Mindenki Jaj, de sírt, ő meg olyasmit mondott,
amit senki sem értett: Mama végre felébredt!
Hatalmas földbirtokos lett az este, végre beleakadt botja
az égnek szekerébe s a jó kocsis megállt, ahogyan mama
kérte: Itt ne hagyjatok! Ünnepelni kéne, nem siratni,
enni-inni jót! Mulatni mellé, táncolni vidám zenére, az
ég tengerén minden madár – hajó. Küldeni kéne ezret is felé
Szentjánosbogár láncokkal nyakukban, az volna biztató, ha
fényes út vezethetné a fénybe, nem itt kifulladásig zokogni érte.
Ne legyetek birtokháborítók – nagyon ne!
Mit sirattok mégis? Siratjátok, hogy helyrejött a lába?
Megkönnyezitek, hogy kiegyenesedett a háta?
Vagy tán azt bánjátok, hogy nincs több szenvedése?
Nagy földje lett, csillag kerítése. Miért dobtok magatokra
száz keresztet? Nem adó az az Isteneknek.
Tíz sem vagyok, mégis láttam tiszta lángot nagyanyámban,
ti meg itten hitetlenek úgy tesztek, mint az a gyerek,
akinek elveszett a gyöngye, mindent tönkretesztek,
pedig még lát, csak hajnalban indul a szekér, át.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.13. @ 09:00 :: Kőmüves Klára
