Marthi Anna : Annácska

Apropó becézgetés:
milyen szép, el?ször
a Baba nevet kapjuk,
aztán lebabiznak, ám
az anyakönyvben ül
az úri név, hosszú is
de legf?képp túlzás,
aztán az iskola, hova
bújni el?le nincs, hát
 labda bújjék kapuba,
lábak flamingó lábbá…
lesznek Bui és Flamingó
új nevek, aztán érkezik
Damoklész, és a kardja
kémia órán fejem felett,
Annamária ez így tovább
nem mehet! Földrajzon
ha nem tudok, de felelek,
Annamari hisz érted  ezt,

a jóságos tanárn? szeret

bárhogyan, ha csupán

 órán figyelek néha, s?t

ott is inkább álmodom,

egy napon milyen lesz,

megengedni az Annácskát,

és az összes többit, hisz

ahogy kiejti, már-már dal,

óv és felesket, általa egyre 

inkább Mórickában is

megtalálom magam!

 

Legutóbbi módosítás: 2011.02.08. @ 23:04 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak