Sonkoly Éva : Valami csoda

Oly nehéz megnevezni… *

 

Késő este van. Olvasok. A telefonom jelez, SMS érkezett. Ilyenkor?

   — Érted jöhetek? — olvasom.

   Kicsit gondolkodom, lassan írom az igent. Rövid idő múlva már ott ülök a fotelben, csak pár utcányi a távolság. Fagylaltot hoz.

   Közben ablakot nyitok, nem szeretem a cigarettafüstöt. Friss levegő suhan be az ablakon, de valami hiányzik ott az eresz alatt.

   — Hová lett a fecskefészek? — kérdezem.

   — Leesett.

   — És a fecskék?

   — Tavaly csak egyik madár érkezett meg. Sokáig javítgatta a fészkét, hetekig ült itt. Olyan volt, mint aki vár valakit. Aztán egy reggelre elpusztult.

   Nézem az elém tett fagylaltot, deres a pohár, hideg a kanál. Régen csak nyáron ettem fagyit, de végül is miért ne? Csokoládé. Édes lenne, de most jéghidegen égeti a torkomat.

   — Ne siess, még megárt! — hallom kedvesen.

   — Ugye nem haragszol, ha mégis elmegyek?

   — Azt hittem még maradsz. Mi a baj?

   — Semmi. Ne haragudj!

   Kilépek a kapun, felnézek az égre, felhőtlen. Mennyi csillag…

   — Azt hittem legalább hajnalig maradsz, finom bort is hoztam…

   — Hajnal? Bor? Az nekem megárt…

   — Ugyan, sohasem láttam még olyat.

   Már nem is figyelek rá. Valahol másutt járnak a gondolataim, másféle hang zenél a fülemben.

   Hazaérve egy gombnyomás és emlékezem a verset hallgatva. Bor helyett jó az ásványvíz is.

   A lelkem mélyén hálát adok a Sorsnak, hogy része lehetek a nagy egésznek, hogy megélhettem valami fájdalmasan szépet, amelyről mások csak álmodnak. Peregnek a szavak…

   Rátekintek az órára, nincs is késő, talán még Te sem alszol… ott messze. Lehunyom a szemem és arra gondolok, vigyázzák álmod az angyalok!

   Csak ennyit tehetnek, sorsunk csillagát átrendezni nem tudják…

   Talán nem is kellene, hisz az égiek tudják mit miért tesznek, a szívekbe mit rejtenek. Mi hisszük az érzelmek ott laknak. Ó, milyen balgaság, eszünkkel felülírjuk gyakran az érzéseinket.

   Aztán később tán’ megbánjuk, de ez sem biztos, lehet az akkor már késő is…

   Gondolkodom, miért változna, ami van, múló, bolond álmokért, mikor az egyetlen élet oly csodás ajándék… talán el kellett volna fogadnom a felkínált poharat, a hajnalt, feledni az álmokat…

   Vannak tiszta, szép pillanatok, érdemes a lelkünket akkor ünneplőbe öltöztetni, mert valami csodának vagyunk néha vendégei, de oly nehéz megnevezni…

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=tACzy4BqNEg

 

Legutóbbi módosítás: 2011.02.14. @ 16:22 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"