Inaktív : Kamaszkult

2010.07.27. Inaktív Egyéb 22
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás
Egyszer versben már feldolgoztam a témát.

 

 

A tornacip?. Emlékszel? Amilyet 68-ban. Mindkett?nknek egyforma volt. Fekete vászon fehér gumiszegéllyel. Bokazoknit hordtam hozzá. A farmerszoknyás, lófarkas kamaszlány. Anya szekrényében elbújtunk néha. A t?sarkúk között. Titokban felpróbáltam párat, illegettem magam a tükör el?tt. Üvöltöztünk Katival a híd alatt. Forradalom helyett. Koncertekre rohantunk. Minden egyszer?nek t?nt. És olyan okosak voltunk. Ismertük Fellinit, Jannis Joplint, a Beatlest. Színészeket, írókat, fest?ket, és a piacon mintás otthonkájában a kofát; Manci nénit. Láttuk a hentes véres kezét, amint fehér kötényébe törli. A templomban a padokat. Egyszer csókolóztunk is ott. Utána hazakísértél. A kapuban hozzáértél a mellemhez. Életemben el?ször történt. Anya akkor megpofozott. Nem ment el römizni, megvárt. 9-re értem haza 8 helyett. Tapizás. Nem szerettem ezt a szót. Másnap a suliban, Kati emlékkönyvébe karcoltam a golyóstoll hegyével, hogy senki más ne lássa: Vegyél tornacip?t, és szerelmes leszel!

   Nekem a tanárn? írt be az ellen?rz?mbe: Kedves Szül?! Lánya óra alatt rágógumizik és mással foglalkozik!

   A tornacip?m nagyon mérges lett. De csak én hallottam, ahogy dobol.
   Este a bolt el?tt vártál. A lábadon új dorkó villogott. Miattam vehetted, azt hiszem. 
  Tintaceruzával, szívet rajzoltam a balosra. Te az ujjaddal a hasamra. Másfélhetesek voltunk. Tornacsuka. Tavasz. Szerelem.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.07.27. @ 10:25 :: Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!