. Mondjuk hetente válthatnál.

– Kislányom!

– Anyukám, most légy szíves az ájuldozást hagyd luxus időpontokra. Nem érünk rá! Hetek óta jajgattok, tudtam, hogy valamit ki kell ötölni. Itt van negyvenhat különböző

kényszerzubbony terv, elég sokat melóztam rajta, de rendesen megcsináltam. Reggel nekiestek és amire befejezitek, meg lesz a többi, legalább százötven terv is.

Az előbb, amikor munkával besegítésről beszéltem, erre gondoltam. Félre ne értsetek, eszem ágában sincs – mondjuk lógatott fejű, vörös orrú kismalacként, hátrakopaszodott kora öregen – szabóollóval vacakolni. Saci, nálad más a helyzet, nem tudom, hogy be tudsz-e társulni. Van neked az a használhatatlan papucsod, az a tizenhat centiméter magas, gurulós, amelyikben csak elesni lehet. Látod, nem is vagy te ügyetlen, megtanultál benne járni. Persze, járhatnál normális cipőben is, de miért tennéd, a többi csaj sem teszi. Veszünk egy megkülönböztető jelzéses kék lámpát, azt gyönyörűen a fejedre csatolod és az első darabokat, barátaid fogják reklámozni. Ez ugyanis férfi divat! Így megkérlek szépen, hogy a jelenlegi három mellé, még legalább ötöt, hatot szerezz be! Te gurulón mész elől, ők utánad. A mami majd szépen rájuk csatolja, ahogy kell. Valami jó kis reklámszöveget is kitalálok. Vonjátok be a baráti kört is, most én is széttépem a „ne barátkozz senkivel, a barátaiddal főleg nem” ars poétikámat sugárzó poszteremet és minden hülyének szólok.

Előbb a városba, majd a megyébe, minél hamarabb a fővárosba és az egész országban divatcikket kell belőle csinálni és tenni azért, hogy továbbterjedjen, mint a felettünk gyönyörűen fodrozó, tükörsima rádióaktív felhő. Akkor a beszerzési ár és ráfordított munka díjának százezerszereséért boldogan fogják vásárolni. Tudjátok ősök, ismerem az érzést – most így napszemüveg nélkül -, milyen, amikor az embertől elalázzák a hovatartozást egyértelműsítő… divatcikket.

Munkára fel, én leszek a főnök, a márkajelzés „Laci” lesz.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.05.05. @ 10:10 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/