Seres László : Elhallgatott bűn

“Bűnömet végül megvallottam neked

és nem takargattam vétkemet.”

                                     (Zsolt.32:5)

 

Kiállni

reszkető lábakkal

 anyám elé

szégyen nélkül ma se mernék

– bár újra hallhatnám intő szavát –

hogy megvalljam vétkeim neki

mint rég

 

Nem alázott meg

soha

ha csínyt követtünk el

 körbelihegtük őt

százszor elhadart érvvel

magunkat mentve csak

egymás mögé bújva

 

ő? nem a bűnöst kereste

a bűntelent

s dicsérte őt nekünk

   fennhangon

  ilyen az ember

 tanuljatok tőle

     végigmért szótlanul

   s mi hallgattunk

mintha csendes eső mosna egybe

egymást felülmúlva

 

Önmagunkkal büntetett

 

Hagyta

hogy az elhallgatott bűn fájjon

tisztuljon

a lelkünkbe mart seb

és várt

várt a kibírhatatlanságig

tudta

hogy bűtudattal könnyek közt

elébe áll majd

– véréből kisajdultak

kibogozhatatlan igazságával –

bűnösök közül

a legbűnösebb

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.