Horváth János : Időlépték

A túl kicsi és a túl nagy, elérhetetlen fogalmak számomra. Tompult érzékeim csak ebben a dimenzióban érzékelik a jelenlétedet.

 

  

Még csak meg sem kérdeztem, mib?l van az id?, mert néha úgy telik, mintha az örökkévalóság is csak villanás lenne a hosszan tartó agóniában. Dimenziókat lépünk át öntudatlan, és emlékképeink között szépen megfér a jöv?.

 

Te mindig reálisan nézted a világot. Galaxisok id?léptékeit hoztad fel példának, milliárd fényévek távolságait magyaráztad, és a létezés örömét csak mikro-másodpercekben mérted, amikor a kvarkok keletkezésér?l beszéltél nekem, a gyenge, az er?s kölcsönhatásról és a szerelemr?l. Akkor nem értettem, miért fontos az id?, hogyha valójában nem is létezik. A túl kicsi és a túl nagy, elérhetetlen fogalmak számomra. Tompult érzékeim csak ebben a dimenzióban érzékelik a jelenlétedet.

 

A hinta lengését nézed, ahogy el?re-hátra hajtja az ismeretlen er?. Már percek óta állsz itt megmeredten, földbegyökerezett lábakkal, mozdulni is képtelen vagy, ólomnehéz tagjaid most nem engedelmeskednek agyad parancsainak. Nem hiszed, amit látsz, igaz lehet, de tagjaidban érzed a fagyos szelet, egy másik dimenzió leheletét.

 

Az id? nem fontos. A világ keletkezésének egyszázad másodpercében már létrejöttek a naprendszerek, de félmillió év nem volt elég, hogy az ember leszokjon az ölésr?l. Genetikai rendszerek zsákutcába jutott fejl?désük révén biztosítanak életképességedr?l, mint az evolúció legmagasabbra jutatott faját. Ötszázmilliárd év távlatából látod magad, egy másik dimenzió megfigyel?jeként, ahol az id?léptékek zavarodott rendjében ?skáoszt teremt a tudat. Krisztus kétezer évet várt, hogy újra eljöhessen közénk, de lekéste a csatlakozást.

 

 

(Budapest, 2011. január)

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:10 :: Adminguru
Szerző Horváth János 171 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.