Szép a táj, túl szép,
s beköti tekintetem meztelen.
Zárja kezem – az összekulcsolt –
ereszes szemhéjamat.
Diderg? csend vésze jár,
akárcsak az id? fojtana,
halk felejtés zúgása harangoz.
Könnyszirmokat hullajtó test fátyla a nincs,
s itt csak a tegnap szeret,
aki ma vagyok, meg se vet!
A szívembe zárt kódot,
csak a titok nyitja,
nem az,
aki varázzsal lehelné.
A titok, mely ?si,
azon oly sok a kend?,
de holtan is áldott.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.01. @ 12:00 :: Csonka János