Petz György : Zárva-nyílt sorok Kassáknak

Kassák Lajos: Fekete krétakör (1950-es évek vége, vászon)
Zárva-nyílt sorok Kassáknak

Nem úgy alakulnak a dolgok, uram,

ahogy nekem jók lennének. Próbáltam áltatni

magam, hogy minden csak részigazság, és a

magasabb szintek felől az én igazságom alig az.

Eddig, még erőm teljében készültem, vártam valamit,

amihez annyira közöm lesz – ha magával ragad – se

bánom, vele akár a sírig. Ez jónak látszott. Napi

katarzis-igényem olykor kielégült, sír meg sehol,

pedig nem is bántam volna. Kiderült, ez játék csupán,

a komolyabb később jön. Nevezzük embertársnak, akivel;

vagy belém-ojtott céloksági rendszernek – a tiéd mintájára –;

majdcsak lenyűgöz teleológiád, amiben dinamikus pont

vagyok. És nélkülem rendszerednek híja van. De nem.

Úgy jöttem ide, hogy fontosnak tudtak. És úgy vagyok már,

hogy mások fontosak. Akik engem véltek effélének –

mára nincsenek. Kultuszuk nem ápolom, talán kiszellőztetem

lakásuk, ha ott vagyok. Se rossznak, se jónak nem tudom

magam. Bűnöm, ha töltődni képtelen vagyok, s ha fáradtabban

kelek, mint fekszem. Nem profetizálok, a megváltás nem

kenyerem; velem nem lett könnyebb a világ, remélem,

nehezebb sem. Nincs, mit hozzátettem volna; szépsége,

titkai fakulnak – és ezen már látszerészem nem segít.

A bennem nőtt másik embert, kinek szobrásza magam

lettem volna – belőlem –, alábbadtam: csak én vagyok.

Legutóbbi módosítás: 2011.03.07. @ 20:13 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.