Murák Tibor : Rózsaszín? szemüveg

 

Rózsaszín? szemüveggel

láttam meg a napvilágot,

ma sem hiszem gyakran még el,                                                                                                 amit abban néha látok.

 

Karon ül? gyermekkorban

követtek el rajtam hibát,

azt akarták, tisztán lássak,

felírtak hat dioptriát.

 

Megszédültem kitekintve

e méretes lencsék alól,

rózsaszín? üveg mögül

a madár is szebben dalol.

 

Viseltem én ötven évig,

bár néha azért levettem,

deres f?vel mára tudom,

hogy sokszor naiv lehettem…

 

Foncsorozott szemüvegem,

néztem rajtad épp eleget,

becsaptál már olyan sokszor,

ideje, hogy eltegyelek…

 

Sorok között van a lényeg,

elmerengsz, ha megtalálod,

ezt a csaló színes holmit,

rajtam többé sosem látod… 

—————————————————

 

Néhol egész jól összejön a ritmus, viszont nem sokat lendít a dolgon, hisz a rímek sántikálnak (a rímeléshez kevés a magánhangzók hasonlósága, a tiszta rímhez az kell, hogy a szerepl? mássalhangzók a képzés módja vagy helye, illet?leg módja ÉS helye szerint megegyezzenek, és akkor még mindig rossz a rím, ha az id?mértékes verselésnél tanult ütemek szerint a szerepl? szavak, szórészletek ritmusa eltér), a szókészlet és a megfogalmazás egyaránt túl hétköznapias, sablonos, az eszmei mondanivaló pedig sajnos elmarad. 

Nem tudom, a kollégám mint javította ezt az írást, de ha ez egyáltalán még vissza-visszakerült ide, akkor igen jóindulattal van feléd. 

Ha most hirtelenjében átírnád úgy, hogy ütemre pontos legyen, a rímek pedig cseng?-bongó tiszták, akkor még mindig nem lenne bel?le vers. Mert “vers az, amit prózában nem lehet elmondani”/NNÁ/. Horatius azt mondta, a vers önmagában kerek, egész. A versben költ?nek, olvasónak egyaránt jelen kell lenni az élményanyagával. A versnek úgy kell megszólalni, hogy odafigyeljünk általa magunkra. Mert a vers nem a szerz?r?l szól, hanem az olvasóról. Rózsaszín szemüveg. Mi újat mondtál most err?l?

A vers varázs, a vers sejtelem. A versnek úgy kell takarni, hogy mindeközben a legtöbbet mutassa bel?led, s magamnak bel?lem. 

Ez a verstan megfoghatatlanabb része.

Mindent összevetve: várjuk a következ?t.

Legutóbbi módosítás: 2011.03.25. @ 12:25 :: Murák Tibor
Szerző Murák Tibor 99 Írás
Murák Tibor vagyok és Kazincbarcikán élek. 1961-ben születtem. Vízöntő a csillagjegyem. Gyerekkoromtól szeretem a verseket, olvasni és írni is. A kedvencem: Ady. Hiszek a csillagokban, a szeretetben és biztos vagyok abban, hogy minden ember jónak születik. Korom ellenére én még mindig hiszek az igazságban és a becsületben. Örülök, hogy itt lehetek, köszönet érte Zalán Györgynek. Remélem nem okozok csalódást és meg tudok felelni az itteni elvárásoknak. muraktibor.try.hu