Marthi Anna : Púp

 

 

Szenyoríta, mi a neved?

Sztereotípiának hívnak, süti le szemét,

pillái hosszúak, és elszomorodik.

Kapaszkodna szegény hol ebbe, hol abba,

száz évente egyszer újat választ, mert

érzései törékenyek… és az üveglelkűek,

hiába párnázza ki mosolyát, botlanak.

Hiába, mást szeretsz… mondja ő is

folyton, magát már rég nem szereti.

Drága Sztereotípia, Te bennem lakó,

puha párnám, s kopott vánkosomnak

tapaszd homlokodat, mert Te legalább

biztos lehetsz benne, egy vagyok Veled.

S ha mégsem, púp vagyok a hátamon.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1318 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak