Boér Péter Pál : Óriás lakás

Szép új lakásba költözött Döme. Épp a felmérő –első-, még nem egészen a beköltözés teljességét magában rejtő látogatással bíbelődött, a rácsodálkozással!Örült, hogy végre saját fészkét, nem toronydaruk keretezte, biztonsági, látásgátlók mögül teheti. Ilyenkor még semmi nem tökéletes. Bokáig gázolt az olajos sárban, tégláról téglára lépkedve, majd megállt és felpillantott. Kisebb hideglelés rohant át rajta, megszédült, de ebben a pocsolyában nem szeretett volna elesni.

Aztán meggyőzte magát, hogy csakis optikai csalódás áldozata lehet, ilyen kicsi lakások nincsenek. Csak kívülről hasonlíthat minden, egy mobil toalett méreteire. Be kell menni, körül kell nézni, aztán ha mind a két szemüvegén keresztül látja a valóságot, majd megnyugszik.

Belépett a lépcsőházba és remegni kezdett. Harminc centi széles lépcsőn, negyven centis fordulókkal csoszogott fel, a teljes szélességében egy méter széles lépcsőházban.

– A mindenit! Lehet, hogy jobb lett volna egy sátrat vennem. Na egye fene, felmegyek a lakosztályomba. Három szoba, konyha, fürdőszoba. Kicsit nekilapulok a falnak és fogódzkodom a korlátba. Nem tudtam, hogy klausztrofóbiás vagyok, de ez már nem kétséges. Lehet, hogy ilyen helyen mindenki az lesz?

A második emelet magasságában elfogyott a korlát. A mélységiszonyáról kiválóan informált volt, így horgasinainak remegése, az alig bő arasznyi lépcsőn, már a nyár közepén hulló hónál sem lepte meg jobban. Kacsázott felfelé és ahogy tanulta, mindig csak előre nézett. A szeme sarkából látta, hogy a forduló után ismét van korlát.

– Remek! Addig ki kell bírnom!

Ám egy állapotos fiatalasszony, kisgyermekkel a karján, üde boldogsággal suhant vele szembe.

– Most mit csináljak? Kitérni nem tudok, megfordulni sem, mert lezuhanok, beszív a mélység. Udvariasnak neveltek, mindig tiszteltem az áldott állapotban lévő hölgyeket. Képtelen vagyok aszerint viselkedni.

Roppant lassúsággal elkezdett fokról-fokra hátrálni.

– Jó napot uram! Maga az új szomszéd?

Remegő arccal szomszédasszonya szemébe nézett, talán egy pisztráng intelligenciáját sugallta. Szólni nem tudott, arra ilyenkor nem futotta lelkierejéből. Csak hátrált, aztán nekiütközött valaminek a háta. A fordulónál volt. Befordult arccal a saroknak.

– Menjen el, ha tud mellettem!

El tudott!

– Maga is a harmadik emeleten lakik? – libbent el mellette, még meg is állt mögötte lábujjhegyen, belelógva az üres semmibe.

– Igen, a 246-osban.

– Csúcs! Akkor szomszédok vagyunk, én a 245-ösben lakom. Nyolc négyzetméter, három szoba, konyha fürdőszoba. Képzelje, olyan tágas és kényelmes. A fürdőszoba és konyha egyenként majdnem egy-egy négyzetméteresek, a nappali lehet, hogy három is van, a két hálószoba egyenként két négyzetméter. Van erkély is.

– Ez már több mint nyolc.

– Uram, szomszéd úr, most jól elgondolkodtatott. Végül is lehet hogy kilenc.

Háta mögül harsogás és csevej rázta fel a „tágas” lépcsőházat. Egy nyolc tagú csoport ment el mellettük, elképzelése se volt, hogy hogyan. Végre a várandós hölgy is elbúcsúzott. Lassan letérdelt, ráhasalt a lépcsőre, bal keze lelógott a semmibe ernyedten és elkezdett kúszni felfelé. A forduló, komoly hegyomlást indított be dupla fóbiától kínzott énjében és bemászott a folyosóra, majd felegyenesedett. Megdöbbenve látta, hogy ajtó, ajtó mellett -semennyi távolságra- helyezkednek el a folyosón. Teljes szélessége, lehetett fél teljes méter is! Olyan érzés fogta el, mintha egy röntgengépbe szorították volna.

Derűsen közeledett vele szembe egy termetes méretű szomszéd, akinek jobb és baloldala végigcsiszolta a folyosó falát. Ruhája ezeken a pontokon szerte rongyolódott.

– Üdvözlöm szomszéd, de jó hogy látom! Lassan megtelik a fészek. Olyan ez is mint az istálló, mikor reggel kivezetik legelészni a barmokat és este mind megjönnek, meghitt szeretetben érzik magukat.

– Mondja, ha meg nem sértem, hogy lehet itt vendégeket fogadni?

– Jaj de jó, hogy kérdezte! Első számú szabály, maga így, ahogy elnézem, talán 70 kg lehet. Ha erősebb alkatú vendéget szándékozik hívni, jó lenne talán előre a határidőnaplójába bejegyezni őket és értesíteni, hogy elegendő testsúlyt adjanak le. Mert lám gondoskodnak rólunk, hogy az elhízás káros kórságába ne tudjunk elmélyedni. Én is 127 kg-ról fogytam le 82-re. Most már kényelmesen elmegyek itt a világ egyik legszebb öröklakásába. Hányasban lakik?

– A 246-osban.

– Ott az ajtó, jó lenne ha bemenne, különben nem tudok tovább menni.

– Értem.

– Mondja, bútort is hozott magával?

– Nem, csak ezt a kézitáskát.

– Azért kérdezem.

– Egy kézitáskában bútort?

– Igen.

– Nem, csak egypár ruhadarabot.

– Jól tette, nagy butaság lett volna, egy előre bebútorozott lakásba bármit hozni. A konyhában van egy teljes állóhely, a fürdőszobában ott a nélkülözhetetlen toalett és síneken a falon egyetlen mozdulattal rá lehet csúsztatni egy hermetikusan záró tokot. Akkor már az egész fürdőszoba, majdnem egy teljes négyzetméternyi zuhanytálcává szelídül. A nagy szoba tele van vasrudakkal.

– Miért?

– Mondtam, hogy be van bútorozva a lakás.

– De miért vasrudakkal?

– Hát, ha vendéget fogad, legyen mibe megfogózniuk. A hálószobákat szeretem a legjobban, a beépített kempingszékekkel.

– Ágyak nincsenek?

– Micsodák? -vágott nagyon értetlen képet a fogyókúrázó szomszéd.

– Ágyak, amin aludni lehet.

– Ja, mondom vannak beépített kempingszékek!

– Értem.

– Az erkélyre ne menjen ki, egyenlőre nincs bekorlátozva, bár én nagyon szeretem. 0,4 négyzetméter a teljes terület. Ki szoktam ülni és lógatom le a lábamat.

– Csodálatos. Akkor én most bemegyek. Ég önnel szomszéd, viszlát!

– Viszlát!

Bement, az örömét kicsit meglankasztott triplasokk után úgy döntött aludni fog. Nem érdekes hogyan, de fekve és nem kempingszéken. Gyönyörűen lehetett az előszobában oldalazni! Benyitott a konyhába, aminek hiányzott az utcai közfala. Visszahőkölt, benyúlt a táskájába, valami előzetes, belső sugallatra hozott egy olajkrétát és az ajtóra ráírta, “Ne!”.

– Innen tudni fogom, hogy ide nem szabad bemenni.

Aztán benyitott a fürdőszobába, ott minden rendben volt. A nappaliban is csodaszép volt az élet, hála Istennek kifelejtették a vasrudakat, ott teljes hosszában le tud majd feküdni és hanyatt fekve, viszonylagos kényelemben, a linóleumon alszik a kempingszékes ajánlat helyett.

Volt ott még egy ajtó, kinyitotta, előrelépett, lábbal a semmibe. Megfogódzkodott a falba és visszarántotta magát. Lerogyott, hiányzott a 0,4 négyzetméteres erkély! Mikor helyreállt a szívritmusa, az olajkrétával odapingálta, “Erkély nincs!”. Feltekintett.

– Milyen magas ez a szoba! Ott meg egy ajtó. Hoppá, hiányzik a plafon!

Ekkor kicsapódott az ajtó, felette egy 20 cm széles pallót csúsztatott valaki előre, a fal túlsó oldalán egy szegnek támasztva és kicsit, nagyon csuromvizesen besétált. Csak a szeme sarkából nézett fel és látta, hogy egy anyaszült meztelen fiatal hölgy az.

– Jaj szomszéd, hát megérkezett végre? De örülök! Fürdés után legjobb itt törölközni, ha nem bánja.

– Dehogy bánom, kezét csókolom, azt csinál a lakásában amit akar…

– Milyen jó, hogy nincs padlóm, magának meg plafonja, így legalább el tudunk beszélgetni. A férjem még nincs itthon, majd hazajön.

– Hol dolgozik?

– A sült csirke gyárban, sült csirke tervező. Mikor költözik be végleg?

– Nem tudom, nehéz kérdésekkel most nem szeretnék foglalkozni.

– Ismerkedjen a környezettel, megyek kapok magamra valamit. Jöjjek még beszélgetni?

– Most inkább aludnék.

– Mi is általában itt szoktunk aludni.

– Itt lent?

– Dehogy! Nem a maga lakásába, hanem a miénkben!

– Hogy-hogy?

– Nézzen oda fel a plafonra!

Feltekintett, két valami lógott egy-egy sínen, csuklyákba takarva.

– Külön erre a célra, speciálisan, a férjem által bütykölt hálózsákok!

– Függőlegesen alszanak?

– Igen. Miért, maga hogy szokott?

– Én általában lefekszem.

– Mi is néha lefekszünk, amikor nem vagyunk itthon. Van egy sátrunk, kempingezni is szoktunk. Szeretjük a természetet. Rettenetesen kényelmetlen, egy ilyen luxuslakáshoz képest.

– Valószínűleg teljes igazsága van kegyednek.

– Tegeződjünk szomszéd! Ircsi vagyok.

– Döme.

– Te merre dolgozol?

– Én a divatszakmában – dobta be Döme – pontosabban a miniszoknya rövidítő szövetkezet minőségellenőre vagyok.

– Az anyag minőségét ellenőrzöd?

– Dehogy! A hosszúságot, akarom mondani a rövidséget. Nehogy véletlenül hosszabb legyen a kelleténél.

– Értem.

– És te Ircsikém?

– Én haj vagyok a hajasbabásítónál.

Nagyon értetlenül nézhetett Döme, mert Ircsi felnyúlt a bal füle alatt, odébb dobta, kacéran félredöntött fején a hajat és elmagyarázta.

– Látod milyen szép hajam van?

– Igen, nagyon tetszik!

– Erről mintázzák a hajas babák haját. Annyi a dolgom, hogy ülök. Nem én számítok, nem az arcom, a babák arca, én csak a haj vagyok!

– Érdekes állásod van neked is. Ha nem haragszol, most lefeküdnék, talán mégis valahol máshol. Szeretem az egyedüllétet. A másik hálószobát még meg sem néztem. Viszlát Ircsike!

– Pá, pá Döme! Majd beszélünk még, megismerkedsz a férjemmel is.

– Alig várom!

Kioldalazott és mindenre elkészülten, nagyon óvatosan nyitotta ki, az eddig egyetlen, ki nem nyitott ajtót. Nagyon jól tette, ugyanis nem volt benne padló. Így aztán az előszobában oldalra dőlve, lábait a konyhába rakva helyezte magát, a szundikálás éjszakai kéjének kékjébe vezető útra. Az elalvás előtti utolsó gondolata az volt:

– Nem szabad megfordulnom! Ha komolyan megütöm valamelyik falat, esetleg kidől.

Matrózruhás három éves kisgyereknek álmodta magát, akinek az egész lakás valóban hatalmas lehetett volna, játék babaháznak. Nem volt olyan neki, azt a lányoknak adták. Akkor nem is vágyott rá, most sem a babaházra vágyik, csak kisebb termetre. Az már nem fog összejönni.

Most is alszik finoman, szépen és a nagymamáék 38 négyzetméteres, pazarlóan túlméretezett, óriás lakásáról álmodik.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/